Love is never easy

17. fejezet

Emma

Bár nem játszhattam jó ideig, cserében megkaptam Szalai Ádámot az életembe, és ez egy jó cserének bizonyult. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt is, hogy képesek leszünk legyőzni minden akadályt.

A sérülésem másnapján a szüleim jöttek hozzám látogatóba, így ők is megismerhették Ádámot, akit már hivatalosan is a barátomként mutattam be. Látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki a megnevezés.

Két nap múlva ki is engedtek a kórházból, bár a kezem még mindig fel volt kötve. Ádám segített összepakolni a holmimat, majd hazavitt.

- Tudod, még másfél hétig itt vagyok. Addig igazán átcuccolhatnál hozzám is!-szólt, közben pedig vakító fehér mosolyt villantott.

- Tudom, mire játszol, de nem adom magam ilyen könnyen!-nyújtottam ki a nyelvem, majd egy pillanattal később már csak azt vettem észre, hogy két erős kar fonódik rám hátulról. Ádám csikizni kezdett, mire az ágyamon kötöttünk ki. A szemembe nézett, majd szenvedélyesen megcsókolt, én pedig nem tiltakoztam, hanem a nyakába kapaszkodtam az ép kezemmel. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire elhúzódott, hogy szemtelen mosollyal az arcán kémleljen engem.

- Szóval, nem adod magad könnyen, mi?

- Nem. Szóval ne is próbálkozz!-néztem rá sértődötten, mire fura arckifejezést vágott.

- Valami rosszat mondtam?-kérdezte, mert a hangulat hirtelen kissé fagyosba csapott át.

- Én felfogtam, hogy minden lány azonnal hajlandó ledobni a bugyiját, de én nem ilyen vagyok. Nekem ez nem megy egyik pillanatról a másikra-akadtam ki teljesen, ő pedig csak bámult rám, majd megenyhült arckifejezéssel magához húzott.

- Sajnálom, talán túl messzire mentem, de csak vicceltem.

A hangulatom egy pillanat alatt lett dühösből bűnbánó. Miért látok minden egyes cselekedetében valami támadást?

- Nincs semmi gond, talán kicsit túlreagáltam a dolgot-fordítottam a föld felé az arcomat, de ő azonnal maga felé fordította a fejemet.

- Hé, nincs semmi gond. Úgy haladunk, ahogyan neked megfelel. Oké?

Mivel nem válaszoltam, csókot nyomott a nyakamra, amitől megint csikis lettem. Ezt észrevéve még többször eljátszotta ugyanezt.

- Oké, oké, csak hagyd abba-nevettem, a pólójához bújva.

- Na, ugye, tudsz te, ha akarsz! Szóval, akkor átjössz hozzám?

Megadóan bólintottam, majd a szekrényhez léptem és egy sporttáskába dobáltam a cuccaimat, amikre szükségem lehet. A héten én is szabadságot kaptam a doktornőtől, miután értesült a sérülésemről, így vasárnapig én is szabad voltam. Attól függetlenül, hogy elfogadtam a meghívást Ádám házába, még nem készültem a következő szintre lépni, csak így tűnt a leglogikusabbnak, hiszen februárig semmiképpen sem tudok hozzá kiutazni hosszabb időre, azaz még három hónapot kell távkapcsolatban eltöltenünk.

Megérkeztünk Ádám lakásába, és mivel már igencsak estére járt az idő, így én a fürdő felé vettem az irányt, ő pedig addig nekiállt teát főzni. A zuhany alá állva legalább húsz percig áztattam magam a forró vízsugárral, majd Ádám egyik mezét vettem fel hálóing gyanánt. Mivel még mindig nem volt bent a szobában, így a konyha felé vettem az irányt, ahol beszélgetés zaja ütötte meg a fülem.

- Hát nem érted? Már mással vagyok. Szeretem őt, és egyáltalán nem érdekelsz. Ne keress többet!-Azzal lecsapta a telefont, én pedig beléptem a helyiségbe. A pultnak támaszkodva állt, már csak egy rövidnadrág volt rajta, hátán feszülten rajzolódtak ki az izmok. Óvatosan mögé léptem, majd csókot nyomtam a gerince vonalára.

- Minden oké?-kérdeztem, ám továbbra sem fordult meg, a feszültség azonban enyhült, így szorosan átfogtam, miközben újabb puszikkal leptem el az izmait. Végül megfordult a karjaimban, majd szorosan magához ölelt. Én is viszonoztam ezt a hevességet, miközben a kanapéhoz sétáltunk, és leültünk.

- Sajnálom. Az exem hívott, de egyszerűen nem tudok vele beszélni. Nem képes elfogadni, hogy már nem akarok vele lenni. Én csak...becsapott, és dühít, ha beszélnem kell vele.

- Semmi gond, tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem-néztem mélyen a szemébe, majd puszit nyomtam a szájára, ám ő éhesen tapadt az ajkaimra. Észre sem vettem, és máris a hálószobai ágyon kötöttünk ki, szinte falva egymást. Mielőtt azonban túl messzire mehettünk volna, Ádám elhúzódott tőlem. Néhány másodpercig mindketten kapkodva vettük a levegőt, majd mélyen a szemembe nézve még egyszer megcsókolt.

- Jó éjt, kicsim!-mondta, miközben lekapcsolta a villanyt.

- Jó éjt, Ádi!-A mellkasán helyezkedtem el, ő pedig átfogta a derekamat, és néhány percen belül mindketten átléptük az álmok határát.

Másnap reggel már korán felébredtem, így ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel Ádámot, a konyhába mentem, hogy reggelit készítsek magamnak. Találtam zabkását, és néhány gyümölcsöt, ezt szerencsére egy kézzel is el tudtam készíteni. Miközben az étel készült, felhívtam Rékát.

- Mi a helyzet, kis betegem?-kérdezte mosolygós hangon, ám kihallottam belőle az aggodalmat is.

- Minden oké. Egy hónapig semmi mozgás, de utána gyógytorna, meg elkezdhetem a könnyítettet. Egy év pihenő viszont valószínűleg vár rám-mondtam szomorúan.

- Még mindig jobb, mintha az egészet abba kéne hagyni. Kilábalsz te ebből, erős csajszi vagy!

- Mi más is lehetne a te barátnőd?-nevettem el magam, mire ő is hasonlóan tett.

- Emma, merre vagy? Reggel nyolc van, és nekünk semmi dolgunk. Gyere vissza az ágyba!-hallottam meg föntről a focistám hangját.

- Em, ez meg mi a fene volt? Te hol vagy?-kérdezte barátnőm, teljesen megdöbbenve.

- Még mielőtt hülyeségre gondolnál, nem, nem feküdtünk le, de Ádámnál vagyok. Megbeszéltük a dolgokat, és kiélvezzük az időt, ameddig itthon van.

- Aha, persze. Na, akkor én megyek is. Puszilom a hősödet is! Majd hívlak.

- Én is üdvözlöm Krisztiánt. Csók nektek!

Levettem a tűzhelyről a reggelit, két tálba adagoltam, majd egy tálcán felvittem, némi narancslé társaságában.

- Nocsak, mi lenne, ha még le sem lennél sérülve?-nézett rám Ádám elismerően, mikor beléptem a hálószoba ajtaján. - Egyébként merre jártál ilyen korán?-jött oda hozzám, hogy elvegye tőlem a tálcát, majd az ágyba ülve elkezdtünk falatozni.

- Nem tudtam visszaaludni, így lementem reggelit csinálni, közben meg beszéltem Rékával. Igazából nem volt semmi különös.

- Értem. Már megijedtem, hogy leléptél-húzta el a száját, mire én csak puszit adtam az arcára.

- Már miért mentem volna el?-néztem rá aranyosan.

- A tegnapi telefonhívás miatt...

- Az a múlt, engem egyáltalán nem zavar. Megbízom benned, Ádám. Már bebizonyítottad, hogy érdemes vagy rá.

- Szeretlek-mondta ki, mire mosolyra húztam a számat, hiszen először mondta ki ezt, mióta hivatalosan is együtt vagyunk.

- Én is szeretlek téged, te lökött-adtam egy csókot az ajkára, majd a mosatlanokat félrerakva visszafeküdtünk aludni még egy kicsit.