The bodyguard - A testőr [𝒜𝓉𝓉𝒶𝒸𝓀 𝑜𝓃 𝒯𝒾𝓉𝒶𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Első fejezet

- Azt akarom, hogy nyugodj meg! - átkarol, én pedig továbbra is meredten bámulok magam elé. - Mondd el, mi történt!

- Nem tudom... - pislogás nélkül meredek előre.

- Várj! - felpattan, majd néhány másodperc múlva vissza tér egy gőzölgő bögrével, amit megpróbál a kezembe adni. Nem fogadom el, nem ragálok. Ő erre közelebb teszi a csészét a számhoz, de erőszakosan elfordítom a fejemet. - Ne csináld! - szól rám figyelmeztetően, és újfent próbálkozni kezd. - Idd csak meg!

- Még meleg, így a legjobb - elém tuszkolja a bögrét, és sikerül egy fél kortyot leerőszakolnia a torkomon. Éget, fáj, nem esik jól. - Látod? - nem vagyok hajlandó beszélni hozzá, ő pedig ötletek híján pár másodpercig tanácstalanul bámul rám. - Elmondod?

- Nem.

- Eren!

- Ne! Ezt ne! - idegesen felállok, és ingatag léptekkel kezdek el kóvályogni Armin szobájában, nem figyelek a fájdalomra. - Csak...csak hagyj egy kicsit békén! - amikor valamennyire eljut a jelenleg teljesen leselejtezett agyamig, hogy ezzel valószínűleg megbántottam Armint, megpróbálok engesztelő hangnemben javítani a stílusomon. - Kérlek.

- De nem tudom hagyni, nem érted? Ide jössz, sírva, reszketve bedörömbölsz az ajtómon, nem mondasz semmit, csak bambulsz, mint egy zombi, és még hagyjalak békén?!

- Erre van szükségem! De ha baj, el is mehetek - szenvtelenül pillantok az ajtó felé.

- Na, ezt azért nem mondtam. Ülj le. Nem faggatlak, csak akkor pihenj egy kicsit. Teljes-

- Tudom, teljesen ki vagyok készülve - de azért engedelmesen leteszem magamat a bútorra. Remegő lábaimat figyelem.

Az ajtó nyitódik, majd olyan erővel csukódik, hogy az egész ház beleremeg. Valaki feltrappol a lépcsőn, és ránk töri a bejáratot. Az felfedi a fekete hajat, a szeszélyesen csillogó szemeket, és a tulajdonosuk, Mikasa arcát.

- Azt tudtam, hogy szarul festesz, de azt nem, hogy ennyire.

- Kösz.

- Bármikor - Arminhoz fordul. - Na, beszélt? - barátom lemondóan megrázza a fejét. Mikasa szeme a bögrére téved. - És gondolom nem is ivott.

- Nem, pedig elég- - a lány egy egyszerű mozdulattal kikapja a csészét Armin kezéből és olyan erőszakosan dönti belém a tartalmát, hogy hirtelen attól félek, még a poharat is ledugja a torkomon.

- Na, ugye, hogy ugye - elégedetten néz rám, én pedig köhögve rántom el magamat. A bordáimba éles fájdalom nyilall.

- Teh közveszéhlyesh vahgy - jelentem ki fuldoklás közben, és igyekszek nem reagálni az oldalamat kínzó, éles fájdalomról.

- Jól gondold meg Jäger, mert lehet, hogy ezek életed utolsó szavai.

- Mih? - a földről nézek fel rá - mivel már ott fetrengek.

- Lehet, hogy mindjárt kiköpöd a tüdődet itt nekem, aztán meg mi lesz? - megvonja a vállát.

- Igazih bharáth vagyh! - még egy utolsót köhögök, aztán visszaküzdöm magamat Armin mellé, a kanapéra.

- Na, jó volt? - Mikasa vigyorogva néz rám.

- A kakaó vagy a hörgés?

- Az igazából kávé volt, de nem baj... - jegyzi meg csendesen Armin.

- Mindegy, mi volt, többet nem iszok. Azért kösz - hogy ne bántsam meg újfent, megpróbálok egy mosolyt varázsolni az arcomra, Arminnak címezve, amiből az lesz, hogy barátom a fejét kezdi csóválni, miközben igyekszik a lehető legkíméletesebben megkérni arra, hogy ne vicsorogjak.