Hetalia Stuff

Gyöngyhajú lány #34

Aye!

Gondolom volt már veletek is olyan, hogy egy dal meg tudott ihletni. Most ahogy youtubeon szembejött velem az
Omega - Gyöngyhajú Lány című dala, annyira "magával ragadott", hogy egyből ihletet is kaptam.

Na most ez azért a 34. rész, mert elkezdtem még Szilveszter estéjén egy oneshotot, amit aztán hanyagoltam. És nyilván az lenne a 33. Nem igérem, hogy hosszú lesz, de épp elég sok minden lesz benne, ezt garantálhatom. :3

Figyelem, Pruhun utálók, és Ausztria szeretők!

MostAzonnalHaggyátokAbbaEnnekARésznekAzOlvasását!

*mély levegő, közben dúdolja a dalt*

Ez csak egy oneshot, oké? Semmi köze a sztorihoz.

Magyarországnak hosszú napja volt, intéznie kellett a sok, országával kapcsolatos pénzügyi problémákat, szegény lány egész napját a bankban töltötte.

Most is éppen a bankból kullogott egy parkba, ahol leült a fűbe, és élvezte a lemenő nap utolsó sugarait.
Lágy szél kapott a hajába, és minden olyan mesébe illőnek tetszett.

A parkban egy tó is volt, ami a fáradt Nap sugarai miatt zöldessárgának látszott.
Apró aranyhíd szelte át a tavat, nyugodt hangulatot adva a pillanatnak.
Elizabeta körbenézett, s látott boldog gyermekeket, akik nem foglalkoztak még az ég és föld közti gondokkal, mely felnőttek vállára sújt le.

A zöld tó körül futkározó és kacagó gyerekek elhesegették a magyar minden rossz gondolatát, problémáját. Elővett egy könyvet, amiben az első sor a következő volt:
~Mikor nagyon egyedül vagy, Lehull hozzád egy kis csillag, Hófehér gyöngyök vezessenek, Mint jó vándort a fehér kövek.~

A sor olvasása után elmosolyodott, és becsukta azt. Felállt, közelebb sétált a tóparthoz, majd annak csodálatos látványában elveszett.

Viszont valami, vagy valaki visszazökkentette a valóságba. S ez a valaki egy általa nem kedvelt személy jelenléte volt.
~Roderich. ~ vette észre a lány az osztrákot. Elfordult, hogy ne ismerje fel rögtön. Magyarország megfogadta, hogy a történtek után nem szól hozzá. A történelmük elég erősen összefonódott, és a magyarnak ebből lett elege.

Mire az osztrák felismerhette volna, Elizabeta sietősen igyekezett hazafelé.
~Mit kereshet az a szörnyeteg az én országom földjén? Szép kis országom van, tudom azt, csak furcsállom, hogy neki ott van Bécs, meg ki tudja hány fejlett város, míg nekem itt van a kis Budapest. Egyszerűen csak nem értem, mit csinál magyar földön. Jött a képembe röhögni, hogy "Helló, ki se lógsz a munkából? Te akartál szabad ország lenni, te hibád. "

Amikor Magyarországnak végre kis nyugta lenne egy hosszú nap... illetve hét... azaz hónap... sőt időszak után, megjelenik minden baj forrása.
Egyszerűen hányni tudna az osztrák látványától, annyi év után.
~Egyszer úgy beverném a képét...
Komolyan, Gilbert legalább tudja, hogy mikor nem alkalmas engem zavarni, neki van annyi józan paraszti esze, nem úgy mint ennek a jólfésült ficsúrnak! Persze, hogy is lenne hozzá józan paraszti esze, ha ő egy eleve nemesi család sarja, nem kellett neki semmit küzdeni ahhoz, hogy ott legyen ahol most van. Én ennek épp szöges ellentéte vagyok!

A lány elengedett egy megkönnyebbült sóhajt. Végiggondolni neki ezt már könnyített a lelkén, még ha elmondhatná valakinek...

Időközben odaért a kertesháza kapujához. Nem volt valami ultramodern épület, hisz a pénz az ország rendes működtetéséhez kellett, nem engedhetett meg magának ennyi önzést sem.