Love is never easy

11. fejezet

Emma

Az utóbbi napokban máson sem járt az eszem, csak a meccsen és Ádámon. Nem keresett többet, nekem pedig csak a jegy, illetve a lassan hervadó virágok maradtak meg bizonyítéknak, hogy tényleg nálam járt valamikor. Őszintén szólva, nem tudtam, hogy most mi is fog történni. Attól eltekintve, hogy Rékával minden nap beszéltünk, illetve gőzerővel készültem a szezonra is, és mellette gyakorlatilag fel sem álltam a szakdolgozatom mellől, pedig még egyáltalán nem sürgetett az idő. Egyszerűen csak jó volt elfelejteni egy kicsit mindent és mindenkit, bár Szalai sokszor befurakodott a gondolataim közé.

Csütörtök délután a tükör előtt álltam, és csak néztem magamat. Néhány héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy a válogatott mérkőzését a VIP-szektorból fogom megnézni, miközben egy focista éppen próbál engem lenyűgözni. Az élet csupa meglepetést tartogat magában.

Egy egyszerű fekete farmer volt rajtam, virágos balerinacipővel, illetve a válogatott fehér színű meze, hiszen ma ebben játszanak. A múlt héten elszaladtunk az egyik közeli plázába, és rányomattuk a nevemet, illetve a 9-es számot. Bár így is egyértelmű lesz, miért is vagyok ott, talán kevésbé tűnik majd fel a dolog.

Kopogásra lettem figyelmes, így az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt. Velem szemben Réka állt, aki azonnal be is jött a lakásba.

- Látom, nagyrészt elkészültél, úgyhogy jókor jöttem.

- Mégis mihez?

- Hát, kifestjük az arcodat! Ugye nem gondoltad, hogy ezt megúszhatod?-kérdezte magabiztos mosollyal.

Néhány perc múlva már az egész arcom nemzeti színekben pompázott, ahogyan Rékusé is. Nem gondoltam volna, hogy a VIP-vendégek is használják ezeket a festékeket.

Miután mindennel végeztünk, elindultunk a városba. A Groupamánál rengetegen voltak már, ha nem a játékosok és vendégeik részére fenntartott parkolóba megyünk, akkor nem is nagyon lett volna helyünk, illetve a bejutás is sokkal több időt vett volna igénybe. Mivel azonban számunkra egy külön sor volt fenntartva, így néhány perc alatt bejutottunk és elfoglaltuk a helyünket a lelátón. A többi focista párja is hozzánk hasonlóan a VIP-szektorban ült, illetve néhány vezető. Bár az Andorra elleni meccs után gyakorlatilag az addigi egészen halvány remény is elpárolgott a VB-re való kijutásra, a szurkolók valahogyan csak megbékéltek, és már jóval a meccs előtt különféle rigmusokba kezdtek, míg a lettek tábora sokkal halkabban válaszolgatott nekik. Hiába, a magyar szurkolók különlegesek.

Nemsokára felhangzottak a himnuszok, majd kezdetét vette a mérkőzés. Bár az első játékrészben nem született gól, a fiúk hajtottak, a szurkolók pedig egyre inkább biztatták őket. A szünetben lementünk az öltözőkhöz, hogy váltsunk néhány szót a fiúkkal. Mielőtt még Réka bekopoghatott volna az ajtón, két erős kéz ragadott meg, végül pedig Ádámmal találtam szemben magam.

- Szia-mosolygott, amivel ismét kellemes bizsergést idézett elő bennem.

- Szia-köszöntem neki vissza, majd gyengéden összeérintettem a szánkat. Ádám azonban ennél többet akart, így sokkal erőteljesebben csókolt meg.

- Khm-hallottuk meg a hátunk mögül, majd hirtelen az egész válogatott nézett velünk szembe.

- Szalai szerelmes, Szalai szerelmes-kiabálta Kleinheisler vigyorogva, én pedig nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Ádám visszafordított magához, majd egy puszit nyomott a homlokomra, és a többiek után indult. Mi is felballagtunk a helyünkre, hogy megnézzük a második félidőt.

Szerencsére nem kellett sokat várni arra, hogy a fiúk megszerezzék a vezetést. Balázs ívelését követően Ádám fejelt bele a labdába, ezzel 1-0-ra változtatva az eredményt, majd Stieber, illetve Nikolic lőtt egy-egy gólt, ezzel a srácok 3-0-ra nyertek. Ádám góljánál az egész szurkolótábor egy emberként ugrott fel, ő pedig odafutott az emelvényünk elé, és szívet mutatva felém nézett. Elmosolyodtam, majd visszamutattam neki, erre pedig csak kacsintott egyet.

A mérkőzés lefújása után a többi hozzátartozóval együtt a lelátón vártuk meg a fiúkat. Réka beszélgetett a többi lánnyal, illetve néhányuknak be is mutatott, én azonban csak arra vártam, hogy Ádám végre megjelenjen, és elmehessünk innen.

Az érkezésére nem is kellett sokat várni, hiszen ő volt az első, aki megjelent a páholy ajtajában. Féloldalas mosolyt villantott, majd elindult felém. Mielőtt azonban elérhetett volna hozzám, valami szőke lány elébe ugrott, és megcsókolta. A döbbenettől tátva maradt a szám, főleg akkor, amikor Ádám egyáltalán nem tiltakozott azonnal, csak jóval később.

Elhatároztam, hogy nem sírok előtte, így a vállammal kissé meglökve őket távoztam az emelvényről. Hallottam, ahogyan a nevemet kiabálja, de egyszerűen nem vettem róla tudomást, egészen addig, amíg két erős kar át nem ölelt, és szembefordított magával.

- Mondd, te nem hallottad, hogy neked kiabálok?-kérdezte, de én direkt nem néztem a szemébe, mert egyszerűen nem tudtam. Ezt egészen addig így folytattam, amíg be nem fejezte a mondatot, aztán a szemébe nézve ezt mondtam:

- Hallottam, csak éppen nem érdekelt. Menj vissza ahhoz a szőke lányhoz, ő biztosan sokkal jobban értékeli, hogy felkeltette egy focista érdeklődését. Vagy mondjam inkább úgy, hogy akár már most is az ágyadba ugrana? Csak hogy tudd, nálam ezt lesheted! Én nem fogok elájulni tőled! Csak mondd meg végre, hogy mit akarsz tőlem, és ha semmi komolyat, akkor hagyj végre békén!-A végén már üvöltöttem és jó néhány könnycsepp is kicsordult a szememből. Láttam rajta, hogy sajnálja a dolgot, főként, amikor gyengéden letörölte az arcom, majd magához vont és nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.

- Nem akartam megcsókolni. Aznap találkoztam vele, amikor veled is. Balázzsal és Nagyival elmentünk bulizni, ott táncoltam ezzel a lánnyal, aztán valahogyan a mosdóban kötöttünk ki, de egyszerűen nem tudtam vele továbbmenni. Egyfolytában rád gondoltam, és nem tudtam megtenni. Basszus, el akartalak felejteni, de nem ment! Mert szeretlek!

Döbbenten néztem rá. Most tényleg azt mondta, hogy szeret?

- Én...én most erre nem tudok mit mondani. Konkrétan az előbb vallottad be, hogy el akartál felejteni, aztán meg higgyem el, hogy szeretsz? Ádám, ez nem így működik! Ha szeretsz valakit, akkor nem akarod megbántani. Te viszont aznap este pontosan ezt szeretted volna tenni. Most nagyon szépen megkérlek valamire. Ha tényleg szeretsz, akkor bizonyítsd be! És ne azzal, hogy veszel nekem ajándékot. Éreztesd, hogy fontos vagyok neked! Mert jelenleg azt érzem, hogy csak azért vagyok érdekes a számodra, mert nem adom magam könnyen. Én több szeretnék lenni ennél. Ha pedig te ezt nem tudod megadni, akkor inkább hagyjuk békén egymást!

Láttam, hogy bántják a szavaim, de azt is tudtam, hogy tisztában van vele, nagyon megbántott.

- Akkor ma elvihetnélek vacsorázni?-kérdezte félszegen, nekem pedig elkezdett gyorsabban verni a szívem. A fenébe, miért vált ki belőlem ilyen érzéseket?

- Az attól függ!

- És mégis mitől?

- Attól, hogy hova szeretnél vinni!

- Van egy nagyon jó olasz étterem a házam közelében. Semmi extra, csak egy nyugodt kis hely. Nem kell kiöltöznünk, és senki nem fog felismerni sem minket, szóval tökéletes nyugalom lesz körülöttünk.

- Jó válasz-mosolyodtam el, majd hagytam, hogy egy puszit adjon az arcomra. Bár már korábban megcsókolt, nem akartam, hogy azt érezze, könnyen adom magam. Ettől függetlenül izgatott voltam az estét illetően, hiszen ez lesz életem első hivatalos randija, ráadásul nem is egy egyszerű emberrel, hanem egy híres focistával.