Hetalia Stuff

Egy este a fivéreknél

Helló!

Umm, I don't even know minek írok ilyen kis Author's time-cuccosokat

Valszeg azért mert nincs életem és nincsenek barátaim akikkel megosszam a bajaim :'3

Nem, amúgy vannak, csak... nagy részük le se szar :')
De ez most mindegy xd

Btw legyetek boldogok is, visszahoztam Lovinot :3
És eskü, hogy most nem nyírom ki. Ahhoz túlságosan szeretem 😂

– Olyan szép a csillagos ég... mintha mindegyik csillag ragyogna valamelykünkért. – szólt elgondolkozva.
– Tök jó, hogy te ilyen melankólikus vagy, vagy tököm tudja milyen... de még csak nem is ünneplünk semmit.
– Nem kell ünnepelnünk semmit, hogy boldogak legyünk, fratello.
– Ugh, va bene. (Jól van.)

Azzal a mondattal Lovino vetett egy pillantást álmodozó testvérére, majd visszament a házba.

Feliciano viszont inkább maradt még egy kicsit az erkélyen. Szeretett csillagokat illetve felhőket nézni, és közben gondolkozni mindenfélén, ami eszébe jut.

Amikor már a hideg szellő csípte arcát, ő is bement a házba. Testvérét rajzolgatva találta meg, és zenét hallgatva, szóval Feliciano nem akarta őt zavarni, így nem szólt hozzá.

A szobájából kihozott egy gitárt, és egy pokrócot, s kiült az erkélyen egy kinti, fehér székre.

A ház krémszín oldaláról lógott egy lámpás, amely maga köré vonzotta a rovarokat. Az olasz elkezdte pengetni a chitarra-t, és halkan énekelt hozzá.

Az olasz falu, ahol volt e rezidenciájuk, híres nyugalmáról és békességéről. Ugyan az olaszok előszeretettel énekelnek, de azért ő tiszteletben tartotta, ahogy a legtöbb ember ilyenkor már alszik.

Ez alól kivétel az alkoholista Alexandro bácsi, aki ha épp a szeszes ital hatása alatt van, 60+ évével simán átbulizza az éjszakát a fiatalokat megszégyenítő módon. Romano többször járt már nála, állítólag elmehetne humoristának.

Feliciano még akkor tanulta meg az alázatosságot, és hogy nem szabad előítéleskedni, amikor a szülei átmentek az öreghez, hogy 2 utcával odébb lehet hallani a dübörgő zenét, és a gyerekek aludni szeretnének. Alexandro erre hevesen bocsánatot kért, és aznap délutánra meghívta a Vargas családot egy kártyapartira, siesta idején.

Csendesen igyekezte pengetni a húrokat, már amennyire zenét csinálni lehet csendesen; és a testvére kiült mellé, hozva magával a rajzeszközeit.

El sem lehet képzelni, hogy egy gyengén pislákoló lámpás fénye milyen tökéletességgel tudta megvilágítani a fiúk arcszegélyét.
A fény olyan szögben vetődött az arcukra, hogy aki eddig megkérdőjelezte volna jóképűségüket, most ábrándozva bámulta volna őket.

Mostanában Romanonak és Olaszországnak nem voltak ilyen nyugodt percei. Készülődés volt a Notte Rosa-ra, ami a nyár köszöntő ünnep; Fernando hentesnek esküvője volt, amire meghívta az egész falut; a szomszéd házban nyugdíjas találkozó volt, mely szintén hangos lészen... magyarul sürgés-forgás ameddig csak csukott szem ellát. Azaz örökké.

Feliciano esküdni mert volna, hogy ahogy ő gitározott, a lámpás körüli molylepkék ritmusra repdestek.
Néha megpróbált egy lopott pillantást vetni Lovino rajzára, de a fiú olyan szögben ült, hogy pont ne lássa.

Az észak-olasz le merte volna fogadni, hogy a többi ország nem tud Romano művész lelkéről.

(Haha, főleg, hogy ez nem canon, én találtam ki xd)