Love is never easy

5. fejezet

Balázs

Egészen estig aludtam, annyira fáradt voltam. Ránéztem a telefonomra, majd szokásomhoz hűen bekapcsoltam rajta az internetet. Csak az ismétlődő csengőhangot meghallva eszméltem rá, hogy ezt nem igazán kellett volna megtennem. Hatalmasat sóhajtottam, és úgy döntöttem, hogy nem menekülök a kapott üzenetektől, hiszen, egyszer úgyis meg kell majd őket néznem.

Gyakorlatilag minden barátom keresett, küldött SMS-t vagy üzenetet. Mindenkinek válaszolgattam, majd felhívtam legjobb barátomat, Szalát, mert ő is keresett volna tegnap.

- Csá, haver, hol a fenében voltál?-tette fel a kérdést, hiszen gyakorlatilag egy fél napja keresett, az pedig elég szokatlan tőlem, hogy nem válaszolok azonnal.

- Fáradt voltam, eddig aludtam-válaszoltam, egy ásítást elnyomva.

- Mi volt ez tegnap?

- Ne is kérdezd! Egyszerűen semmi nem jött össze. Hiányoztok a csapatból, ezek a srácok azt sem tudták, hogy hol vannak. Storck kiküldte őket a pályára, de úgy játszottak, mint akik még életükben nem láttak labdát.

- Nyugi, Bazsi, csak nem ekkora a baj!

- Te is tudod jól, hogy de! Én is ilyen voltam, meg te is, amikor elkezdtük, csak mellettünk ott voltak az öregek, akikre felnéztünk és megmutatták, hogyan is kell csinálni. De ezt hogyan kéne úgy megtanulniuk, hogy vagyunk vagy hárman-négyen a csapatban, akik nem totál újoncok?

- Dzsudzsi, te vagy a csapatkapitány, neked kell tudni az ilyesmit! Ettől függetlenül tudom, hogy most szar minden, de menni kell tovább! Emlékszel, tavaly, mielőtt gólt szereztem az osztrákok ellen, mindenki utált. Aztán meg mindenki mellém állt. Ilyen a foci, ezt el kell fogadnod!

Tudtam, hogy igaza van, ettől függetlenül nem éreztem jobban magam. Még váltottunk pár szót, majd letettem, hiszen a közösségi oldalakon is szerettem volna megnézni a hozzászólásokat, illetve az üzeneteket. Bár nem szoktam elolvasni mindet, most mégis így tettem. Az Instagramomon pedig egészen fura dolgot találtam. Valamilyen Sóvári Emma írt nekem. Bár ismerősen hangzott a név, egyszerűen nem tudtam visszaidézni, hogy honnan. Megnéztem volna a profilját, de csupán az alapvető információkat láttam róla, hiszen privátként használta a fiókot. Kézilabdázik, sportpszichológus akar lenni, satöbbi, satöbbi.

Végigolvastam a levelét és komolyan elgondolkodtam rajta. Könyörgöm, egy fiatal lányról beszélünk, mégis hogyan tud ennyire motiváló üzenetet írni?! Rákerestem a nevére az interneten, ahol csak néhány cikkre bukkantam, amelyben a csapatát, az MTK-t említik, és őt is felsorolják a játékosok között, illetve néhány iskolai versenyeredményét.

Mivel egyre inkább befészkelte magát a fejembe az a gondolat, hogy ezt a lányt én ismerem valahonnan, és valószínűleg a sport révén, így írtam a srácoknak a csapatból, hogy esetleg ismerik-e őt. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg visszaírjak-e, de egyelőre csak szerettem volna tudni, hogy pontosan mi is a helyzet vele.

Krisztián volt az első, aki visszaírt.

Nem tőlem tudod, mert egyébként valószínűleg megölne, de ismerem a csajt, Rékus legjobb barátnője. Rékának sem mondtam el, hogy írok neked, szóval tényleg tartsd magadban. Írj neki vissza, aztán majd meglátod, mit lép erre!

Tudtam! Annyira tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a lány. Réka egyszer elhozta meccsre, és szerintem néhány közös képüket is láttam a közösségi oldalakon. Nem vesztegettem az időmet, azonnal visszaírtam neki.

Kedves Emma! Köszönöm szépen a támogatásodat. Akár hiszed, akár nem, gyakorlatilag te vagy az egyetlen, aki ilyen pozitív dolgokat írt nekem tegnap óta. Mivel nagyra értékelem, hogy ilyen lelkes híve vagy a válogatottnak, szeretnélek meghívni az augusztusi, első, zártkapus edzésünkre a válogatottal. Remélem, el tudsz jönni.

Miután átnéztem az üzenetet, a küldésre kattintottam. Tisztában voltam vele, hogy ezt a meghívást meg kellett volna beszélnem a vezetőkkel is, de igazából ez abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Tudtam, hogy azokat az embereket, akik egy ilyen kudarc után is kitartanak mellettünk, meg kell becsülnünk. Írtam Krisztiánnak, hogy válaszoltam Emmának, de még nem írt vissza azonnal.

Bezártam az alkalmazást, majd ismét Szalait hívtam.

- Na, mi az, ennyire hiányzok?-hallottam öntelt hangját a telefonból. Néha olyan nagyképű tud lenni, még a haverjaival is.

- Ne is álmodj róla, Ádika! Csak azért hívtalak, hogy megtaláltam a csajt, és visszaírtam neki. Meghívtam a lettek elleni meccs előtti felkészülés első edzésére.

- Látod, tudsz te, ha akarsz! És mit tervezel vele? Újabb Dzsudzsákné a láthatáron?-kérdezte, már visszafojtott nevetéssel a hangjában.

- Nem hinném, csak jó volt végre egy olyan üzenetet olvasni, ahol nem az van, hogy egy nagy kalap szart ér az egész eddigi munkád. És legalább a hülye gondolatokat is elűzte a fejemből.

- Miféle hülye gondolatokat?-tettette a tudatlant. Ennél azért már jobban ismerem!

- Tudom, hogy beszéltél a három gyerekkel. Gondolom, elmondták, hogy akár a válogatottság lemondását, illetve a csapatkapitányi cím átadását is vállalom, ha ez a legjobb a csapatnak.

- Ja, hogy erről van szó! Azt hittem, ez csak vicc volt részükről, de ezek szerint nem. Viszont, Bazsika, nem kell ilyen végzetesen gondolkodni mindig. Ha egy lány van, aki így támogat, akkor van ott több is. Most viszont megyek, mert időpontom van a dokihoz, hogy minél hamarabb felépüljek ebből a nyavalyából. Majd hívj, hogy mik a fejlemények!

Megígértem neki, hogy így lesz, majd ismét ránéztem a közösségikre, de semmi érdemleges nem történt, így elkezdtem vacsorát főzni.

Sziasztok!

Íme az új fejezet. A késésért ne haragudjatok, kicsit összejöttek a dolgok tegnap. Remélem tetszeni fog nektek ismét, amit alkottam. Kíváncsian várom a véleményeket. ;)

Puszi, Jasmine