Kedves Naplóm!

15. Pofon

Kedves Naplóm!

Nem is tudom,hogy kezdjek bele ebbe. Régen ütöttek már meg, és most megtették.
Fel vagyok dúlva, és nagyon kell tartanom magam, hogy ne csináljak valami hülyeséget.
Amikor engem meg ütnek nem az fáj, hogy mekkora pofont adnak, hanem,hogy olyantól kapom, akiben eddig bíztam. Ez lelki fájdalom, nem fizikai, legyen akár mekkora is a pofon.
Gyermekkoromban amikor valami rosszat csináltam volt amikor megütöttek, és kiabáltak is. Akkor is csak azért sírtam, mert fájt, hogy olyanoktól kapom ezt, akiktől a szeretetet várnám. Már nagyon-nagyon rég nem sírtam senki előtt. A sírás szerintem gyengeség, és én nem akarom, hogy  gyengének higgyenek engem.
Azt mondták gyermekkoromban is, hogy ha meg ütnek akkor nekik is fáj, hogy ezt kell tegyék. Hülyeség. Ha fájna nekik nem tennék meg.
Azt sem értem, hogy tudnak veszekedés után jópofizni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig semmi sincs rendben.

~~~~

Amikor haza értem Jungkooktól, a szüleim otthon voltak.
Köszöntem nekik, de csak apa válaszolt vissza.
-Mi van, már nem is köszönsz nekem soha többet? - kérdeztem anyámtól, ám ő még csak rám sem nézett.
-Nagyon sokat jelenthet neked a fiad, ha még egy sziára sem méltatsz. - folytattam miközben  levettem a cipőmet.
-Nem fogok egy buzinak köszönni -
Köpte oda és szavaiban lehetett hallani a megvetést és az utálatot.
-Minta anya vagy mondhatom... - ekkor apán látszott, hogy már mérges, és szólt is, hogy hagyjam abba, de nem érdekelt mit mond.
-Jó lenne, ha elköltöznél innen, ne hozz ránk szégyent. - folytatta anya,amire teljesen ideges lettem.
-Ha ennyire zavarok költözz el te, ennyit ér neked az, hogy kiszartál engem. Neked az sem számítana, ha meghalnék, sőt, örülnél is neki! -
Erre apa odajött, és le kevert egy hatalmasat.
Nem csináltam semmit, csak farkasszemet néztem vele.
Tőle nem vártam ezt, mert eddig ő mellettem volt.
Xxx