Love is never easy

27. fejezet

Ádám

Már fél éve nem láttam Emmát és hatalmas űr volt az életemben. A bulim másnapján arra ébredtem, hogy már nincs mellettem. Azt hittem, csak a konyhában van, ám ott nem várt dologgal találtam szemben magam. Emma levele az asztalon hevert, nekem címezve. Azonnal kibontottam, majd egyre nehezedő szívvel olvastam a helyenként elmosódott sorokat.

Drága Ádim!

Gyáva vagyok, elismerem, mert nem mondtam a szemedbe, pedig tegnap este már tudtam, hogy ez lesz az utolsó éjszakánk együtt. Hálás vagyok Istennek, amiért megismerhettelek, és ha rövid ideig is, de együtt lehettem veled. Ma hajnalban az utolsó szeletet is odaadtam Neked magamból, és egyáltalán nem bánom, mert szerelemből tettem. Felmondtam, a kézilabdát abbahagyom, és ma hazaköltözöm. Az egyetemen már csak a diplomaosztó vár rám, ettől eltekintve nem akarok visszatérni Budapestre.

Szeretlek, az életemnél is jobban, de meg kell értened, miért teszem azt, amit. Anyukád mindenkinél jobban ismer téged, és ő nem gondolja úgy, hogy megfelelő vagyok Neked. Azt hiszem, igaza van, rád még vár valaki, aki nálam sokkal többet képes adni számodra. Arra kérlek, hogy ne haragudj rám. Tudom, hogy menekülök, de most azt teszem, amit a mondás tanácsol: ha szeretsz valakit, akkor engedd el, és ha igazán szeret, akkor valahogyan visszatalál hozzád. Én lennék a legboldogabb a világon, ha ez veled és velem is így lenne.

Teljes szívemből szeretlek.

A te Emmád

Minden létező módon kerestem őt, de egyszerűen elvágta köztünk az összes kommunikációs lehetőséget, egyedül Rékától tudtam meg néha, hogy mi a helyzet vele, ő viszont nem adta meg a számát. Tudtam, hogy szenved, ugyanúgy, ahogyan én is tettem ezt.

Azzal is tisztában voltam, hogy mindez anya miatt volt. Úgy elbizonytalanította ezt a lányt, hogy elhagyott. Emma próbálkozása ellenére nem rendeződött vele a viszony, miután a lány elment, az arcába vágtam a levelet, mire ő csak azt hangoztatta, hogy ő megmondta. Apával és a srácokkal szoktunk találkozni, de anyával azóta nem vagyok hajlandó beszélni.

A szezon tavaszi részében jócskán romlott a teljesítményem. Folyamatosan a kispadra kényszerültem, és azon sem csodálkoznék, ha ősszel megint kölcsönben játszanék valahol. Egyszerűen összetörtem, férfi létemre teljesen reményvesztetté váltam, csak lézengtem az életemben.

Időközben Krisztiánéknál megszületett a baba, a kicsi Vanessza. Éppen Magyarországra tartottam, hiszen a kislány akkor lett 3 hetes és Réka már Budapesten szülte meg, így a keresztelőt is elintézték, mielőtt még vissza kellett menniük az Államokba. Amikor Némó megkért, hogy legyek a kicsi keresztapja, nagyon meghatott. Leginkább azért lettünk jó barátok, mert Réka és Emma elválaszthatatlanok voltak, éppen ezért váratlanul ért a dolog, de annál nagyobb örömmel fogadtam el.

Már a házamnál parkoltam le, amikor Réka számát jelezte a telefonom. Azonnal felvettem, mert biztosan valami fontosat szeretne elmondani a keresztelővel kapcsolatban.

- Szia, Réka! Mi a helyzet?

- Szia! Mondd, hogy már megérkeztél Pestre!

- Ebben a pillanatban álltam meg a házam előtt-mondtam mosolyogva.

- Remek. Ki kellene menni az egyik vendégért a Keletihez. Meg tudnád oldani? Fél óra múlva ér be.

- Persze, ne aggódj. Megadnád a számát, hogy fel tudjam hívni, ha esetleg nem szúr ki?

- Már mondom is.

Néhány perc otthon töltött idő után már ismét az autómban ültem és az utcákat szeltem. Nem tudtam, ki lehet a titokzatos vendég, akit nekem kell elhozni, de nem is igazán érdekelt. Már az öltönyöm volt rajtam, hiszen a vonattól egyenesen a templomhoz kellett mennünk.

Egy kis dugóba keveredtem, így pont akkorra érkeztem meg, mikorra a vonat ki volt írva. Felsétáltam egészen a peronig, majd teljesen lefagytam. A titokzatos vendég ugyanis nem más volt, mint Emma. Egy-két másodpercig döbbenten álltam, majd átszeltem a kettőnk közötti távolságot, és azonnal megcsókoltam. Eleinte ugyan csak állt ott, de néhány pillanat múlva viszonozta a csókomat. Percek múlva váltunk csak el, miközben mindenki minket bámult, de egyszerűen nem érdekelt.

- Hiányoztál-mondtam, majd megöleltem és mélyet szippantottam az illatából.

- Te is nekem, Ádi, el sem tudod képzelni mennyire!-mondta, immár a szemembe nézve.

- Ha megint ezt csinálod, esküszöm, bezárlak a házamba-nevettem, de a hangomba némi komolyság és keserűség költözött.

- Azt hiszem, megint nem is tudnálak elhagyni. Egyszer elég volt. De sikerült mindent átgondolnom, és már tudom, mit szeretnék.

- Igen, és mi az?

- Veled lenni. Nem érdekel, hogy mennyit kell küzdeni érte, hogy a tiéd lehessek, megteszek mindent. Különleges vagy, Ádám, ezt nem dobom el még egyszer magamtól.

Ajkaimat ismét az övéhez érintettem, majd megfogtam a kezét és kifelé vettük az irányt. Az autómba ülve sem tudtam abbahagyni az idióta vigyorgást, éppen ezért Emma rá is kérdezett ennek okára.

- Mi ez a mosolygás?

- Csak örülök, hogy újra látlak. Tudod, sosem adtam fel a reményt, hogy egyszer visszajössz, és milyen jól tettem. Kerestelek, Réka számolt be arról, hogy mi a helyzet veled, de a számodat nem adta meg, egészen a mai napig. És nem mondta azt sem, hogy érted kell kijönnöm.

- Hát, igen, ez az én kérésem volt. Én találtam ki, hogy te gyere ki elém. Éreztem, ha most nem szerezlek vissza, akkor sosem.

- Szeretlek, Sóvári Emma.

- Én is téged, Szalai Ádám-mondta, majd elkomolyodott az arca.-Sajnálom, hogy decemberben gyáva voltam. Azóta már ezerszer megbántam, de úgy érzem, kellett ez az egész ahhoz, hogy értékelni tudjam, mennyire fontos is vagy nekem. Most pedig együtt leszünk keresztszülők.

Hogy mégis micsoda? Ő lesz a kicsi Vanessza keresztanyukája? Én erről nem is tudtam, bár jobban belegondolva ez teljesen logikus, hiszen Réka a legjobb barátnője.

- Te nem tudtad?-kérdezte, döbbent arcomat látva.

- Nem, pedig gondolhattam volna. De nagyon örülök neki!

A ceremónia a szokásos rendben zajlott le, mi pedig a kislánnyal a karunkban avanzsáltunk keresztszülőkké. Az ünnepi ebédet egy külvárosi étteremben tartották, így néhány vendéget én is elvittem oda, hiszen nem mindenki autóval érkezett.

Emmával a főasztalnál ültünk, szorosan egymás mellett. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szememet. Megváltozott azalatt az idő alatt, amióta nem láttam, talán még inkább felnőtt. Ettől függetlenül még mindig az a lány volt, akivel majdnem egy éve találkoztam. Rögös utat jártunk be, de úgy érzem, hogy végre teljesen az enyém lehet.

- Olyan jó titeket látni-szólt Réka, mire mi egymásra néztünk, majd lágy csókban forrtunk össze.

Úgy éreztem, hogy végre révbe ért az életem, hiszen a karrierem felfelé ívelt, visszakaptam a nőt, akit mindennél jobban szerettem és előttünk állt az egész élet, hogy megtöltsük minél több élménnyel.