Love is never easy

14. fejezet

Emma

Balázs és Ádám is keresett volna, de nem válaszoltam nekik. Rékával megbeszéltük, hogy ezúttal egyedül megyek a meccsre, és nem találkozom a fiúkkal. Láttam rajta, hogy szomorú, amiért így alakultak a dolgaink, de nem volt mit tenni. Szerencsére az újságban egyelőre semmi nem jelent meg velem kapcsolatban, amiből kiderülhetne, hogy pontosan ki is vagyok, így ezt egy belső titokként kezeltünk magunk között.

Vasárnap délután izgatottan készültem a fiúk meccsére. Bár ez még csupán a néhányadik alkalom volt, hogy élőben nézhettem őket, számomra ez mindennél többet jelentett. A kispadok mögött kaptam helyet, szerencsére a pályától viszonylag messze, így nem igazán volt esély arra, hogy bárki is kiszúrjon lentről.

A mérkőzés nagy küzdelmet hozott, és bár a srácok mindent megtettek, végül 1-0-ra kikaptunk a portugálok ellen. Ádámot a félidő után nem sokkal lecserélték, egyszerűen nem volt ott fejben a pályán. Ettől függetlenül küzdött, foggal-körömmel, de ez nem az ő napja volt.

A sípszó elhangzása után megvártam, míg a tömeg egy kicsit eloszlik, majd az utolsók között vettem az irányt a parkoló felé. Ott azonban nem várt eseménybe futottam bele.

-...a francba is, tudod mit, nem érdekel, ha a nagybátyád kitesz a csapatból! Ez szánalmas, hogy így akarsz valakivel összejönni, hogy elintézteted magadnak. Te is tudod, hogy így sosem leszel boldog, miközben más életét is tönkreteszed!

- Te mégis miről beszélsz? Mi van a nagybátyámmal?

- Megfenyegetett, hogy ha nem jövök össze veled, akkor Emma és én is nagyon megjárjuk. Bár szerintem ezzel te teljesen tisztában vagy!

- Ez nem így van, Ádám, én azt sem tudtam, hogy barátnőd van!-sírja el magát a lány.

Hogy mi van? Akkor Csányi miért választott szét minket? Nem bírtam tovább, előléptem az árnyékból.

- Sziasztok!-köszöntem, mire mindketten odafordultak.

- Szia!-köszönt Ádám, gyötrelemmel a hangjában.

- Csak azt akarom mondani, hogy örülök, hogy együtt vagytok. Hiba volt elkezdeni bármit is kettőnk között, Ádám, és már egyébként is találtam valaki mást-hazudtam, miközben igyekeztem a szemébe nézni.

- Ezt nem mondhatod komolyan! Lili és én nem szeretjük egymást! A fenébe is, én veled akarok lenni!

- Sajnálom, de nekem ez nem megy! Felejts el engem, Szalai Ádám, mindkettőnknek az lesz a legjobb! Amióta találkoztunk, csak fájdalmat okozunk a másiknak.

- Nem hiszem el, hogy képes vagy így feladni! Én hajlandó lennék abbahagyni a focit, csak hogy együtt lehessünk, te meg arra sem vagy képes, hogy egy kicsit harcolj értem! Tudod, mit? Én nem fogok Lilivel összejönni. Ő is azt érdemli, hogy szeressék, én pedig ezt nem tudom neki megadni. Én egyedül téged tudlak szeretni.

- Isten veled, Ádám!-a könnyek már patakokban folytak le az arcomon, de nem törődtem vele. Csak futottam, futottam, nem nézve az utat, aztán valahogy hazakeveredtem, és álomba sírtam magam.

Ádám

Szakítottam Lilivel. Nem szerettem, ő sem engem, csak a nagybátyja akart belekényszeríteni minket valamibe, amit egyikünk sem akart igazán. Ettől függetlenül Emmától is eltávolodtam. A portugál meccs másnapján visszautaztam Heidelbergbe, ahol újrakezdtem az edzéseket a csapatommal.

Rékától megerősítést nyert az az elméletem, miszerint Emmának nincsen semmiféle barátja, egyszerűen csak meg szeretett volna védeni. Miután azonban tisztáztuk Csányival a dolgokat, visszavonta a feltételeit. Lassan elérkezett az október, amikor is előbb Telkibe, majd Svájcba kellett utaznunk, hogy ismét VB-selejtezőt játsszunk. Bár már a matematikai esélyeink is elszálltak a kijutásra, meg akartuk mutatni, hogy igenis jó játékosok vagyunk.

Vasárnap érkeztem meg Budapestre, kivételesen autóval, mert most hosszabb ideig maradok Magyarországon a válogatott meccsek miatt. A lakásom előtt leparkoltam, majd felpakoltam a cuccaimat, aztán felhívtam Balázst, aki már néhány napja megérkezett.

- Csá, haver, mi a helyzet?-szólt bele vidáman a telefonba.

- Most érkeztem meg, gondoltam, megérdeklődöm, mi lesz a holnapi program.

- Reggel nyolc, Groupama. Busszal lemegyünk Telkibe, aztán a szokásos. Erőnléti felmérő, mentális ellenőrzés és edzés százszor egy nap.

- Alig várom. Szerintem Storck a lelket is kihajtja belőlünk. Mióta kikaptunk Andorrától, valami iszonyatosan szigorúan veszi a dolgokat.

- Csodálkozol? Azután az égés után az lenne a fura, ha nem így lenne!

Még megbeszéltük, hogy hogyan tovább, aztán letettem a telefont, összepakoltam a cuccaim holnapra, és egy forró zuhany után lefeküdtem aludni, hogy mindenképpen kipihenjem magam, mert nehéz egy hétnek nézünk elébe.

Másnap reggel a szokott rend szerint elindultunk Telkibe. Én Balázs mellett ültem a buszon, aki még kihasználta a tegnap estét a bulizásra, így most mellettem húzta a lóbőrt. A pillanatot persze meg is örökítettem, és felraktam az Instagramra.

Egy szűk órás út után megérkeztünk az edzőközpontba, ami a válogatott otthonának számított. A rutinosabb játékosok azonnal birtokba vették a legjobb szobákat, így én is a megszokott helyem felé tartottam. Ebéd előtt gyors átmozgató edzésen vettünk részt, majd a jól megérdemelt étkezés sem maradt el.

Még nem mindenki fejezte be, ami a tányérján volt, amikor Storck szót kért, és furcsa magyar kiejtéssel a következőket mondta.

- Rendben uraim, kemény másfél hét áll előttünk. A következő meccsek tétje a csoport harmadik helye. Annak érdekében, hogy csakis a legjobbak jöhessenek velünk, mindenféle felkészítést biztosítunk, ám ehhez az Önök hozzáállása is szükséges. Napi három edzés, szigorú étrend, illetve különféle felmérések minden nap. Emellett szeretném bemutatni Önöknek a stáb újabb állandó tagjait, akik már ismerősek lehetnek: Dr. Bedő Klára, elismert sportpszichológus, aki eddig is a válogatottnál tevékenykedett, ám erre a másfél hétre kizárólagosan Önökkel fog foglalkozni. Bájos segítője pedig Sóvári Emma lesz, akire bizonyára sokan emlékeznek még nem is olyan régről.

A fenébe, hogy ez nekem hogy nem állt össze a fejemben! Hiszen Emma mondta is, hogy a főnöke a válogatottal dolgozik, meg Csányi is említett valamit ezzel kapcsolatban. A Storck mellé lépő két nőre néztem, közülük is arra a lányra, akibe menthetetlenül beleszerettem. Éppen abban a pillanatban ő is felnézett, s ahogyan találkozott a tekintetünk, ő elnézést kérve kiment a teremből, én pedig utána.