Írói utószó

972 22 5
                                    

Kedves Mindenki!

Annyit tudok csak mondani, hogy KÖSZÖNÖM! Így csupa nagy betűvel. Nagyjából 3 hónap után elmondhatom, hogy sikeresen lezártam életem első hosszabb történetét, amit már felnőtt fejjel írtam. Talán csak emiatt vagyok hálás azért a bizonyos andorrai meccsért, ami az ihletet is hozta.

A történetet júliusban fejeztem be, néhány pici átírást tekintve ugyanúgy tettem közé, ahogyan eredetileg megírtam. És ezt így érzem helyesnek, mert minden hibájával együtt ez az én történetem, én tettem ilyenné. Eleinte nagyon féltem, hogy senki nem lesz majd rá kíváncsi, de lassan eljutottunk odáig, hogy mindig volt biztos 10-15 ember, akitől még visszajelzést is kaptam. Ezúton szeretném megköszönni a sok megtekintést, vote-ot, privát üzenetet, illetve kommentet, amivel biztattatok a folytatásra, és hatalmas hála a díjakért is. Összesen most 3,2k olvasottság, 381 vote és 46 komment bizonyítja, hogy itt voltatok velem. Külön köszönöm Dórinak, aki a Facebook segítségével követte végig Emma és Ádám történetét, és mindig őszinte véleményével segítette a munkámat. 

Emma és Ádám történetét még nem engedtem el teljesen, vannak még ötleteim, amiket ugyan nem egy egész történet,d e novellák formájában mindenképpen szeretnék majd megosztani veletek. Most ugyan éppen egy másik történeten dolgozok, de hamarosan nekikezdek ennek a projektnek is. Addig is olvasgassátok a másik történetemet is, ha van hozzá kedvetek. :)

Még egyszer köszönök mindent!

Puszi és ölelés Nektek!

Jasmine

Love is never easyOù les histoires vivent. Découvrez maintenant