Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Mignon, nyaklánc, ölelés

A címben olvasható mignon jelen esetben azonnal három értelmet is kap: az első, hogy suli melletti cukrászda is a Mignon nevet viseli. A másik, hogy volt puncsos süti (neeem, nincs szóismétlés!) a harmadik pedig, hogy a finomságok felett egy táblácska lógott:

"Ha van egy barátod, aki kisebb, mint 165 centi, akkor van egy monyonod!"

- Sasorit el kell hozzam ide, hm! - nevetett fel Deidara, mire én is elmosolyodtam. Igaz is, apa éppen egy minyon a maga 164 centijével! Azért remélem, nem sértődik meg ezen, mert kinézem belőle, hogy bevágja a durcit...
                                                                                                   ❄❄❄
- Szia, hol vagytok? - kérdezte Aisa, mikor felvettem a telefont.

- Hali, hali. A Mignon cukrászdában vagyunk, és mily meglepő, mignont majszolunk. - nyaltam meg a szám szélét, mivel ott maradt egy kis krém, majd mosolyogva megnyomtam Deidara orrát, mivel ott csücsült az orra hegyén a citromos máz. Ő összenézett és villantott egy telivigyort felém.

- Vége a műsornak. Szó szerint. Jöttök? Hamarosan nyílik a vásár! - mondta Aisa nagy lelkesen, amitől ösztönösen elmosolyodtam.

- Na és ha ti jönnétek ide? Senkinek nem árt egy kis hízlaló, émelygően édes sütemény! - vigyorogtam a telefonba.

- Háát...

- Ohh, még van két mignon! Deidara, te kérsz? - kacsintottam rá, mire közelebb hajolt a telefonhoz, hogy ő is hallgassa a beszélgetést. Aisaéknál vót egy kis matatás meg halk véleménycsere, és azonnal megértette, miről van szó.

- De igen! Na és te kedvesem? - kérdezte, és egy - a telefonban jól hallható - cuppanós puszit adott az arcomra. Tudom, hogy nem híve ennek, de ha Sasorit kell szívatni, nagyon oda teszi magát.

- Hmm, igen, azt hiszen én is megennék még egyet! - bólogattam.

- De az a miénk! - bukdácsolt fel Aisa a lépcsőn, mire mindketten elnevettük magunkat. Aranyos volt, ahogy sietett, és helyenként Sasori tartotta meg. Mindezt két szegény sütiért. Meg kell hagyni, kitartása az van. Meg motivációja is!
                                                                                          ❄❄❄
- Azt mondjuk ha szabad megkérdeznem - töröltem meg a szám - Ti melyik rendezvényre jöttetek? Mert nem a miénkre az biztos... - néztem a velem szembe ülő párost. Kissé szúrós pillantással, de az mellékes.

- Divóra, mondtam már. A buszjáratokat felfüggesztették az út felújítása miatt, a vonat pedig jelentősen késett. - sóhajtotta apa, és segítségkérően a párjára pillantott. Persze, most én vagyok a hisztis kislány, aki nyavíkol, még akkor is, amikor már benyújtották neki a jó mentséget. Mégis, eléggé fájt, hogy Aisa is, apa is ugyanúgy lemaradtak... Rólunk. Igazán elfogadhatnám, hogy ez nem az ő hibájuk, mégis... Akatsukis! Nehogymár ez okozzon problémát!

- Tudom. - sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem. Malmoztam az ujjaimmal az asztal alatt, mert valami azt sugtat, még nem beszéltük meg, és nem egyenlő a számla.

- Mi lenne, ha megnéznénk a vásárt? Már biztos kipakoltak, hm. - próbálta oldani a feszültséget Deidara, mire Aisa bólintott egyet, és mind elhagytuk a cukrászdát. Nem sok a távolság a suli és az épület között, mégis, amíg átértünk a Mignonba, még az a kevés ember is megbámult, aki az utunkba került. Végül is tök normális, hogy egy elegáns pár, és egy másik, futástól, rohanástól és idegességtől kissé zilált külsejű páros megy az utcán egymás mellett, és közben jót beszélgetnek. Kivéve egyet, mert az magába mélyed, hogy mi a jó életért nem sül el soha semmi úgy, ahogyan ő azt kitalálta...
                                                                                               ❄❄❄
Ahhoz képest, hogy a vásár önmagában iskolai szervezésű volt, a kürtőskalácstól kezdve az ékszereken át, a barkács cuccokig minden megtalálható volt. Hogy kerültek oda barkács cuccok? Ha én azt tudnám, lehet a gondnok is kivonult árulni... Persze a vetélkedők sem maradtak el, mégis a mi kis társaságunk valamiért elkerülte. Egyedül Aisa akart indulni pár versenyen, ahova szívesen elkísértük. A forgatagban nem egyszer találkoztam össze ismerős arcokkal, sokan köszöntek és gratuláltak nekünk, de mire odafordultam, már eltűnt a tömegben. Zso például elkezdett ugrálni, hogy észrevegyem... Obito meg azzal szórakozott, hogy megkopogtatta az egyik vállam, és mikor megfordultam, a másik oldalt volt... Jó sok gyilkos pillantást küldtem felé, meg arra a hülye vigyorára is. Le is fagyott egy idő után... Ha érted.

- Azta! Nézd! - ragadta meg a kezem Aisa, és egy pulthoz (valamelyik tanteremből elcsórt, kirakott pad, ami le lett terítve, hogy ne látsszanak a... Nos,a diákok "unatkozásai") húzott. Az asztalon kis ékszerek és mütyűrök sorakoztak, meg tudod, amolyan "még jó lesz valamire" cuccok. Aisa felvett egy pár fehér fülbevalót, ami egy pávát ábrázolt. Elmosolyodtam, mert tudtam, miért ezt szemelte ki magának. 

- Kéred? - kérdeztem halkan.

- Aha! De nem hagyom, hogy te vedd meg! Nekem is van pénzem! - húzta ki magát. Felkuncogtam. Sasori hátulról átkarolta, mire Aisa rámosolygott. Szépek együtt... Közben Összefutottam Yukinéval, és kicsit beszélgettünk, míg Tobi (nekem akkor is Tobi marad akár le akarta igázni a shinobi világot akár nem)el nem húzta tőlem.

- Divóra. - állított magával szembe Deidara, majd megölelt.

- Deidara? Baj van? Mi az? - öleltem vissza azonnal. Kissé hirtelen ért az ölelése, de bármikor itt vagyok neki. 

- Csak... Mióta kijöttünk a cukrászdából, nem is látlak mosolyogni... Pedig a hangulat jó és bárkivel eltársalogsz, és még sincs az arcodon mosoly, hm... - simogatta meg a hátam. Azt hittem a saját problémájával jön majd, mégis kiszúrta, hogy valami gáz van. Azonban nem csak ő. Apának is bűntudata volt, és sokszor pillantott felém, de én mindig csak kedvesen rámosolyogtam.  

- Ne aggódj kedvesem, megleszek. Idővel helyreáll a jókedvem is, ne félj. - pusziltam bele a vállába. Ő erősebben szorított magához, én pedig boldogan bújtam hozzá, és.... elmosolyodtam.
                                                                                    ❄❄❄

- Végre csend és nincs tömeg. tökéletes. - szippantottam egy mélyet a friss, esti levegőből. 

- Valóban kellett már... - túrt bele a hajába apa és sóhajtott egy nagyot. Aisa mosolyogva belekarolt, mire Sasori nyomott egy puszit a homlokára - Deidara, mire vársz még? - szólalt meg hirtelen, mire én megpördültem a tengelyem körül és szembefordultam Deidarával.

- Na de Danna, minek lövöd le a poént? - nevette el magát Deidara - Amíg másokkal beszélgettél, én találtam valamit, amit nem hagyhattam ott, megvettem neked. - mosolygott rám, és a zsebébe nyúlt - Szemeket becsukni, hm! - néztem a szemébe, végül mosolyogva becsuktam a szemem. Éreztem a kezét ahogy a nyakamhoz ér, oldalra söpri a hajam, meg egy halk kattanást - Kinyithatod, hm! - azonnal lenéztem a mellkasomra. Egy nyaklánc pihent ott, aminek egyetlen medálja volt. Egy hópehely. Mosolyogva felnéztem rá, majd megcsókoltam. 

- Köszönöm! - suttogtam neki.

- Igazából koprodukciós mű, hm.

- Vagyis?

- Én kinéztem, Sasori meg kifizette, mivel az összes pénz nálad van, hm! - kuncogott fel, mire megfordultam Sasori és Aisa felé. Közelebb mentem, és mélyen apa szemébe nézve felvontam a szemöldököm. 

- Nem kiengesztelő ajándék. Csak tényleg te vagy. - mondta határozottan, mire megöleltem. 

- Helyes!