Love is never easy

20. fejezet

Emma

Hogy micsoda? Ezt most komolyan kérdezte vagy csak viccelt? Ádám édesanyjára nézve rájöttem, hogy ez teljesen szándékos kérdés volt, így a félrenyelt falat miatti köhögést abbahagyva bizonytalanul válaszoltam.

- Valószínűleg félreértettem a kérdést...

- Nem, kislányom, jól hallottad! Szóval, Ádám hányadik a sorban, akit az ágyadba csábítottál? Vagy tán le mered tagadni? Hiszen Bazsinak írtál üzenetet még nyár elején, ha jól tudom, amelyben a válogatott iránti mérhetetlen rajongásodat fejtetted ki neki-mondta gúnyosan, nekem pedig a döbbenettől tátva maradt a szám.-Gondolom, ennyinél nem álltál meg! És hogyhogy végül Ádám mellett döntöttél? Jobb az ágyban? Több pénze van? Nagyobb hírnévre tehetsz szert vele?

- Anya, ez mégis mit akar jelenteni?-kérdezte Ádám, aki a leghamarabb szakadt ki a meglepettségből.

- Jaj, kisfiam, nem ez lenne az első eset, hogy valaki rajtad akar felkapaszkodni. Emlékezz csak Csillára! Ez a lány sem különb! Sportpszichológus? De érdekes, hogy pont akkor talált meg titeket, amikor állást keresett, és csodák csodájára a válogatottnál kapott munkát, aztán összejött veled! Micsoda egybeesés.

Akárhogyan akartam visszatartani, megjelentek az első könnycseppek a szememben, mire Ádám ölelte át a vállamat, és nyugtatóan próbálta simogatni a hátamat a másik kezével. Gyengéden lefejtettem magamról karjait, majd egyenesen az édesanyja szemébe néztem.

- Elnézést, de én most megyek. Tudom, úgy gondolja, én nem felelek meg a fiának, de nincs semmi gond. További szép estét!

Mindenki döbbenten ült, csak a ház asszonya mosolygott gúnyosan.

- Éppen erről beszéltem. Ha szeretnéd a fiamat, most foggal-körömmel próbálnál arról meggyőzni, hogy rosszul ítéltelek meg. Ehelyett fogod magad, sértődötten elmész a házamból, még a vacsorát sem köszönöd meg, és elvárod, hogy Ádám elmenjen veled, hogy aztán a hátam mögött elmondhass mindennek! A legutóbbi alkalommal, amikor itthon volt, csak kétszer tudott eljönni hozzánk, mert te lefoglaltad! Szerinted egy szerető barátnő így viselkedik?-tette fel a kérdést, én pedig nem hagyhattam ezt szó nélkül.

- Ádám 29 éves, lassan 30. Azt hiszem, el tudja dönteni, mi neki a legjobb. Egyébként pedig, bár ez egyáltalán nem Önre tartozik, de ő az első kapcsolatom, és még vele sem történt semmi komolyabb, nemhogy egyszerre több férfival is. Most pedig, engedelmükkel, távozom. Ádám pedig eldönti, hogy követ-e vagy sem, mert önálló ember.

Befejeztem a monológomat, amire csak egy cinikus nevetés volt a válasz. Az ajtó felé tartottam, miközben felvettem a kabátomat.

- Anya, ez mégis mire volt jó?-hallottam meg, már félig kilépve az ajtón.

- Hagyd csak, Ádám, én nem érek ennyit-fordultam vissza, majd mélyen a szemébe néztem.

- Nézd már, még itt játssza a mártírt is!

- Anna, elég lesz!-szólalt meg Ádám édesapja, ám én addigra már bezártam az ajtót magam után, és nekiindultam a hűvös utcának. Csak mentem, amerre a lábam vitt, miközben a gondolataimba temetkeztem.

Ádám

Teljesen kiakadtam azon, amit anya mondott. Egyszerűen nem tudtam semmit mondani vagy tenni, csak döbbenten néztem, ahogyan Emma elhagyja a házat.

- Ez mégis mire volt jó? Szerencsétlen kislányt teljesen megaláztad, gyakorlatilag úgy, hogy nem is ismered!

- Igen? Mert te talán mást gondolsz róla? Ez a lány semmi mást nem akar, csak Ádi hátán felkapaszkodni, hogy híresség lehessen.

A szüleim veszekedését megelégelve a fogas felé indultam, ám anya hangja állított meg.

- Kisfiam, ugye nem mész utána?

- De, anya. És tudod, miért? Mert szeretem, és azt hiszem, ő is így érez velem kapcsolatban. Hiba volt őt elhoznom ma este ide. Apa, srácok, köszönöm az estét, és hogy ilyen kedvesek voltatok Emmával! Anya, neked nem tudok mit mondani. Megbántottad azt a lányt, aki erre a legkevésbé sem szolgált rá. Remélem, egyszer majd megváltozik a véleményed.

Azzal kiléptem az ajtón, és azonnal tárcsázni kezdtem Emma számát. Körülbelül ötször kezdtem neki újra a csörgetésnek, de semmi válasz nem érkezett, így a kocsimmal indultam útnak, hogy megkeressem őt. Mivel órák múlva sem vezetett eredményre ez a taktika, így Rékát hívtam.

- Szia, Ádám, mi a helyzet?

- Nem telefonált neked véletlenül Emma?-kérdeztem, miközben a hangom többször is megremegett az idegességtől.

- Nem. De ugye nincs baj? Idegesnek hangzol.

- Az is vagyok. Emma összeveszett anyával, aztán lelépett. Mire kiértem, már eltűnt valamerre, és nem érem el, vagy csak nem veszi fel nekem. Megpróbálnád te is?

Miután Réka is sikertelenül próbálkozott, elkezdtem aggódni. Hol a fenében lehet? Kezdtem elveszíteni a reményt, hogy megtalálom, amikor egy játszótér mellett elhaladva megláttam őt az egyik hintán ülve. Leállítottam az autót a járdasziget mellett, majd óvatosan mentem oda hozzá. Gondolataiba temetkezett, ezért amikor hozzáértem, összerezzent. A szemembe nézett, ekkor láttam meg, hogy sír. Szorosan magamhoz húztam, majd simogatni kezdtem a hátát.

- Soha többet ne csinálj ilyet!-mondtam neki, miközben a kocsiba ültettem. Csak egy erőtlen bólintásra futotta tőle. A hazafelé vezető úton írtam egy SMS-t Rékának, hogy minden rendben, Emma pedig az ülésen összekucorodva aludt. Hazaérve az ölembe vettem, majd a hálószobába vittem. Gyengéden az ágyra fektettem, előkerestem a pizsamáját, aztán ébresztgetni kezdtem.

- Kicsim, kelj fel, öltözz át, aztán pihenjünk együtt!

A noszogatásomnak hála kinyitotta még mindig könnytől csillogó szemeit, majd ismét szorosan lehunyta őket, mint aki fél valamitől.

- Öltöztess át!-mondta ki, összeszorítva a fogát, én pedig meglepődve néztem rá.

- Miért engeded meg ezt most?-kérdeztem, már előre félve a választól.

- Csak szeretném, hogy elhidd, én tényleg szeretlek és bízom benned!-Ez egyrészt hihetetlenül aranyos volt, másrészt viszont éreztem, hogy ha nincs anya kirohanása ma, akkor még nagyon nem lennénk ebben a helyzetben. Óvatosan megsimítottam az arcát, majd ülő helyzetbe húztam fel.

- Nézz rám, kérlek!-kértem, mire kinyitotta a szemét.-Egy dolgot ne felejts el! Nekem az a fontos, hogy neked jó legyen. Anélkül is tudom, hogy szeretsz és bízol bennem, hogy szeretkeznék veled, vagy látnálak ruha nélkül. Tudom, hogy neked ez még korai, és ezt meg is értem.

Mélyen a szemébe néztem, mire szorosan összefonta a karjait a nyakam körül. Egy pillanattal később én is viszonoztam az ölelést, majd puszit adtam a feje búbjára. Éreztem, hogy remeg a karjaim között, de szerencsére ez egy idő után csillapodott, majd teljesen el is múlt.

Miután sikerült elválnunk, a fürdőbe parancsoltam, és nemsokára már egymás karjaiban merültünk el az álmok világában.