Kedves Naplóm!

37.A vég

Kedves Naplóm!

Talán rosszul kezdtem az egészet. Újra.
Kedves Naplóm, anya, apa, Jungkook, és a többiek!
Ez a lap teljesen más lesz, mint eddig volt. Biztos vagyok benne, hogy az egész naplót elfogjátok olvasni, talán többször is. Sajnálom amiket leírtam ide, de már nem szívhatom vissza a dolgokat. Szeretném először is azzal kezdeni, hogy amikor majd elolvassátok ezt a naplót, tudjátok, hogy nem a ti hibátok volt,hanem az enyém.

Először is kedves anya és apa. Szeretném azt mondani,hogy mindig mellettem álltatok, de nem tudok hazudni sem nektek, sem magamnak,de ettől függetlenül szerettelek titeket, pontosabban, szeretlek titeket. Most,hogy itt ülök, leforog előttem az egész életem, ahogy neveltetek. Sokat hibáztatok, és sokat hibáztam én is. Azt hiszem, amikor 8 évesen azt kiabáltam rátok,hogy feljelentelek titeket amiért megütöttetek, akkor romlott meg köztünk a dolog. Emlékeztek igaz? Anya, te mindig apa pártját fogtad, ,még ha igazam is volt, akkor is csak azt mondtad, hogy én vagyok a hülye. Lehet,hogy igazad volt, hisz látod mit csinál a fiad. Pontosabban csinált, hisz ezt már utána fogjátok elolvasni. Azt gondolhatjátok, hogy teljesen nyugodtan ülök most itt, és írom ezeket, de nem. A kezem remeg, a fejem fáj, a könnyek folynak a szemeimből. Anya, apa, én egész életemben ezzel küzdöttem. Amikor azt hittétek,hogy a fiatok alszik, akkor igazából szenvedtem a szobám sötétségében. Amikor azt hittétek,hogy zuhanyozok, akkor igazából egy pánik roham közepén voltam. Tisztán emlékszek,hogy volt amikor gyorsan be kellett rohannom, mert éreztem,hogy valami hatalmas baj van. Nem tudtam rendesen állni, emlékszem nekitámaszkodtam a falnak, és valamit szorosan szorítottam jobb kezemmel, mert annyira fájt ott bent. Ziháltam, nem kaptam rendesen levegőt, néha felzokogtam, de mindezt hang nélkül, hogy ne halljátok. Soha nem akartam előttetek szomorúnak mutatkozni, nem akartam,hogy sírni lássatok, mert tudom és tudtam,hogy akkor csak furcsálltátok volna, hogy mi a fene bajom van és biztos, csak megjátszom. Lehet,hogy most is ezt gondoljátok,de már nem fogom tudni. Emlékszem amikor még vagdostam magam nem akartam,hogy lássátok, így ragtapaszokat raktam a sebekre, micsoda ostoba ötlet volt. Bejöttél reggel,anya, s nem kérdeztél semmit. Egyetlen „Hogy vagy?" „Fáj?" „Miért csináltad?" mondat sem hagyta el a szádat,viszont kiabáltál. Azért kiabáltál, mert elfogyott otthon a ragtapasz. Amikor kérdezgettem az öngyilkosságról azt mondtátok,hogy túlságosan féltem magam ahhoz,hogy megöljem magam, s bár akkor azt mondtam,hogy ez így van, nem gondoltam komolyan. Nem tudtátok, de én már nagyon rég készen álltam a halálra. Úgy voltam vele,hogy ha történik velem valami, akkor nem fogok harcolni. 50-50 esély volt,hogy élek vagy halok. De ez az esély mérleg most megmozdult. Én mozdítottam el. Szeretnék valamit tudni, anya és apa.. Szerettetek engem valaha? Vagy csak azért tűrtetek el a házatokban, és azért neveltetek fel,mert ti csináltatok, és kötelesség tudatból? Sajnálom, ha a terhetekre voltam, de én tényleg szerettelek bennetetek, még, ha nem is ezt mutattam. Sokszor elképzeltem, hogy meghaltok, hogy valami történik veletek, és akkor berántott ez a gondolat a sötétbe. Nem bírtam még belegondolni sem, mert fájt.

Jungkook, most hozzád szólok. Elfogod olvasni a naplót, te biztosan elfogod. Ebben olyan biztos vagyok, mint a mostani döntésemben. Ha elolvasod az egész naplót, tudni fogod, hogy te vagy az az ember, akit a világon mindenkinél és mindennél jobban szeretlek. Annyira boldog voltam, amikor elsőnek odaültél hozzám, mert nem voltam egyedül. A boldogságom akkor teljesedett ki teljesen, amikor randizni mentünk, majd amikor összejöttünk mint egy pár. Életem legszebb szakasza volt, amikor veled lehettem. Beléd szerettem teljesen, a cseresznye piros ajkaidba, a fekete hajadba, a fehér bőrödbe, a testedbe, a lelkedbe, mindenedbe. Emlékszem amikor először szeretkeztünk. Annyira gyönyörű voltál, annyira érzéki és szenvedélyes. Életem legszebb éjszakája volt, mert veled lehettem. Veled, a szerelmemmel. Arra is emlékszem mit mondtál utána, amikor betakargattalak, és átöleltelek,hogy még közelebb tudhassalak magamhoz. Azt mondtad „Yoongi,kérlek soha ne hagyj el." erre nem válaszoltam Jungkook, méghozzá okkal. Kookiem, én tényleg szeretlek téged, de nem bírom elviselni a tényt, hogy más is szerethet téged, hogy jöhet egy jobb, és elhagysz, így nekem kell lépnem. 2 teljes hete próbáltál elérni, és én 2 teljes hétig nem válaszoltam neked. Minden nap eljöttél, s én minden nap kizártalak az életemből,de talán ez még nehezebb volt nekem, mint neked. Először csak ki voltam akadva, majd tudatosan zártalak el magamtól, hátha megutálsz, és így nem fog meghatni majd ez annyira téged,de te megállíthatatlan voltál. Szeretném ha most itt lennél, ha most megcsókolnál, átölelnél, még így utoljára. Kérlek mond meg a többieknek,hogy nagyon jó volt velük haverkodni. A kedvenc élményem az volt,amikor közösen hülyültünk a tábortűznél. Most, bár a könnyeimmel szenvedek, mégis elmosolyodtam. Ezek a szép emlékek.. remélem velem jönnek.
Kookie, van még valami. Ezen gondolkoztam sokat. Ha van isten, akkor a Homoszexuálisok a pokolra kerülnek, de, ez azt jelenti,hogy egyszer majd újra látjuk egymást Jungkook. Még egyszer elmondom,hogy mindennél jobban szeretlek téged, és kívánom, hogy boldog életed legyen. Nem akarom,hogy boldogtalan legyél nélkülem, így kérlek miután ezt elolvasod menj és keress egy pasit, aki majd szeret téged, kedves lesz veled, és aki kevésbé lesz olyan szánalmas mint én.

Azt hiszem elérkezett a búcsú ideje,ugyanis mikor ezt megírtam, azonnal végzek magammal. Ne aggódjatok, nem fog fájni. Akarom mondani, nem fájt. Szeretném, ha ez a napló Jungkookhoz kerülne, hogy mégis legyen neki valami, ami rám emlékezteti. Bár a napló nincs teleírva, mert még sok hely van benne, mégis szeretném egy idézettel lezárni.

„Fájdalom, te engem hívővé tettél. Fájdalom, de ledöntöttél, és felépítettél. A szerencsém, szerelmem, az istenem, tőled jöttek fájdalom."

------
Nincs átolvasva, lehetnek benne helyesírási hibák.