Az ördög mosolya

35. fejezet: A kém

Szégyen meg önérzet ide vagy oda, az éhség nagy úrnak bizonyult, úgyhogy Harrynek másnap reggel első útja a bagolypostára vezetett. Még sosem járt ott, de tudta, hol van, hallott róla párszor. Gyalogszerrel kicsit messze esett, de nem engedhette meg magának, hogy máshogy utazzon, hoppanálni sem mert, nehogy véletlenül egy falban kössön ki, így röpke három óra hossza alatt oda is ért. A valójában impozáns épület egy mugli szemlélő számára tatarozásra váró üres lakóháznak tűnt. Bent aztán a fiú odament az egyik alkalmazotthoz.

– Jó napot kívánok! – köszönt. – Beszélhetnék kérem egy személyzetis dolgozójukkal?

– Jó napot magának is – felelte az egyenblúzt és szoknyát viselő asszony. – Milyen ügyben kíván beszélni vele?

– Munkaügyben – felelte Harry frappánsan. Mégis milyen ügyben lehet egy személyzetissel beszélni?

A nő láthatóan elgondolkodott, hogy ez mit takarhat. Harry inkább nem árulta el, hogy állásra akar jelentkezni, tapasztalatai szerint olyankor mindig elküldték.

Kisvártatva a nő talán felismerhette, hogy nincs ideje akadékoskodni, mert aztán egy átjáró felé bökött.

– Annak a folyosónak a végén balra a negyedik ajtó. Fitzpatrick úr most bent van az irodájában.

– Köszönöm szépen – mondta Harry, és megindult. A „Mr Peter Fitzpatrick, Személyzeti titkár" feliratú ajtón bekopogott, majd egy „Szabad"-ot követően benyitott. Odabenn egy erősen kopaszodó, ösztövér férfi ült az asztala előtt, és egy végtelen hosszúnak tűnő pergamenre körmölt valamit.

– Jó napot! Mr Fitzpatrickhoz van szerencsém? – kérdezte Harry.

A férfi felpillantott, és összevont szemöldökkel tetőtől talpig végigmérte a fiút. Harry sejtette, hogy nemigen tett rá jó benyomást: a ruhája erősen viseltes volt, és a haját is rég le kellett volna vágatnia. Miért is nem készült fel erre az egészre jobban?

– Igen – felelte Mr Fitzpatrick. – Miben segíthetek?

– Nos, én öm... hopfutári állás felől érdeklődnék.

– Hopfutári állás? De hiszen azt még meg sem hirdettük. Honnan tud maga róla?

Harry egy pillanatra elgondolkodott, mit hazudjon; az igazat, hogy Dumbledore beszélt neki róla, nem akaródzott elmondania.

– Én valójában csak találomra jöttem ide, hátha szerencsével járok, és úgy látom, valóban...

– Hoppanáljon át abba a sarokba – vágott a szavába Mr Fitzpatrick a szoba átellenes részére mutatva. A pennája közben a férfi keze nélkül is tovább írt. Harry bemutatta élete leggyönyörűbb hoppanálását.

– Nem allergiás a hop-porra?

– Nem.

– Menjen végig ezen a vonalon – mondta a férfi, és a pálcája egy intésével felfestett egy fehér csíkot a padlóra. – Ebben a pozícióban fontos a tökéletes koncentráció és célratartás. Ha nem pontosan a megadott helyre érkezik, időt fog veszíteni.

– Értem, uram – felelte Harry, és végigsétált a vonalon.

– A hop-hálózatban oda is rendben, elsőre kell eljutnia, ahol még sosem járt. Most szórjon egy kis hop-port a kandallóba, és érkezzen meg a posta előterében álló párjába. Mellette fogom várni – mondta a férfi, és dehoppanált. Harry minden tudását beleadva megtette, amire Mr Fitzpatrick kérte. Amikor kilépett és lesöpört a válláról egy kis hamut, a férfi odalépett hozzá.