Kill me or kiss me... but don't cut me off...

XXIV. fejezet

Nem lett volna szabad ott hagynia Dracót; főleg nem ezek után; főleg nem így. Vissza kellett volna huppannia a székre, lehiggadni kicsit, és elmondani, mi az, ami ennyire felzaklatta. Aztán reménykedni benne, hogy a másik nem nézi komplett idiótának. Vagy visszafordulni, amikor a folyosón majdnem fellökött egy férfit. Esetleg amikor megtorpant az előtérben, de a liftet kivárni türelme nem volt, így felvágtázott a lépcsőn. Vagy legkésőbb, amikor kétszer is kiejtette kezéből a műanyag kulcskártyát, mielőtt sikeresen kinyitotta volna vele az ajtót.

Amint azonban meghallotta azt, hogy fél éve, minden kikristályosodni látszott, mintha a kirakós darabkái a helyükre kerültek volna, a következtetéstől pedig felkavarodott a gyomra. Az eszével tudta ugyan, hogy baromság az egész, de a zsigereibe maró rossz érzés, a gyanú, elsöpörte az összes észérvet. A szó, amit nem mondott ki végül, a torkát szorongatta, nem engedte szabadulni; és Harry hirtelen úgy érezte, több levegőre van szüksége - és több térre. De ahogy most a mosdó peremére támaszkodva a tükörbe bámult, se több tere nem volt - se több levegője.

Megmosakodott, nem mintha a hideg víz olyannyira segítette volna, hogy visszataláljon a racionalitáshoz, de legalább azt a késztetést sikerült leküzdenie, hogy nedves ujjaival a hajába túrjon, vagy törölköző helyett a pólójába törölje az arcát. Haladás.

Na de ha már levegőre és térre vágyott, miért ide jött ugyan, miért nem ment egyenesen az erkélyre? Ott mindkettőből van bőven elegendő. El is indult kifelé, ám az első fotelnél tovább nem jutott. Megállt és hosszasan nézte, és felidéződött benne, ahogy Draco ült a karfán a sokat sejtető fürdőköntösében. Akárha napok teltek volna el azóta, pedig két óránál alig több, ha lehetett.

Ráérős mozdulatokkal letelepedett, szemét lehunyva hátradőlt. A hűvös, mélybordó bőr, mely tenyerei alatt rögtön felmelegedett, nem őrizhette volna meg, ő mégis érezni vélte Draco illatát, sőt a kettejük illatát. Együttlétük kipárolgása körülötte kavargott, gondolatai az emlékeken keresztül visszaterelődtek a valóságba, és lelkének háborgó hullámai lassan lecsillapodtak. Miként a tóba hajított kő keltette hullámok is elhalnak idővel - bár a kő a mélyben ott marad.

Már a történet azon pontjától kezdve gyűjtögette egy képzeletbeli listára a jeleket, amikor Draco megemlítette, hogy Rail vagy Lynx vagy hívják akárhogy, Karkarov testőreként titokban jutott be a Roxforba a Trimágus Tusa apropóján. Persze könnyen meglehet, hogy tényleg csupán a Durmstrang paranoiás igazgatóját védelmezte, miközben szédítette Draco fejét. Harry nem törődött volna holmi átkokkal meg rontásokkal, ha szemtől szembe találkoznak, egy kis kanál vízben meg tudta volna fojtani a fickót mindazért, amit művelt.

A "halálánál" egy pillanatra megsajnálta - de még arról is kiderült, hogy akárcsak az egész lénye, merő hazugság volt. Mégpedig micsoda aljas egy hazugság! Draco évekig élt abban a tudatban, hogy az apja véletlenül, járulékos veszteségként megölte azt, akit ő szeretett. Nem csoda, hogy úgy befordult hatodévben, Harry meg azzal gyanúsítgatta magában, sőt Ron és Hermione előtt nyíltan is, hogy a gyökeres változás oka kizárólag az lehet, hogy Draco halálfalónak állt, csakhogy az illusztris társaság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bizonyítékot nyilván nem talált. Hogyan is találhatott volna? Ellenben letaglózta a döbbenet, amikor kiderült, hogy az információk egy részét a horkruxokról valójában Lucius Malfoy szolgáltatja. És Hermione természetesen már akkor is remekül tartotta meg a titkokat.

Abból viszont, hogy korábban tévedett, Harry számára nem következett egyértelműen az, hogy most is téved, sőt. Milyen érdekes, hogy a Trimágus Tusa után egy évig nem találták Karkarovot, aztán hirtelen mégis meglett. Mi van, ha a saját testőre szivárogtatta ki a hollétét? Aztán csatlakozott a halálfalókhoz, majd a múltját nem ismerve Robards bevette a különleges árnyékosztagába. Mert hát, ha valaki egy olyan erős bűbájra képes, amin Mordon varázsszeme sem lát át, akkor esetleg a sötét jegyet is el tudja vele fedni.