Love is never easy

Epilógus

Emma

Az utóbbi öt év észrevétlenül elszaladt. Bár voltak benne akadályok, mindvégig kitartottam Ádám mellett, hiszen elég volt egyszer megtapasztalni a hiányát az életemben. Az első nagy próbatétel az volt, hogy az anyukáját meggyőzzük, de végül ez nem bizonyult valami nehéznek.

- Kislányom, rosszul ítéltelek meg. Képes voltál lemondani a saját boldogságodról, hogy a fiamat a családja mellett tartsd, ezzel pedig bizonyítottad, hogy a saját érdekeid elé helyezed az övéit. Örülök nektek, és bármikor szívesen látlak a házamban.

Láttam Ádámon, hogy egy hatalmas kő esett le a szívéről, ahogyan az enyémről is. Nem gondoltam volna, hogy az édesanyja a sok veszekedés ellenére majd ilyen könnyen megbékél a helyzettel, de így történt.

A keresztelő után úgy döntöttem, visszamegyek a doktornőhöz, de csupán a válogatott kapcsán, így egy ideig a segédje voltam a focisták vizsgálatában, tavaly óta pedig teljesen átadta nekem ezt a munkakört.

Ádám már Vani keresztelőjekor megkért, hogy költözzek ki Németországba hozzá, ám én még teszteltem egy kicsit a kapcsolatunkat, és végül szülinapi ajándékként fogadtam el az ajánlatát. Immáron tehát 4,5 éve élünk együtt a legnagyobb egyetértésben. Sosem gondoltam volna, hogy a kezdeti nehézségek után ez ennyire egyszerű lesz.

Anyáékhoz legalább havonta hazajárunk, ahogyan Ádám családját is rendszeresen látogatjuk. Időközben Krisztián is a Hoffenheimhez szerződött, így Réka és én nagyon sokat tudunk találkozni, természetesen a lassan már ötéves Vani is sokkal többet tud így velünk lenni. A kiköltözésem után kerestem magamnak állást, illetve csapatot is találtam, úgyhogy addig sem unatkozok, míg a drága focistám nincs itthon.

A megismerkedésünk második évfordulóján Ádám megkérte a kezemet, amire persze azonnal igent mondtam. Bár úgy tűnhet, ezt igazán fiatalon tettem, én már nem igazán tudom nélküle elképzelni az életet. Egy évvel később esküdtünk örök hűséget egymásnak, ahol csak a család, a közeli barátaink, és néhány csapattárs volt ott.

Most pedig itt állunk, a keresztlányunk születésnapján, nekem pedig nagy bejelentenivalóm van, amiről még Ádám sem tud. Néhány napja jöttem rá, hogy kisbabát várok. A menstruációm sokszor kimaradozott egyébként is, és a reggeli rosszullétek is elkerültek, így csak lassan gömbölyödő pocakom miatt jöttem rá erre a tényre. Bár Ádi sejtett valamit, ő sem tudott semmit biztosra, én is csak tegnap voltam az orvosnál.

- Szóval, egy kis figyelmet szeretnék-szóltam, miután Vani megkapta a tortát és az ajándékait. Mindenki odakapta a fejét, Ádám pedig furcsán nézett rám, Réka azonban mindentudóan mosolygott. Hiába, egy nő képes észrevenni az ilyesmit.-Egy jó hírt szeretnék megosztani veletek, ami eddig az én titkom volt, és én is csak tegnap óta vagyok biztos a dologban. Ádám, kisbabánk lesz-mondtam már a férjem felé fordulva.

Először nem szólt egy szót sem, csak állt ott kifejezéstelen arccal, én pedig megijedtem, hogy mi van akkor, ha ő nem is örül. Aztán Réka oldalba bökte, ő pedig felocsúdva a döbbenetéből hozzám rohant, majd felkapva megpörgetett.

- Annyira tudtam, hogy valami van veled! Egyszerűen megváltoztál, és ezt nem rossz értelemben mondom. Annyira szeretlek!-azzal egy szenvedélyes csókot adott, miközben a többiek tapsviharban és füttyögésben törtek ki.

Egy pici kezet éreztem a csupasz lábamon, ezért elváltam a szerelmemtől. Vanessza futott hozzám, én pedig leguggoltam hozzá.

- Most akkor majd kevésbé szeretsz engem?-kérdezte, miközben sírásra állt a szája.

- Dehogyis kicsim, csak már nekem is lesz egy kisbabám, mint anyáéknak. De ettől te maradsz az én gyönyörű keresztlánykám, és ha szeretnél, akkor majd segíthetsz is nekem, oké?- kérdeztem, mire felcsillant a szeme.

- Persze. Ádi úgysem tud neked segíteni, mert mindig rugdossa a labdát. Meg egyébként is, a fiúk nem tudnak ilyeneket csinálni. Apa is nagyon béna-súgta titokzatoskodva nekem, én pedig hangosan felnevettem, majd megöleltem a kislányt.

- Annyira tudtam!-mondta Réka, majd jól megölelgetett. Az utóbbi években még közelebb kerültünk egymáshoz, segítettük egymást. Ők még nem szerettek volna Vaninak testvért, mert túl korainak tartották, még mindketten fiatalok.

És hogy velünk mi lesz? Fogalmam sincs, mit tartogat a jövő, de nem félek. Szerető családom van, elképesztő barátok és a lehető legaranyosabb férjem. Mi mást is kérhetnék még?