Hetalia Stuff

Mende-mondák #63

Viharos őszi alkony volt. Ha kinéztél az ablakon hatalmas árnyékokat láttál, melyek szörnyetegekként mozgolódtak előre-hátra. Ezek persze csak fák voltak, amint a szél, mintha egy orkán lenne, majd' kidöntötte őket.

Meg is adta az alaphangulatot, ami kellett a horrorsztorik meséléséhez; ugyanis néhány ország World Meeting helyett meglógott, és saját történeteket meséltek egymásnak. Azt, hogy ebből mennyi igaz, és mennyi nem, rád bízom, Kedves olvasó!

(Narrátor, hogy r*hadnál meg! Már megint fourth wall-breakinget művelsz! Egyszerűen hallatlan.)

Jó'vanna.

Warning!

Aki nem szereti sem az ijesztően béna, sem az ijesztő sztorikat, annak megadom azt az illúziót, hogy távozhat.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
De tudom, hogy úgyse fogsz, te kis huncut~

Én figyelmeztettelek! Az is lehet, hogy röhejesnek gondolod majd; nem hibáztatlak érte, én is annak-

Mi, nekem ilyet nem kéne mondanom... huppsz

Szóval *khm* Jó cringelést!

~•~

– Ki kezdi? – kérdezte Arthur, miközben elegánsan teát iszogatott.
– Hát ki? Kérdés ez még? Maga a hős, aki most antihős lesz! Get it, mert most meg lesztek borzongva!
– Alfred, ne magyarázz meg egy viccet, mert akkor még kevésbé lesz vicces. S szerintem ilyen szószerkezet nincs. Ha van is, nem használjuk.
– Iggy, ne legyé' már ilyen know-it-all mindig! Unalmas.
– Vitát abbahagyni, és kezdd már,  Alfred! – szólt közbe Julchen, aki egész nap erre várt.

Egész nap.

Nyár vége volt, augusztus 23.
Egy jámbor tinédzsercsapat, akik épp egy kisebb patakhoz igyekeztek, mert ők megtehetik.

Mint azt megtudtuk, felelsz-vagy-merszezés közben értek oda, mivel valakinek az volt a dare, hogy fejest ugorjon egy patakba.

- Igen Arthur, egy patakba, az a lényeg benne, hogy alacsony legyen. Mielőtt szóvá tennéd.

*khm* Szóval embereink közül a Bryan nevű fejest ugrott egy patakba, de inkább fejen állt. Szerencsétlen megvágta a homlokát egy kővel, s a seb elkezdett vérezni.