Hetalia Stuff

Apokalipszis 6.

Ahoy

Kill me pls

Remélem tetszik majd ez a rész is, bár... ehh, nem mondok semmit 😅

Na bai

– Először jobbra, majd egyenesen kell haladnunk, azután lekanyarodunk balra a lépcsőn. Az levezet a pincébe, ahol megtaláljuk Alfredet. – magyaráztál a többieknek, akik bólintottak.

Odafordultál Gilberthez és Matthewhoz, és megölelted őket.
– Annyira hálás vagyok, hogy itt vagytok nekem! – töröltél le egy hideg könnycseppet a jobb szemed sarkából.
– Jaj, (Név)! Ne sírj... és amúgy is, nekünk kellene hálálkodni, hogy ilyen csodás vezetőnk van. – simogatta végig az arcod élét a porosz.
– De mostmár viszont mennünk kéne. – szóltál egy kis idő után.

Az apokalipszis előtt sosem voltál az az érzelgős típus. Mondjuk ezen katasztrófa előtt még senkivel sem ápoltál ilyen jó kapcsolatot, mint az Ellenállókkal.
Kötődtél hozzájuk.

Sóhajtottál egy mélyet, majd rátetted Lovino vállára a kezed. A fiú rádnézett csillogó barna szemeivel, és te majd' elvesztél a gyönyörű szempárban. De nem tehetted; egy küldetést kellett sikeresen végrehajtanod.

Az olasszal elkezdted lefejteni a vasrácsot, amely a szellőzőt választotta el a folyosótól. Egyszeriben az egyik fémdarab elhajlott, és egy számotokra ugyan hangos, nyikorgó hangot hallatott. Ezt viszont más nem hallotta, de azért ti hátrébb kutyagoltatok egy kicsit; biztos ami biztos.

Vártatok pár percet, majd mivel még mindig tiszta volt a levegő, folytattátok a fémrács-levételt, ami kevesebb hanggal járt immáron. (Arra az alliterációra büszke vagyok ott fent xd)

Most Lovinon volt a sor, hogy odébb tegye a rácsot. Összeszorított fogakkal ugyan, de sikerült neki, majd lassan és óvatosan kiléptetek a folyosóra.

Akár négy puma, úgy osontatok a folyosón, pár méter múlva jobbra kanyarral, s három perc se telt bele, de a lépcső tetején álltatok, amikor mögületek hangok hallatszódtak. Tőletek balra volt egy kisebb vájat, amelyben dobozokat tároltak; tökéletes rejtek három Ellenállónak.

Egyértelmű, hogy kik rejtőztek ott.

A fiúk. Te stramm leány voltál, így az egyik dobozról felmásztál az amellett álló könyves-szekrény tetejére, és minél jobban hozzásimultál annak tetejéhez.

A fények nem a ti oldalatokon voltak, de Ciprián igen, – és ez az igazán nagy szerencsétek. A román híres volt hacker képességeitől, és néhány lámpából elvett áramot. Így a folyosón lévő lámpák  elhomályosultak.

Két ember sétált el előttetek, akik siettek a bárba; bizonyosan az egyik Túlélő partijára siettek.

Konkrétan a torkodban dobogott a szíved; az adrenalin szinted az egekben volt már ki tudja mennyi ideje. Alig mertél moccanni. Levegőt venni.

Csakhamar elhaladt a két ember, így te, mint egy macska, hajoltál ki a folyosóra. Természetesen fekve, hogy a súlyodat jól eloszd, és még véletlenül se billenjen meg a szekrény.

Nyugodtan realizáltad, hogy a levegő ismét tiszta, így lemásztál a szekrényről. Mire leértél a fiúk már ámulva figyeltek.
– Nem tudtam, hogy ennyi év után még le tudsz nyűgözni, (Név). – suttogta elismerően Lovino.
–  Én sem. De most ez nem fontos. Menjünk!

Lassan, de biztosan lesétáltatok a szürke lépcsőfokokon. Hamarosan megcsapott a pincék bűze; por és izzadtságszag felhője terjengett odalent.

De ami a legfurcsább, hogy nem ezen lepődtetek meg, hanem azon, hogy McDonald's illat is volt lent.

Felcsillant a szemed. Valószínűleg megtaláltátok Alfredet! Örömödben majdnem sikítottál, de az nem lett volna logikus, illetve helytálló döntés.

Elvégre azért vagytok itt, hogy kihozzatok egy szövetségest a bajból.

Kettéváltatok. Te mentél Lovinoval, az pedig ezek után adja magát, hogy Matthew Gilberttel. Így gyorsabban fel tudjátok kutatni az egész helységet az amerikai után.

Nem kockáztathattad meg, hogy akármilyen hangot kiadsz. Ki tudja hányan vannak itt lent, nem akarsz pánikot kelteni, illetve zsivajt. Épp fordultál volna be balra, amikor valaki megfogta a rozsdabarna kabátod,  és gyengéden elkezdett húzni jobbra.

Először megállt benned az ütő, ugyanis koromsötét volt és csend. Majd leesett, hogy mi történik.
– A szívbajt hozod rám, Lovino. – suttogtad kelletlenül, miközben partnered csak elmosolyodott.

Aminek szintén nem volt értelme, mert mint említettem, alig láttatok valamit.

A barnahajú közelebb húzott magához, majd megpuszilta az arcod. Ezen már majdnem kiakadtál, hogy hogyan képzeli a küldetés kellős közepén, de ismét megőrizted önuralmad.

Az olasz elvezetett az amerikai cellájához. A fogoly épp ült, és hamburgert evett. Elérted a szemüvegét, és kopogtattál hármat vele a padlón.

Alfred végre észbekapott, és odament a fogda rácsaihoz. Megérintetted az arcát, és ezt suttogtad:
– Alfred, most kihozunk innét. Egy szót nem szólsz, meg sem mukkansz. Követsz minket. Rajtam kívűl Lovino van itt, Matthew és Gilbert. Most pedig indulunk. – mondtad a lehető leghalkabban.
– És a hamburgert tedd el. – tette hozzá Lovino, mire te helyeselve tetted rá a vállára a kezed.
– Te megkeresed a fiúkat, én kinyitom a zárat. – utasítottad a partnered, majd elővettél egy hajcsattot, és kinyitottad a zárat.

Alfred megkönnyebbülten lépett ki. Lovino egy perc múlva összeszedte a csapatot.

Az Ellenállók készek voltak hazamenni.

~Folytatjuk... az epilógussal~

Heló! 
Igen, a következő rész lesz a vége~
Remélem tetszett, ha igen, írjátok meg, ha nem, azt is xd
Baiiii