Love is never easy

7. fejezet

Emma

- Rékus, mégis mi a francot vegyek fel? Azt sem tudom, hogy egy ilyen helyre milyen ruhában kell menni!-kiabáltam hisztérikusan a telefonba, miközben a másik kezemmel a ruhákat dobáltam ki a szekrényemből.

- Semmi különöset. Sportember vagy, nézz is ki úgy! Farmer, valami csini póló meg egy sportcipő, ennyi. Nem kell görcsölni ezen ennyit!

Még mindig nem tudom, el kéne-e mennem, de Réka nem hagyott sok választási lehetőséget. Körülbelül annyi kedvem van az egészhez, mintha a fogamat húznák ki, bár ez azért vicces, hiszen a legtöbben ölni tudnának egy ilyen lehetőségért.

- Na, jól van, Em, most leteszem, 10 perc múlva várlak a házatok előtt. Addigra kapd össze magad!

A fenébe! Na, mindegy! Egy egyszerű sötétkék farmert vettem fel, a fehér Converse-emmel és egy barackszínű felsővel. Elegáns, de laza. Ez kell most nekem. A hajamat copfba fogtam, mint általában, a sminkkel pedig egyáltalán nem bajlódtam. Miután elkészültem, gyorsan bezártam a lakás ajtaját, majd lefutottam a lépcsőn. A nagy sietségben többször is hozzáütöttem a korláthoz a táskám, ám ez most nem igazán számított.

Legjobb barátnőm már a parkolóban várakozott rám, a legújabb Smart Miniben. Igen, ő fuvarozott engem, nem szeretek taxizni, ezzel pedig ő is teljesen tisztában volt.

- Micsoda szépség!-mondta nekem, miközben beszálltam a kocsiba és elindultunk a pálya felé.

- Még mindig nem tudom, hogyan tudtál erre rávenni!

- Túlságosan szeretsz ahhoz, hogy nemet mondj!-villantotta ki ragyogó fehér mosolyát. Talán igaza van, de meg kellene tanulnom ellenkezni vele.

Időközben egyre közelebb kerültünk a Groupama Arénához, ahol a szombati edzést tartották. A pulzusom egyre magasabbra szökött, ahogyan a pálya felé közeledtünk. Mégis azokkal az emberekkel találkozom, akik tavaly egy országot tettek büszkévé! Én ezt mindig is csodáltam, talán azért is maradtam meg a sport mellett ilyen sokáig, mert szerettem megélni a szurkolók biztatását. Kerestünk egy parkolóhelyet, majd a biztonsági ellenőrzésen átesve bementünk a komplexumba. Ha nem lett volna velem Rékus, tuti, hogy elvesztem volna, de barátnőm már rutinosan szelte a folyosókat.

Körülbelül 5 perc után végre kiértünk a füves részhez, ahol gyakorlatilag elállt a szavam. Voltam már kint mérkőzésen, de egészen más dolog a lelátóról nézni az eseményeket, mint közvetlenül a kispad mellől.

Réka odaintett a srácoknak, akik megérkezésünkkor feltűnően abbahagyták addigi tevékenységüket, és ránk szegezték tekintetüket. Örömmel láttam, hogy a néhány héttel ezelőtti hiányzók közül többen visszatértek, a csapat már jobban hasonlított a tavalyihoz. Amíg én nézelődtem, Rékus beszélt az edzővel, majd mindketten felém tartottak.

- Jó napot kívánok, kisasszony, Bernd Storck vagyok, a válogatott szövetségi kapitánya. Balázs mondta, hogy ma Ön is megtekinti az edzésünket-kezdte angolul a beszélgetést.

- Sóvári Emma. Így van, Storck úr, és köszönöm szépen a lehetőséget. Egy szurkolónak minden vágya, hogy a kedvenceit élőben is megtekinthesse, főként ilyen exkluzív lehetőség során.

Féloldalas mosoly jelent meg az arcán, majd visszafordult a pályán lévők felé.

- Uraim, a hölgy Sóvári Emma, aki csapatkapitányuk, Balázs által kapott meghívást a mai edzésre. Tekintettel arra, hogy egy kedves rajongóról beszélünk, a mai napon még többet várok el az edzésmunkában, utána pedig lehetőség lesz egy kis kötetlen beszélgetésre is.