Az ördög mosolya

22. fejezet: "Nászéjszaka"

A téli szünetben szinte teljesen kiürült a kastély, a hatodéves mardekáros fiúk közül csak Tom és Harry maradt a Roxfortban. Ennek köszönhetően a hálóterem teljes egészében az övék volt, azt csinálhattak benne, amit csak akartak; széthagyhatták a ruháikat, bevihették az ennivalót, és szeméttárolónak használhatták Malfoy ágyát.

Harry egy csendes pillanatban odaállt Tom elé, és belenyúlt a zsebébe. A keze aztán ott is maradt; már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek ez az ajándékozósdi. Kicsit nevetségesen érezte magát, hogy pont ő akarja Tomot felköszönteni, de végül felkötötte a gatyát, és a fiú sötét szemébe nézett.

– Ömm... csak annyit szeretnék mondani, hogy sok boldog születésnapot kívánok – nyögte ki nagy nehezen, és előhúzta a barna papírba csomagolt ajándékot. Tom úgy nézett rá, mintha kételkedne az épelméjűségében. Harry maga is tudta, hogy hülyén hangzik ez az ő szájából, ráadásul még sokat is, meg boldogot is kívánt... Hová nem alacsonyodik le az ember, ha komolyan el akar érni valamit!

– Mi ez? – kérdezte Tom gyanakodva.

– Ajándék – felelte ő.

– És mi van benne?

– Nyisd ki, és megtudod. – Ez nem hangzott túl bizalomgerjesztően, de azért a fiú óvatosan átvette a csomagot, és egy pálcaintéssel eltűntette róla a papírt. A három tintásüveg ezután ott virított a tenyerén.

– Ezeket meg minek adod nekem? – nézett fel Tom. Harry nem igazán ezt a reakciót várta.

– Öhh... hát, mert születésnapokon ajándékot vesznek az emberek azoknak, akik... izé... közel állnak hozzájuk.

Tom még mindig furcsállva nézett egyszer őrá, egyszer a tintákra.

– Nekem nem adott még ajándékot senki – mondta. Ezen Harry valahogy nem csodálkozott.

– Akkor épp ideje volt – válaszolta ő, és idegesen feszengett. Alig várta, hogy túl legyenek már ezen a kínos szituáción, és úgy látszik, a társa is így lehetett ezzel, mert a kapott holmikat aztán egy nehezen kipréselt „köszönöm" után behajította a táskájába, és a dolgára ment.

* * *

Szünet lévén a következő intim együttlétre bármikor sort keríthettek volna az üres hálóteremben, ám Harry valami különlegesebbet akart, elvégre most már valóban el kellett valahogy kápráztatnia Tomot. Kiagyalta, hogy a helyszín a Szükség Szobája legyen, méghozzá szerelmi fészekké felcicomázva. Kicsit tartott ugyan tőle, hogy nem túlságosan nagy ostobaság-e elárulni a fiúnak a kastély ezen titkát, de mint kiderült, már régóta ismerte.

Most, hogy szünet volt, nem kellett járőröző tanároktól, vagy prefektusoktól tartaniuk este, mégis a láthatatlanná tévő köpeny alatt mentek fel a hetedikre, nehogy valamelyik szellem kiszúrja őket útközben. Harry háromszor elsétált a faliszőnyeggel szemközti fal előtt, közben végig a céljára fókuszálva, mire ki is rajzolódott az ajtó. Amikor beléptek, a szobában egy baldachinos duplaágy állt központi helyen, halványzöld selyem ágyneművel és függönyökkel. Körülötte puha perzsaszőnyegek borították a földet, természetesen a sötétzöld és az ezüst árnyalataiban játszó mintákkal, a falakon hasonló tapéta. A sarokban egy teli fürdőkád várakozott, míves ezüst lábakon, benne forró vízzel és virágszirmokkal – ez utóbbit Harry már kicsit túlzásnak érezte. Ablakkal nem rendelkezett a helyiség, ezért egy kis színes üvegburájú lámpácska világított az egyik éjjeliszekrényen, sejtelmes fénybe vonva a környezetet, és az egész légtérben kellemes, fűszeres illat érződött – valami keleti virág lehetett, aminek az aromájától a fiú mintha máris kezdett volna hangulatba jönni...