Hetalia Stuff

Eső #17

#1

Szeles idő van, kora reggel. Hűvös kint a levegő, ujjaink lefagytak. Ez egy átlagos őszi reggel, London utcáin.

A sötétszürke utakat rótta egy szőke hajú fiú. Zöld szemeit a táskájára szegezte, majd kereste az éjkék esernyőjét, mert előreláthatóan hamarosan a fentiek ezer és ezer könnyet hullajtanak a szürke, már-már fekete birodalmukból.
A fiú nem találta meg, és egy könnycsepp már aláhullott az égből egyenesen az ifjú sötétszőke tincsei közé.

Kétségbeesetten nézett fel az égre. Londonban nem voltak ritkák a nagy viharok, de ettől függetlenül nem szerette azokat.
A brit főút szélén álló fák egyre mélyebbeket hajlongtak, fejet hajtva a zápor, s a sötétség urának.
Természetfeletti kavalkád gyűlt össze az ég tetején: csíkokban szaporodtak a nem éppen világos felhők, nem is beszélve a vészjósló ködtakaróról, amely lassanként ellepte a fővárost.
Hirtelen csend lett. A szél süvítése elhallgatott, a fák nem mertek megmozdulni; egyszeriben hideg lett a levegő, a füvet megcsapta a dér...

Az út kihalt volt. Minden ember bezárkózott még a vihar előtt, a hőmérséklet régen öt celsius fok alatt járt. ~Még jó, hogy kabátban jöttem.
Gondolta az ítéletidő közepén. Mivel a britnek is volt esze, odafutott egy kávézóhoz, s bekopogtatott.
Egy pillanat múlva egy hatalmas mennydörgés rázta meg a várost. Majd heves záporral, köddel, és villámok sokaságával megkezdődött az ítéletidő.

A zöldszemű észrevett egy fiút, aki unottan ült a pultnál.
Annak arcán egy szemüveg pihent, és egy söröskorsó volt a kezében.
Az ajtó nyílásának zajára felkapta a fejét, és narancsárga szemei a szőkehajút pásztázta.
-Hello. - köszönt a brit, majd leült a mélykék bárszéken ücsörgő fiú mellé.
-Hi. Hogy hívnak? - szólalt meg barátságosan a szemüveges.
-Arthur Kirkland. Téged?
-Christopher O'Connel. - nyújtotta a jobbját, mire Arthur elfogadta azt.
-Mi szél hozott erre?
-Ezt kérdezhetném én is... - nézte az üres sörösüveg alján lévő pár csepp aranyszínű folyadékot.

Arthur épp látott egy villámot, amint az átcikázik az égbolton.
A pultostól kért egy kávét. Az máris töltött neki egy kis cappucinot, és odaadta a szőkehajúnak.
-Tíz font lesz. - kifizette, majd hallgatta a mellette mesélő fiút. Sötétbarna haja volt, és kreol-szerű bőre. Egy hosszú, fekete kabát volt rajta, és egy sötétzöld farmernadrágja.
-És az anyukám nővérének a nagymamájának az unokájának a fia azt mondta a szomszéd nénire, hogy egy vén szatyor, mikor az a közelben volt. Konkrétan mögöttünk ült, és meghallotta, én úgy röhögtem, hogy ne tudd meg. - mesélte mosolyogva, és erősen gesztikulálva.

Ekkor egy nagyon elázott ember jött be az ajtón. Arcát kapucni rejtette.
Sötétbíbor színű hosszított kabátban volt, és egy (hajszín) tincs lógott ki a kapucnija alól. Az a hajszál hullámosan állt az eső miatt.
Lassan odasétált egy üres helyhez, amely Arthur mellett volt. Lehuppant, ügyet sem vetve a többi vendégre.
-Nézz hátra. - suttogta Christopher a zöldszemű fülébe.

A lány levette kapucniját, és a brit meglátott egy gyönyörű (hajszín) hajzuhatagot, amelyeken néhány esőcsepp kristályszerűen csillogott.
Arthur teljesen leblokkolt, amikor a titokzatos vendég megszólalt szépen csengő hangján, valamilyen aranyos akcentussal.
-Hello. Kaphatnék egy kávét, kérem szépen? - kérdezte, majd a szemébe lógó hullámos hajtincsét a füle mögé tűrte.
-Természetesen. Milyet szeretnél?
-Latte Macchiatot. - vetette oda a pultosnak.
-Szép lány, mi? - suttogta Arthurnak Christopher.
-Aha. Mármint ki? Ő? Ugyan. - jött zavarba a brit, mire a beszélgetőpartner felnevetett.
-How much money should I pay? - kérdezte (Név).
-12 £.
-Here you are. - adta oda, majd elvette a kávét.

~Crap, olyan aranyos akcentusa van. Hozzászóljak? Vagy inkább ne?
(Név) letette a bögrét az asztalra.
-Nem szeretem, ha a jelenlétemben beszélnek rólam, a hátam
mögött. - fordult hátra a két fiúhoz.
Arthurban megállt az ütő, Christopher is meglepve nézett a lányra.
-Nos, mit mondtatok rólam? Uh, nyugalom, ennyire nem vagyok naiv, hogy azt higgyem két fiú majd úgyis elmondja, amiről beszélgettek. - fordult vissza, majd felállt, és odébbült a lehető legmesszebb helyre a két brittől.
-Strange girl, that is for sure. - szólt Christoph, de Arthurt lekötötte a lány. Még mindig őt nézte.

A két fiú még beszélgetett egy kicsit, majd Christopher odarángatta Arthurt a (szemszín) szemű lányhoz.
-Excuse us. Egy pillanatra beszélhetnénk? - szólította meg a szemüveges.
-Jó. Miről akarnak velem beszélni? - magázott a (hajszín) hajú.
-Először is sajnáljuk, hogy a hátad mögött folytattunk párbeszédet rólad. -Ja. - tette hozzá Arthur, majd megvakarta a tarkóját.
-Te, képzelem mennyire sajnálod! - mutatott Arthurra (Név).
-Tényleg sajnálom, nyugi.
-Amúgy (Keresztnév) (Vezetéknév) vagyok, ha érdekel. És te vagy... - figyelte (szemszín) szemeivel a sötétszőkét.
-Arthur. Arthur Kirkland.
-Én pedig Christopher O'Connel, de hívj csak Christophnak!
-Örvendek. - mosolygott a lány, majd az eddig csípőn lévő kezét leengedte maga mellé.
-Nos, ahogy látom csillapodik a vihar... - pásztázta az eget.
-Igen, csak köd van.
-Szeretem a ködöt. - mosolygott elgondolkozva.
-Én hazamegyek, szerintem. Goodbye!

S azzal kilépett az ajtón. Eső már egyáltalán nem esett, de a fehér lepel még mindig ellepte Londont.
(Név) szeretett minden időjárást, amely nem jár természeti katasztrófával.
Még csak pár másodperce ment, és meghallott pár szapora léptet, amint azok pocsolyába lépnek.
-(Keresztnév)! Várj! - sietett a szőkehajú brit a lány után.
-Arthur? - fordult meg.
-Azt szerettem volna kérdezni, hogy ráérsz a héten valamikor?

Egy lélegzetvétel kimaradt (Név) meglepettsége miatt, de bólintott.
Az udvarias brit fiú felajánlotta, hogy hazakíséri.
-És, te honnan származol? - kérdezte.
-Magyarországról. Azon belül (falud/városod neve) -ről.
-Értem. Akkor azért van ilyen aranyos akcentusod. - nevetett.

(Név) erre elpirult, majd mikor elérték az úticélt, megadta Arthurnak a számát. A fiú elpirulva figyelte, ahogy a lány int, majd eltűnik a házában.

S Arthur ez az eset óta szereti, ha esik az eső.

-------------------------------------------------------------

No, hogyan tetszett ez a Oneshot/XReader?

Én nagyon élveztem írni.

Ki tudta, hogy a szeles idő meg tud ihletni? 😂😂
Én nem, őszintén.

Ciao! 😘