Kill me or kiss me... but don't cut me off...

III. fejezet

Harry mereven figyelte az utat, és legalább olyan dühös volt saját magára, mint Malfoyra. Nem. Saját magára még dühösebb volt, amivel sikerült magát is meglepnie. Nem értette, miért kellett ezt mondania, ráadásul így. Azaz nagyon is értette, és ez volt az, ami igazán zavarta.

Bántani akarta. Visszaadni valamit abból, amit tőle folyamatosan kap, kihasználva, hogy egy pillanatra levetette a külvilág felé mutatott álarcát, sebezhetővé téve magát, és akármennyire próbálja leplezni ezzel a laza testtartással – ülés hátradöntve, lábak a műszerfalon, ujjak összekulcsolva a tarkón –, látszik rajta, milyen feszült valójában.

Telitalálat. Valahogy így lehetett volna nevezni azt az előbbi mondatot, ő mégsem érezte elégedettnek magát. Hiszen nem szokott embereket szándékosan bántani – különösen nem mostanában.

Ez kész röhej. Lassan kezd olyan lenni, mint Malfoy, aki kiismerve az ellenfél gyenge pontjait ott és akkor csap le, amikor az a legvédtelenebb; azonban sohasem lesz olyan, mint ő, mert neki – amilyen hülye – lelkifurdalása van emiatt. Őrület! Lelkiismeret-furdalása van valaki miatt, aki ezt meg sem érdemli, mi több azt sem tudja, mit jelent az a szó, hogy lelkiismeret. Aki folyamatosan piszkálja, arra játszik, hogy minél jobban felidegesítse, kikészítse, idegroncsot csináljon belőle, és saját bevallása szerint ezt kimondottan élvezi, ő meg ennek ellenére belemegy a játékba.

De ha egyszer minden idegesítő vele kapcsolatban! A cinizmusa. Ahogy mindenben azonnal és kizárólag a rosszat keresi, aztán amikor megtalálja – mert megtalálja, mégpedig villámgyorsan –, rögtön mindenki tudtára is adja gúnytól csöpögő mondatok formájában. Az egoizmusa. Az a mértékű önzőség, amit már külön fogalomként dracoizmusnak is lehetne nevezni.

A legjobbról még nem is szólva, miszerint: igaz, hogy Draco Malfoy egy arrogáns szemétláda, de emellett egy roppant szexi és kívánatos szemétláda – már amennyiben a szemétláda szó használható ilyen vonatkozásban –, és ami ennél is rosszabb, néhány perccel ezelőtt sikeresen ki is mutatta, hogy ő ezt mennyire így találja.

Igen. Személyiségileg kétségkívül taszító, ám szexuálisan mindenképpen vonzó, ezt a nyilvánvaló tényt felesleges lenne tagadnia, mivel már megpróbálta – nem ment. És az előbb, ahogy olyan izgatóan nyögdécselt... Ha ilyen, amikor megjátssza, akkor milyen lehet, ha... Na jó, ebbe talán mégsem kellene belegondolni, mert a végén tényleg balesetet fog okozni, és az nem lenne szerencsés.

Koncentrálj, Harry, koncentrálj! Lehetőleg az útra és ne Malfoyra! Nagyszerű. Megy ez, csak akarni kell.

Hirtelen eszébe jutott valami: "Még mindig jobb, mint ha közömbös lennék a számodra..." Vajon mihez kezdene Malfoy, ha ő nem reagálna a megnyilvánulásaira – pontosabban másként reagálna? Ideges lenne? Belehalna az unalomba? Változtatna a viselkedésén? Nem. Vagy igen? Nos, egy kísérletet megér. Igaz, iszonyatosan nehéz lesz higgadtnak maradnia, viszont amennyiben meg sem próbálja, úgy pár napon belül valóban zárt osztályra fog kerülni; és elég szar lenne pont Malfoy miatt megőrülni, és ezzel örömet okozni neki.

Eközben a táj képe fokozatosan változott: az eddig különálló fák, ritkás facsoportok egyre sűrűsödő erdővé álltak össze. A terep is emelkedett, és a kanyargós szerpentin egyes részeiről rálátás nyílt a völgyben elterülő békés falucskára, valamint egy kristálytiszta tó szikrázóan kék vizére. A parton emberek sétálgattak, és néhány horgász meg csónakázó alakját is ki lehetett venni. Minden tökéletesen idillinek látszott.

Pontosan ez volt a baj, hogy csak látszott, mivel az idilli hangulatot némileg elrontotta, hogy mindezt Draco Malfoy társaságában kell majd élveznie, és gyanította, nem sok része lesz élvezetben. Semmilyenben.