Az ördög mosolya

15. fejezet: A zöld szemű szörny

– Ha a muglik kordában lennének tartva, ez nem történhetett volna meg – hallotta Harry Malfoy hangját, amikor egy nap belépett a Mardekár klubhelyiségébe.

– De ha kordában akarnánk tartani őket, akkor az azt jelentené, hogy fel kéne fednünk előttük a létezésünket – mondta neki Cedrella, a rövid vörös hajú lány, aki most egyik kezét vagányan a zsebébe dugva állt. Körülöttük is voltak még néhányan.

– Igen, fel kellene, és már rég fel is kellett volna. Ideje lenne megtudniuk, mi a helyzet – válaszolta a fiú. A közelben levő Tom érdeklődőn felvont szemöldökkel kezdte hallgatni őket, Harry pedig suttogva megkérdezte a szintén jelen lévő Steve-et, hogy mi folyik itt. A fiú csak a kezébe nyomott egy kisebb pergamenlapot; Grindelwald egy újabb szórólapja volt, ami már a hadseregébe toborzott tagokat. Úgy látszik, ez robbantotta ki a veszekedést.

– De ha megtudnák, hogy létezik varázslat, a muglik fele begolyózna, a másik fele pedig maga is varázsolni akarna. Követelnék, hogy ők is részesülhessenek valahogy a mágiából – vitatkozott Cedrella.

– Azt ugyan követelhetnék – kuncogott Malfoy, mire Will is felröhögött, aki a beszélgetés alatt egy dudorodó batyuval járkált a diákok közt, és valamit kínálgatott nekik. Harry felfigyelt rá, hogy néha pénz is csillant a kezekben.

– Óriási balhék lennének belőle, ha megtudnák, hogy létezünk – próbált a lány érvelni.

– Szerintem nem nagyobb annál, ami most van. Végül viszont minden a helyére kerülne. A muglik is; jól megérdemelt helyükre.

– Szerintem viszont ez egy még nagyobb háborúba torkollna. A muglik arra gondolnának, hogy veszélyt jelenthetünk rájuk, ezért legjobb védekezés a támadás alapon tuti, hogy azon nyomban megtámadnának minket. Ennek a harcnak soha nem lenne vége.

– De igen; úgy, hogy végül behódoltatnánk őket. Csak így lehetne megfékezni a muglikat, és megakadályozni, hogy folyton valami baromságot csináljanak.

– Rontástaszító talárt, védelmező amulettet? – kérdezte ekkor Harrytől Will bizalmas hangon, és odanyújtott neki pár medált, ami gyanúsan hasonlított azokra, amiket ő még az Abszol úton látott Steve-vel egy nem túl bizalomgerjesztő küllemű boltban.

– Nem, köszönöm – válaszolta neki udvariasan.

– Ilyen vészterhes időkben pedig nem árt gondolni az ilyesmire. Csak egy galleon, és megnyugtathatod a lelkiismeretedet. Egyetlen egy galleont csak megér a biztonságod, nem?

– Ehh, nincs nálam pénz. Tényleg – mondta Harry, és közben az jutott eszébe, hogy a boltban mintha fele ennyiért árulták volna ezeket. Erre már nem ágált tovább Will; igen gyorsan odébb állt, és a mellettük lézengő alsóbbéves fiúnál próbálkozott tovább.

– Én amondó vagyok, hogy Grindelwaldnak igaza van – folytatta Malfoy. – A muglik kiszámíthatatlanok, és az lenne a legjobb, ha a saját érdekükben mi uralkodnánk rajtuk. – Erre felzúgott a hallgatóság; egyesek vitatkozni kezdtek a mellettük állókkal, mások csak csóválták a fejüket, de a többség helyeslőn morajlott. Harry szégyellte magát érte, de legbelül ő is egyetértett a fiúval.

– Grindelwald aljas módszerekkel akar rendet tenni! – próbálta a lány elkeseredetten túlharsogni a többieket, és ökölbe szorulta a keze, mintha bármelyik pillanatban be akart volna húzni Malfoynak.

– De rendet akar tenni, és ez a fontos – válaszolta neki a fiú.

– A módszerei akkor is elfogadhatatlanok!