Love is never easy

16. fejezet

Bár nem terveztem ilyet, de mivel elérkeztünk az 1000 megtekintéshez, így íme a következő fejezet😉

Ádám

Kimentem a meccsre. Egy ismerősöm az utolsó pillanatban tudott VIP-belépőt szerezni. Már az első félidőben összetalálkozott a tekintetünk Emmával, de csak a második játékrész kezdetén nézett rám igazán. Gyönyörű volt, ahogyan vad elszántsággal az arcán játszott. Nem is értem, miért nem tartja magát szépnek!

Aztán a nézőtér egyszerre hördült fel, én pedig gondolataimból kiszakadva a pályán fekvő játékosra néztem, aki mellett sötét folt kezdett gyülekezni. Jobban szemügyre véve a földön heverő testet láttam, hogy Emma az. A szabályokkal mit sem törődve átugrottam a korláton, majd őrültként rohantam oda a csoportosuláshoz.

- Uram, ide nem jöhet be-szólított meg a játékvezető, ám én ügyet sem vetettem rá, csak az ájult lányt néztem, aki a karomban feküdt. Az orrából folyt a vér, valószínűleg eltörhetett. Néhány perc múlva megérkezett a mentő. Bár én nem mehettem velük, azonnal az autó felé vettem az irányt, és mindenféle közlekedési szabályt áthágva a kórház felé tartottam. Gyorsan leparkoltam, majd a recepciónál megkérdeztem, hogy hol találom Emmát.

- A második emeleten van, éppen műtik.

- Műtik?-kérdeztem, totálisan összezuhanva. Az nem lehet!

- Igen, a vállát ért ütés következtében komolyan megsérült az ízület, illetve a szalagok is, így a doktor úr azonnali műtét mellett döntött. Szerencsére a kisasszony fejsérülése nem bizonyult súlyosnak, csak egy kisebb zúzódás keletkezett az orrán.

Hálásan néztem a nőre, majd a megadott irányba indultam. A műtő ajtaja zárva volt, így a folyosón járkáltam fel-alá, miközben Rékát hívtam.

- Szia, Ádám! Mi a helyzet? Te nem vagy a meccsen?-kérdezte csodálkozva.

- Éppen erről van szó. Réka,...Emma a kórházban van. Ütközött valakivel a pályán, aztán elájult, és behozták ide. Most műtik éppen a vállát.

- Édes Istenem! A szülei tudják már?

- Nem, mert nem tudom a számukat. Esetleg tudnád őket értesíteni? Nyugodtan add meg az elérhetőségemet!

- Rendben. És Ádám! Minden oké lesz, csak maradj ott mellette!

Bontottam a hívást. A francba is, mindent elrontottam. Hiszen szeretem ezt a lányt, erre egy kis megingás miatt úgy lekiabáltam a múltkor! És mi van akkor, ha már ő nem érez úgy irántam, ahogyan régen? Nem, Ádám, erre nem is szabad gondolnod!

Gondolatmenetemből a műtő kinyíló ajtaja szakított ki. A doktor odalépett hozzám, miközben letörölte az izzadtságot a homlokáról.

- Ön Sóvári kisasszony hozzátartozója?-kérdezte az arcomat fürkészve.

- A barátja vagyok.-Végülis, ez majdnem fedte az igazságot.

- A hölgy jól viselte a műtétet, most szállítjuk át a kórterembe, egy órán belül pedig fel is fog ébredni és akkor bemegyek Önökhöz. A 232-es szobában találja meg.

- Köszönöm, doktor úr!-pillantottam rá hálásan, majd az említett helyiségbe mentem, ahol már Emma feküdt, a válla pedig fel volt kötve, egy cső lógott ki belőle. A látványra majdnem elsírtam magam, pedig ez egyáltalán nem szokásom. De ahogyan ott feküdt, összetörve, egyszerűen ezt hozta ki belőlem. A következő pillanatban a zsebembe csúsztatott telefonom kezdett el rezegni. Ismeretlen szám hívott, de sejtettem, hogy a lány szülei azok.

- Szalai Ádám!

- Jó napot kívánok, Emma édesanyja vagyok, Réka adta meg a telefonszámát. Mi történt a lányommal?-kérdezte aggódva, én pedig teljesen meg is tudtam érteni.

- Csúnyán leütközték, az arcára és a vállára kapott ütést. Az orra csak megzúzódott, de a vállát azonnal műteni kellett.

- Édes Istenem! Hol van most?

- A Sportkórházba hozták, de elvileg két-három napon belül ki is engedik. Még nem ébredt fel az altatásból, az orvos azt mondta, körülbelül egy órát kell várni erre. Amint tudok valamit, értesítem önöket!

- Rendben van, és köszönöm. Ezen a számon elér, holnap reggel pedig felutazunk, a férjemmel együtt.

Miután letettük, elgondolkoztam. Egyáltalán nem így képzeltem a mai napot, sőt! És akkor úgy állt a helyzet, hogy másnap megismerem Emma szüleit is. Miközben ezeken járt az agyam, mozgást érzékeltem a kezemnél. Emma ébredezni kezdett, apró kezei pedig megmozdultak az enyémek ölelésében.

- Hol vagyok?-kérdezte hunyorogva a fénytől, majd továbbsiklott rám a tekintete.-Te hogyhogy itt vagy?

- Megsérültél a mérkőzésen, én pedig veled jöttem. Megműtötték a válladat, az orrod pedig megzúzódott.

- Jézusom! De várjunk csak! Te hogy kerültél a meccsre?

- Réka mondta el, hogy merre vagy, és a lelkemre kötötte, hogy hozzuk helyre a dolgokat.

Néma csendben vizslatott engem, majd így szólt.

- Ádám, én sajnálom, amit a múltkor mondtam. Egyszerűen nem tudtam, hogy kezeljem a helyzetet, neked akartam a legjobbat. Azt akartam, hogy legyen esélyed mást választani.

- Olyan kis buta tudsz lenni! Nem kell senki más, csak te! Gondolom, Réka elmondta, hogy mennyire nem ment semmi, mióta összevesztünk. Nem találtam a helyem Németországban, de a válogatottat is vissza akartam mondani, mert fájt téged látni. Aztán Réka felhívott tegnap este, én pedig ezt az egészet egy jelnek tekintettem.

- De mi lesz Csányival?

- Megbeszéltük a dolgokat. Kiderült, hogy az egész csak félreértés volt, Lili nem akart tőlem semmit. Szóval, most szabad vagyok, mint a madár-mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta a gesztust. Mindeközben az orvos lépett be.

- Kisasszony, örülök, hogy felébredt!

- Doktor úr, köszönöm szépen! Mi a helyzet a vállammal?

- Nos, sajnos semmi jóval nem szolgálhatok. A vállában már korábbi sérülések is voltak, így egy elég komoly beavatkozást kellett végrehajtanunk. Körülbelül egy évet kell kihagynia. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem edzhet, de egyelőre semmi, erősíteni pedig csak egy hónap múlva kezdhet. Az arcán szerencsére csak kisebb zúzódás keletkezett, az csupán néhány napig fog még fájni. Havonta kell kontrollra járnia, illetve gyógytornára is készülnie kell.

Emma egyre sápadtabban hallgatta az orvost, de hősiesen viselte a diagnózist. Miután a férfi kiment, döbbenten nézett rám.

- Te jó ég! A kézilabda az életem! Ha ezt az egy évet ki kell hagynom, akkor vége a pályafutásomnak.

- Ugyan már! Hiszen 21 éves vagy, még semmi sincs veszve!-öleltem át, vigyázva a felkötött karjára.-Majd együtt megoldjuk!

- Te meg mégis miről beszélsz?-nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Figyelj, én tényleg komolyan gondoltam, hogy veled akarok lenni. Nem lesz egyszerű, de szerintem érdemes megpróbálni ezt az egészet.

- De, Ádám, téged minden Németországba köt, én pedig az egyetem miatt kell, hogy itthon maradjak. Mi lesz így velünk?

- Én kéthetente haza tudok jönni mindenképpen, és néha te is meglátogathatnál odakint. A munkából te is ki tudsz szakadni egy kicsit, az egyetemen pedig már csak a szakdolgozatod van, nem? Megoldjuk.-Egy mosolyt eresztettem meg felé, majd gyengéden megcsókoltam.