Hetalia Stuff

Apokalipszis Ending

! WARNING !
EGY CENZÚRÁZOTT CSÚNYA SZÓ MEGJELENIK! 4!444!!44!!!
! WARNING VÉGE !

Felmentetek lassan a lépcsőn. Hallottál valamit leesni, és csörrenni egy távolabbi folyosón, mire kirázott a hideg. Mivel pár percig senki nem jött, folytattátok útotokat.

Ha a feszültséget tapintani lehetne, akkor olyan szilárd volna, mint egy nagy darab szikla. A szíved már nem egészséges gyorsasággal vert.

~Csak ki kell jutnunk... Csak ki kell jutnunk, más nem számít. Csak... Ki... Kell.. Jutnunk.

Lépteket hallottál magad mögül. Sok léptet. Egy férfi hang elérte a füledet, mire abban a pillanatban megfordultál. Három őr volt mögöttetek, körülbelül 14 méterre.

- F-futás. - csak ennyit tudtál kinyögni, mire mindenki elkezdett futni... kivéve egyet.
- (Név), előbb-utóbb beérnek. Itt maradok, és feltartom őket. - mondta.
- Erről ne is álmodj, Lovino Vargas! Nem hagyunk hátra... - ragadtad meg a kezét, majd elkezdtél futni.
- Hjajj (Név)... - adta be a derekát.

Így futottatok ketten, kézenfogva. Ha nem a rosszullét kerülgetett volna az adrenalin-túltengésed miatt, még azt is mondhatnád, hogy romantikus volt.

Mert mi is lehetne szebb románc, mint ahogy 3 őr elől menekültök az ellenség bázisán kézenfogva. A hangsúly a kézenfogván van.

A lámpák egyszeriben elsötétedtek. A titeket követő őrök tanácstalanul néztek egymára, hisz egymás sziluettjét tudták csak kivenni.

Immár nem mertek futni utánatok, hanem sétálva követtek. Mint tudjuk, a Túlélők nem az eszükről híresek.

Ti odaértetek a rejtekúthoz. Betessékelted Gilbertet, Matthewt, Alfredet és Lovinot is előtted, mire tudjuk, hogy melyik visszautasította.

- Ne tedd ezt velem! Azért vagy a partnerem, hogy engedelmeskedj. - hadartad idegesen.
- De nem mehetek be előtted, (Név). Nehogy bajod essen.
- De én sem engedhetem, hogy neked bajod essen!
- Befejeznétek?! Megyek én hátul. - szólt bele a kanadai, lezárva a vitát.

Te itt is ellenkezni akartál, de az idő fogytán volt. Nem tudjátok, hogy meddig tudja Ciprián fent tartani az áram-kimaradást.

Gilbert mászott legelöl, őt követte Alfred, majd te. Utánad Lovino, illetve Matthew következett. A nedves föld miatt sáros lett a térded, és minden egyes lépés kellemetlen volt. Már megbocsáss, de nem azért vagy itt, hogy jól érezd magad.

Megmentettétek Alfredet, de valami akkor sem volt rendjén. Talán az, hogy túl egyszerűen kiszabadítottátok. Próbáltad elkergetni a rossz előérzetet, ami többé-kevésbé sikerült csak.

Gilbert befordult jobbra a járatban, majd nemsokára kint voltatok az alagútból. A fiúkon nem mutatkozott a nyugtalanság legkisebb jele sem... te viszont szinte falfehér voltál az idegességtől. A tested felhevült, érezted, ahogy szakad rólad a víz... de mentél tovább, hisz ez volt a küldetés.

Ezért voltál vezér. Mert Te képes vagy akármit véghezvinni, ha egyszer elhatározod azt, legyen az a legrosszabb állapotodban is.

Ahogy Alfred felsegített, és megláttad a kék eget, egyből felélénkültél egy kicsit. Vártad, hogy Lovino is kimásszon, és odabújtál a fiúhoz, aki szeretetteljesen ölelt vissza.

Sajnos most sem a romantikázás ideje volt, hisz vissza kellett jutni a bázisra. A dombra tévedt tekinteted, és el is indultatok.

Viszont ahogy majd' felértél, egy nyílvessző fúródott a bokádba. Belenyilalt a fájdalom (badumm tss... Oké, ez szar volt xd) és odakaptad automatikusan a kezed. A szemed viszont a nyíl érkezésének irányába nézett, ahol két íjász és egy harmadik ember állt.