Hetalia Stuff

Esti mese

Hello!

Én úgy vagyok már ezekkel a little novellákkal, hogy nem tudom már mik ezek xd
De azért írom, hátha valakinek tetszik~

Author-chan senkit se érdekel, úgyhogy kezdjünk is neki!

Alkony. Felhők szürke tengere az égen, de ha mégis látszana, a kékség helyett rózsaszín és narancssárga terülne el szerte az égbolton, ami egy kis idő elteltével lilába, és sötétkékbe fordul át.

Ezt az időt tramontonak nevezik. És hogy kik? Az olaszok.

Feliciano még kisgyermek volt, amikor ezt a történetet mesélem. Ellentétben testvérével, sokat aludt, sokat evett; mint egy panda.

Egyszer az olasz fiú szülei nem tartózkodtak otthon este; elutaztak egy találkozóra,  Németország szüleihez. Feliciano szülei megkérték a szomszéd Annalisa nénit, hogy vigyázzon a kisfiukra.

S amikor későre járt az idő, a kis Olaszország esti mesét kért az asszonytól.

Egyszer volt, hol nem volt.
Egy régi faházikóban élt egy négyfős család; két szülő, és két kisfiú.
Az egyik kisfiú nagyon szeretett harcolni. Erős is lett, magas is lett, igazi férfias termetet szerzett növekvés közben.
A másik kisfiú viszont a főzést szívlelte. A szülei mindig azt szerették volna, ha ő is nagy harcos lesz, mint testvére. De őt a konyha vonzotta. Kitanult mindenféle receptet, de mégis legjobban a tésztaféléket szerette.
Az első kisfiú csodálta is testvérét; bár ő tudna úgy főzni! Viszont ő jóval több dicséretet kapott szüleitől.
A második kisfiút állandóan arra buzdították, hogy harcoljon, majd ha nem tette, gyengének hívták. Ezért a gyermek megfelelési kényszerben szenvedett.
Akár hiszed, kicsi Feliciano, akár nem; évek múlva az a fiú barátokat szerzett, és boldogabb volt, mint a másik. A harcos zárkózottabb volt, de ugyanúgy szerethető. A főzést szerető testvére miatt szerzett barátokat, de közel sem volt olyan híres, mint a másik.
Amikor az elsőszülött végleg lemondott az introvertáltságról, élete hatalmas löketet kapott; barátokra lelt, és testvére oldalán bármit meg tudott valósítani. A két testvér azóta sem vált ketté~
Ők egyek, két testben.

^~•°•~^

Este 6 óra. A Nap még bőven a horizont felett úszott, az ég lassanként váltott át világoskékből rózsaszínbe, noha ennek ideje még nem érkezett el.

Ilyenkor kapta a szokásos esti meséjét a szőke fiú. Odaszaladt a dolgozószobába, ahol megtalálta, akit keresett.

A keresett személy nem volt más, mint a fehérhajú bátyja, aki ebben az időben a kicsi Ludwig példaképe volt. Még nagyon nem gondokozott önállóan, így amikor Gilbert azt mondta neki, hogy ő awezome, akkor az úgy is volt.

Bár Poroszország akkor is a legcsodásabb ország, ha azt nem kisgyerekeknek meséljük.
Németország szülei nem voltak otthon. Ez a negyedik nap, amit a házassági évfordulós nyaralással töltöttek.

A kis Ludwig így Gilbert terhe volt, aki viszont örömmel állt elébe a felelősségnek. S most ne számoljuk ide azokat az eseteket, amikor eljár kocsmázni. Az majd a későbbi években lesz.

– Gilbert, mese-idő van! – ölelte meg bátyját izgatottan a német.
Az említett megsimogatta öccse fejét, mivel Németország sokkal alacsonyabb volt nála; ha derékig ért neki.
– Rendben, a mese idő bizony mese idő. – lépett egy könyvespolchoz a porosz, ahogy beszélt.