Hetalia Stuff

Apokalipszis 5.

Gyönyörűszép azúrkék szín színezte az eget. Néhol egy felhő felbukkant, de ez is csak elvétve. Virágos mezőn keltetek át, énekesmadarak csicsergését hallottátok... más szavakkal a természet nem azt sugallta, hogy kitört volna az apokalipszis.

Pedig pont e okból keltetek útra.
Az elején senki sem szólt.

Láttad a fiúkon, hogy ők sem biztosak a jövőben. Miután az álmodban szörnyű dolgokat láttál, már felkészültél a legrosszabbra. Legalábbis azzal nyugtattad magad, hogy semmi baj nem lesz.

Ahogy viszont fél óra múlva elértétek a kisvárost, egyből látszott, hogy valami nincs rendjén.

A sötét utcákat vértócsák borították. Épületek romokban, vagy ha mégis állt még ház, el volt torlaszolva mindennel. Betegség és vér szaga terjengett a levegőben. Egyből előkaptál négy kendőt, amit az orrotokhoz és szátokhoz tudtatok tartani.

Ahogy elővigyázatosan, de gyorsan haladtatok beljebb a városban, hullaszag is vegyült a levegőbe. Rothadás vette kezdetét az utcán heverő testeken... ocsmány látvány volt.

A kanadai majdnem ki is dobta a taccsot, de visszafojtotta. Odasiettél elé, megfogtad a vállát.
– Well, mondanám hogy nézz inkább fel, de a szmogfelhők miatt nem teszem. Legjobb lenne ha nem néznénk sehova. – mondtad.
– I-It's o-o-okay... – Matthew válaszolt.

Betértetek egy viszonylag kultúrált állapotban lévő, szűk utcába, ahol Lovino elővadászta a fegyvereket, és elővett egy
adó-vevőt. Írt Cipriánnak, hogy küldje el az épület koordinátáit, amelyben szerinte Alfredet kapták el.

– Megvan. – suttogta az olasz, mire ti bólintottatok.

A fiúkra néztél, és intettél nekik, hogy maradjanak mögötted. Kinéztél a főútra egy közösségi kuka mögül, amin épp egy őrcsapat menetelt.

Gyorsan mutattad, hogy bújjanak el, mire a kanadai felmászott egy közeli ablakba. A házban nem tartózkodott senki, így biztonságban volt.

A vonuló Túlélők közül egyik sem nézett be a szűk utcátokba, ami hatalmas szerencse volt. Hangosan dobogott a szíved. Az adrenalin-szinted megemelkedett, mert féltél. Féltél, hogy hogy elkapják valamelyikőtöket.

Miközben jó lassan haladtak az őrök, Gilbert mutogatott neked mindenfélét;
Hogy mindjárt elalszik. Hogy a nagyanja gyorsabban sétált, aki 102 éves volt. Hogy ők a világ legrosszabb őrei. Aztán a mellette ülő Lovinonak elkezdte őket szinkronizálni, persze suttogva.

Te csak forgattad a szemeidet, de mivel az őrök közel voltak hozzád, hegyezted a füled. Kettő beszélgetett.

– S az Ellenállóval mi lesz most? – Még vár rá egy kihallgatás. S ha majd nem szólal meg, eljátszuk, hogy elkaptuk a családját. A legtöbb ember gyengepontja a családja. Ha kell be is vágunk egy hanghívást, amit mi készítettünk, hogy felszámolták az egész bandát a vezetőjük hangján.

Te ezt rémült szemekkel hallgattad.
~ Alfred csak nem dől be nekik...

– És most hol van jelenleg? – kérdezte az egyik őr.
– Az alagsorban, egy börtönben.
– Rendben.

– Tehát az alagsor... – suttogtad alig hallhatóan.

Az őrsereg elment, és odasiettél Lovinoékhoz.
– Kihallgattam az őröket, és Alfred egy alagsorban van, bebörtönözve. – tájékoztattad a fiúkat, akik lenyűgözve bólintottak.
– S most hova megyünk? – kérdezte érdeklődve a kanadai.
– Itt a térkép. Ahol van a csillag, abba az épületbe. Ami a domb túloldalán van.
– Rendben. Akkor ha tiszta a levegő, mehetünk is. – tapsoltál halkan egyet a kezeiddel.
– Hát, nem tudom te hogy vagy vele, (Név)... de a levegő minden, csak nem tiszta. Szmog, hullaszag, alvadt vér illata... és még itt ülünk egy kuka mellett mint négy lökött. – Gilbert próbálta enyhíteni a feszültséget poénkodással, ami most nem nyert.
– Kicsit vehetnéd komolyabban is
a feladatot. – vetetted oda a porosznak, mire az elszégyellte magát.

Lovino odacsúszott melléd.
– Ragazza, Gilbert nem akart semmi rosszat. Pontosan tudja, hogy mekkora teher nyomja a vállad, és ezt akarta
enyhíteni. – az olasz ezután folytatta.
– Szerintem kérj bocsánatot. – nézett rád, és te bólintottál.

Odamentél a poroszhoz, és megölelted.
– Én nem úgy gondoltam... Sajnálom...
– Semmi baj. – mosolyodott el az albínó.
– Na, mehetünk? – kérdezted már vidáman.
– Ja.

Az elővigyázatos körülkémlelés után elindultatok Lovino vezetésével, mivel nála volt a térkép.

Húsz perc múlva odaértetek a dombhoz. Te lehasaltál a fűbe, és onnan utasítottad a többieket, hogy tegyék ugyanazt. Egy felderítő drón repült el nem messze tőletek, de nem vett észre.

Az épület romos volt. Ajtók eltorlaszolva, lyukak a falakon... viszont a térképen be volt jelölve egy járat, ami őrizetlen állt az épületben.

Éppen álltál volna fel, de Matthew a megfogta a vállad.
– Umm, (Becenév)... ezt az ibolyát találtam... – adta a kezedbe a lila virágot.
– Köszönöm. – fogadtad el, majd megszagoltad, és elrejtetted a kabátod zsebébe.

Felálltatok mind a négyen, és lesiettetek a zöld domboldalon. A barna zsindelyes falhoz simultatok, és kinyitottad a titkos alagútra vezető bejáratot.
– (Név)... ha nem térnék vissza, akkor ezt meg szerettem volna csinálni. – szólt Lovino, és ő ölelt meg most téged, egy puszit nyomva az arcodra.

Te elvörösödtél... szokásodhoz híven könnyen zavarba jössz, és ez sem volt kivétel. Az olasz azért tette ezt, mert ő megy be először a járatba.

– Ömm... ne mondj ilyeneket, mert a falra fested az ördögöt. Vissza fogsz térni. – mosolyogtál az olaszra, aki szintén egy mosollyal válaszolt, majd belépett.

Rettentően hasonlított egy szellőzőnyílásra, mint az amerikai filmekben. Az viszont más volt, hogy fémlapok helyett a fal ragacsos volt az átázottsága miatt, a talaj pedig határozottan föld volt.

Ti is beléptetek, de mivel a plafon alacsonyan húzódott felettetek, négykézláb lehetett csak haladni.

– Ez undorító. – a mögötted lévő porosz szitkozódott, te pedig lepisszegted.

Előtted volt az olasz, akinek világítottál az elemlámpáddal. Ha élve kijuttok innen, Alfred oldalán, akkor hálás leszel Yaonak, aki megtalálta ezt a titkos útvonalat.

Kisvártatva kijutottatok a járatból egy folyosóra.

Még nem léptetek ki, mert nem tudtátok, hogy hol vagytok.
Írtál Cipriánnak.

#1573-as üzenet#
Éjjelibagoly, elmondanád a koordinátáinkat?
#1573-as üzenet#

Nem sokat kellett várnod, de amíg kellett, addig megbeszéltétek, hogy ki hogyan eszi a palacsintát.

– Én kakaóporral szeretem! – suttogtad büszkén.
– Eww, én nutellával. – Lovino válaszolt.
– Én leginkább szilvalekvárral, de ha nincs, akkor baracklekvárral. – csatlakozott az albínó.
– Én... juharsziruppal... – mondta Matthew.
– Ú, én is szeretem szilvalekvárral! Juharsziruppal nem kóstoltam, de mindenképpen megfogom.

Közben megjött a válasz üzenet.
#1574-es üzenet#
Szervusz, Kolibri!
Most éppen a 32.4 É és 63,7 K–nál vagytok.
#1574-es üzenet#

– No, add ide a térképet, Lovi! Megkaptam a
koordinátáinkat! – jelentetted ki büszkén, majd a fiú odaadta a térképet.

~Folytatjuk...~