Love is never easy

3. fejezet

Emma

Éppen egy vizsgámra készültem, amikor rájöttem, hogy meccs van a tévében. Mivel a kollégiumban nem volt megfelelő készülék, kénytelen voltam a legnagyobb sportújság internetes kiadásának szöveges közvetítését olvasgatni, miközben a jegyzeteket nézegettem.

Amint betöltött az oldal, gyakorlatilag majdnem leköptem a gépemet az eredményt látva, hiszen éppen ittam egy korty vizet, a kijelző pedig 1-0-t jelzett Andorra javára. Nem hittem a szememnek. Bár mostanában nem igazán követtem az eseményeket, azt azért tudtam, hogy ez már régen nem az EB-t megjárt csapat, sőt! Tudtam azt is, hogy az utóbbi időben nem igazán ment a játék a fiúknak, de akkor is! Egy Andorrát illik legyőzni. Ha arra gondolok, hogy az ellenfél játékosai gyakorlatilag csak hobbi szinten fociznak, még nagyobb csalódás tör felszínre bennem.

Az eredmény a lefújás pillanatában is ugyanannyi maradt, én pedig döbbenten ültem a monitor előtt, a tanulásról már teljesen megfeledkezve. Hogy történhetett mindez? Hiszen szinte napra pontosan egy éve még minden olyan fényesen alakult. Sosem voltam nagy szurkolója a válogatottnak, ám miután Dárdai Pál átvette az irányításukat, már én is figyelemmel kísértem, mint jutnak egyre előrébb az áhított cél felé.

A telefonom csörgése zavarja meg gondolataimat. Mivel már elég későre jár az idő, csodálkozva veszem kezembe a készüléket, ám miután meglátom a kijelzőn legjobb barátnőm, Réka nevét, már tudom is, hogy miért ez a késői zavarás.

- Emike, ugye láttad ezt a borzalmat?-kezd bele azonnal a mondandójába, mindenféle köszönés nélkül. Már megszoktam, hogy köztünk ez csak így működik, bár mások számára ez nagyon furcsának tűnhet.

- Tudod, Rékus, hogy holnap vizsgám van, szóval csak olvastam. De éppen elég volt ez is! Te nézted?

- Persze, Krisztián majd szétrobbant mellettem. Azt hiszem, most elment zuhanyozni. Le kell hűtenie egy kicsit magát a látottak után.-Krisztián Réka barátja volt, szintén a válogatott oszlopos tagja. Miután a srác nemrég Katarba szerződött, a barátnőm követte őt, hiszen már évek óta együtt voltak. Természetesen Krisztiánnal is jó kapcsolatot ápoltam, ettől függetlenül sosem használtam ki a barátságát, nem könyörögtem neki, hogy ismertessen össze a csapattársaival. Bár Rékus ismert mindenkit a különféle rendezvényekről, én nem feltétlenül akartam ennek a világnak a részese lenni. 21 évesen boldog voltam azzal a tudattal, hogy nemsokára befejezem az egyetemet, méghozzá várhatóan kiváló eredménnyel, és végre sportpszichológus lehet belőlem.

Érdekes választásnak tűnhet ez egy lány részéről, de akkor már nem, ha valaki tudja rólam, hogy gyakorlatilag azóta kézilabdázok, amióta megtanultam járni. Apukám mindig levitt az edzésekre, én pedig beleszerettem a sportba. Habár a válogatottság nagyon távoli álom volt csupán, szívesen játszottam az NBI-ben, ahol a legjobbakkal mérhettem össze a tudásomat hétről hétre. És ami a legjobb az egészben, hogy a középcsapatban játszva gyakorlatilag csak néhányan ismertek meg az utcán, így a magánéletem sem volt egyáltalán veszélyben a leskelődőktől.

- Majd kiheveri-válaszoltam néhány másodpercnyi csönd után.-És egyébként mi a helyzet veletek? Olyan ritkán hallok rólatok, mióta kiköltöztetek...

- Tudom, ne is mondd, szörnyű barátnő vagyok! Viszont, majd kiengesztellek valahogy-mondta sejtelmes hangon, amivel mindig annyira kíváncsivá tett. Naná, hogy direkt csinálta!

- Ha nem vagy hajlandó semmit mondani, akkor ne hints el ilyen információkat, kérlek! Tudod, hogy milyen vagyok!

- Pont azért csinálom-nevetett bele barátnőm a telefonba, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra.-Most viszont mennem kell, drága! Viszont majd jó lenne valamikor beszélni, hiányzik a kis lüke fejed.