Az ördög mosolya

25. fejezet: A változás szele

Mihelyst a Roxfort Expressz visszavitte év végén a diákokat Londonba, Harrynek első dolga volt az árvaházban felkeresni Mr Garrettet. Fogalma sem volt róla, mit mond majd neki, vagy mit tesz vele, de azzal a tudattal akart a szemébe nézni, hogy mit művelt Tommal a férfi. Kereste őt mindenütt, de sehol sem találta, aztán amikor rákérdezett Mrs Cole-nál, azt a választ kapta, hogy Mr Garrett már egy fél éve nem dolgozik ott, mert sokkal jövedelmezőbb állást talált magának. Harry forrt a dühtől; a férfinak akasztófa járt volna inkább, de legalább egy szűk börtöncella, nem jövedelmezőbb állás. A fiú megint nagyon hiányolt az árvaházból egy edzőtermet. Megfogadta, hogy egyszer valaha még megkeresi ezt az embert. Ha kell, a föld alól is előkeríti, és szembesíteni fogja a tetteivel...

* * *

– Most már soha többé nem fogsz hozzám nyúlni? – hallotta Harry a háta mögül, amikor egy reggel félálomban a szobájában ágyazott. Ijedtében kiejtette a kispárnát a kezéből.

– Mi a francért ijesztgetsz? És hogy jutottál be ide? – kérdezte Tomtól, amikor megfordult.

– Sajnálom, hogy megijedtél – felelte a másik a szokott stílusában, mindennemű megbánás nélkül –, de nyitva volt az ajtó.

– Értem – mondta erre Harry felvéve a párnát, és elhatározta magában, hogy szereznie kell egy számzáras lakatot.

– Már hónapok óta meg sem csókoltál – folytatta Tom az elkezdett témát. A hangja számonkérőn csengett, Harry kellően meg is lepődött.

– Nem tudtam, hogy örülnél-e neki, ha megint... Azok után, hogy... Szóval érted – próbálta magyarázni. Arról már rég letett, hogy Tom valaha is meg fogja szeretni a szexet, és jelenleg ötlete sem volt, mivel fogja a fiút eltéríteni a Voldemorttá válástól. Továbbra is türelmesen viselkedett vele, hozzá sem ért, és nem beszélgettek a traumás eseményekről, de nem is derült ki más egyéb. Viszont Tom már nem kölcsönzött ki több halhatatlanságról szóló könyvet.

– Mocskosnak találsz? – kérdezte ekkor Tom.

– Miért találnálak mocskosnak? – kérdezett vissza ő megütközve.

– Hát, azok után, hogy más is használta már a testem.

Tom nyersen mondta ki az igazságot, Harrynek pedig keresgélnie kellett egy darabig a szavakat; a beszélgetés elég kínossá vált.

– Az nem a te hibád volt. Az a mocskos, aki ezt művelte veled. Én csak azért nem próbálkoztam megint nálad, mert azt hittem, hogy újból felidézném benned a rossz emlékeket.

– Ezzel ne foglalkozz. Nyugodtan hozzám érhetsz, ha csak ez tart vissza – mondta Tom.

– Igen, csak ez – sietett a társa a válasszal, és nem hazudott.

Tom nem emésztgette sokáig a feleletet, közelebb lépett, és szájon csókolta Harryt, aki a meglepetéstől köpni-nyelni sem tudott. Tom mindössze egyszer tett eddig ilyet, azt is csak figyelemelterelésből, hogy visszaszerezze a varázspálcáját. A nyelve úgy fedezte fel Harry szájának belsejét, ahogy egy kígyó próbálgatja villás nyelvével a levegőt. Szokatlan és szinte félelmetes volt, ahogy a fiú önállósította magát és átkarolta őt, majd az ágyra döntötte. Harry nem számított rá, hogy egyszer a másik lesz a kezdeményező, és egy kicsit le is fagyott, de azért viszonozta a csókot, aztán pálcája egy intésével bezárta az ajtót, egy másikkal pedig összehúzta a függönyöket.