Hetalia Stuff

Pizzéria #19

Heya!
Nos, hatalmas fába vágtam szerencsétlen, rendkívűl törékeny fejszémet; elkezdtem ugyanis ezt a Hetalia X Reader-t.
Ami azt jelenti, hogy ilyen route-okat kell választani az Olvasó-channak. Ja, és te választod ki néhány kérdésre a választ! Ettől fog függni a cselekmény.

Prológus 2. Része

Az előadás után nagyon vidám volt mindenki. Ahogy az úttesten sétáltatok egyenesen egy pizzéria felé, Arthur megkergette Alfredet, hogy adja vissza a pénzét. Alfred természetesen el akarta költeni valami egészségtelen ételre.

Te, Elise és Liz csak nevettetek a fiúkon, mivel Gilbert és Roderich táncversenyt rendeztek a járdán, és beszállt hozzájuk Feliciano is. Szerencsétlen nem egyszer el is esett, de Ludwig valahogy mindig segített neki felállni...
-(Becenév), neked tetszik valaki innen? -mutatott körbe az ökörködő fiúkon Liz, s közben Elise is odaállt eléd.
-P-parancsolsz? - kérdezted ilyedten.
-Jajj, ne mondd már! Annyi cuki fiú van itt, mint... mint szén a szénakazalban! Rossz hasonlat... - próbált közbeszólni Elise.
-Hát n-nem is t-tudom.
-Biztos valakivel jobban érzed magad, mint mással... - igyekezte harapófogóval kihúzni belőled a szavakat Liz.
-Ú, ott a pizzéria! - próbáltad elterelni a témát, ami sikerült is.
-Végre! Éhen halok. - ujjongott Elise.
-De kaptál a földimogyoróból... sőt, megetted az egészet! - nevetett Liz.
-De az fél órája volt! Tudod milyen régen volt az?! Fejlődik a szervezetem, muszáj normálisan enni.

Mosolyogva közelítitek meg a sötétzöld épületet. A pizzéria táblája ki van világítva, egy Guido's pizzeria felirattal.
Gilbert ért oda legelőször, és kinyitotta nektek az ajtót.
-Őméltóságom ennyire udvarias. Tessék befáradni.
-Kösz. - nevettetek hárman, majd ahogy beléptetek megcsapott a mennyei pizza illata.
-Veeee~, amo la pizzaaa! - szaladt a pulthoz Feliciano. (Imádom a pizzát!)
-Dio, per favore, aiutami... - imádkozott Lovino. (Istenem, kérlek segíts engem)
-Keep calm, bro. - veregette meg Lovi vállát Alfred.
-Megyek foglalni helyet! - mondta Ivan.
-D-de há-hát így is-s h-hat-talmas v-vagy... - bújt el mögéd Arthur, Feliciano, Lovino, Antonio, Alfred, Kiku, Liz, Elise, Francis és az örök láthatatlan... hogy is hívják?
-Úgy értem ülőhelyet foglalni. - mosolygott ránk az orosz, mire Alfred felsikított.
-Úgy sikítasz, mint egy kislány. - fordultál az amerikaihoz.
-T-te n-nem f-félsz tő-tőle?
-Nem. - vontad fel a szemöldököd, mire Feliciano hanyatt esett meglepetésében.
-Féltek tőlem? - hangsúlyozta ki a második szót Ivan.
-Ig-ige... Iggy. - húzta széles mosolyra a száját Alfred.
-Ne hívj így!
-Dehogynem. Én vagyok a hős, nekem mindent szabad.
-Ez milyen érvelés? - vonta kérdőre az amerikait Arthur.

Az orosz keresett olyan helyet, ahol sok üres asztal állt, hogy mindenki elférjen. Te vele mentél, és a mögötted állók fejvesztve rebbentek szét.
Ludwig és Gilbert Kiku oldalán elkérték a menüt, és az összes többi ország leült már.
-(Becenév), te is egy hős vagy, mint én. High five! - nyújtotta a tenyerét egy pacsira Alfred.
-High five. - adtál neki egy ötöst.
-Buon Giorno! Mit kérnek az étlapról?- jött ide a pincérlány.
-Én egy (a kedvenc pizzád) -t kérek szépen. Köszönöm.

Miután mindenki megrendelte amit akart, evés közben Gilbert humorizált, Feliciano szerelmesen nézett a pizzájára. Aztán Roderich felállt, hogy mondhasson tósztot. Felemelte a sörös poharát, miután a szónoklata csendbe fulladt.
-Egészségünkre! - koccintott Elise is.

Te viszont Lizre néztél, és egyszerre hátraléptetek az asztaltól. Azért, mert a magyarok nem koccintanak sörrel.
-Mit csináltok? - kérdezte Toni, bort kortyolgatva.
-Semmit.
-Nah, koccintsunk! - szólt Roderich.
-Erm... - tétovázott Liz, viszont az osztrák pohara közelített a tiedhez. Te rémülten kaptad el a poharadat, nehogy összekoccanjanak. A poharadban lévő tokaji bor feladta a harcot, és egy pár csepp kilöttyent a kedvenc pólódra.
-Ne már. - nézted szomorúan a foltot.
-De mi a baj? - vizsgálta az arcodat Feliciano.
-Nem koccintunk sörrel... - mondta Liz.
-Bakker, hogy felejthettem el! Ez olyan unawesome tőlem. - tette Gilbert a magyar lány vállára a kezét.
-Semmi gond... - mutattál egy szomorú mosolyt.
-Mi az oka? - kérdezte ártatlamul Feliciano.
-Történelem óra következik. Magyarország, 1848. Október 6. Az aradi vértanúk kivégzésén állítólag az osztrák tisztek, - akik kivégezték az aradi tizenhármat - ünnepeltek, és sörrel koccintottak. Ha ez nem is igaz, akkor a magyarok megfogadták, hogy 150 évig nem koccintanak sörrel, és ez rengeteg családban még most is fennmaradt, mint hagyomány. - vették egy mély levegőt, miután sokat gesztikulálva magyaráztál.