Az ördög mosolya

27. fejezet : Egy elvesztett fogadás

Harry tudta, hogy Tom nem önzetlenségből javította meg a látását, hanem csakis a maga érdekében, de örült, hogy többé nem volt szüksége szemüvegre. Újból és újból rácsodálkozott a környezetére; mintha egy vibrálóan élénk és színpompás világba csöppent volna bele, amit addig csak a karcos üveg mögül nézhetett. (Amikor a többieknek feltűnt, hogy nem hordja már a szemüvegét, azt hazudta, hogy az iskola gyógyítója segített rajta egy különleges bűbájjal.) Az azért aggasztotta, hogy hagyta Tomot belekóstolni a felette való uralkodásba, mert nem volt kedve megint alulra kerülni, semmilyen értelemben. Még egy ilyen szeretkezést nem lett volna hajlandó elviselni. Nem tudta eldönteni, hogy most akkor ő meg lett-e erőszakolva, vagy nem, de végül is arra jutott, hogy nem, mert a beleegyezésével történt a dolog. Igaz, nem ilyen vehemens szexre gondolt, amikor az az ostoba ötlet megfogant az elméjében, de mégiscsak megengedte Tomnak, hogy azt tegyen vele, amit csak akar.

Még alig enyhült az alsó régiókbeli sebe, amikor Tom néhány nap múlva már megint a Szükség Szobájába orientálta magukat. Harry egy enyhe gyomorgörccsel lépett be az ajtón, pedig azelőtt sosem félt a szextől. Talán ilyesmit érezhetett Tom is az első együttlétükkor. Amint bezárult előttük az ajtó, Tom már rá is vetette magát Harryre. Veszettül csókolta és mélyen, ő pedig el sem tudott húzódni a fájdalmas élmények elől, mert a fiú szorosan átölelve tartotta. Harry ki nem állhatta a fájdalmat, és minden egyes csípéstől meg harapástól feljebb kúszott a mellkasában a vörös düh. Igen, egészen biztos, hogy Tom megint úgy akarja csinálni, ahogy a legutóbb, a viselkedése egyértelműen ezt támasztotta alá. Amikor a fiú már egyenesen belemélyesztette a fogát a nyelvébe, nem bírta tovább. Megragadta Tomot, és teljes erőből ellökte.

– Ebből elég! Hagyd abba! – kiáltotta. Tom hatalmas puffanással esett neki a falnak, aztán tágra nyílt szemmel meredt őrá, és mozdulatlanná vált. Harry halálra rémült, amikor ráeszmélt, mit csinált. Mi van, ha Tom eltörte valamijét? Vagy ha örökre megharagudott rá? Az időnyerő most is a ládában lapult, mivel Harry nem akart vele lebukni, ha meztelenre vetkőzik.

Tom arcán ezután a meglepődésbe mintha elismerés vagy tetszés vegyült volna. Ez pedig Harryt lepte meg.

– Én öhh... saj... – kezdte volna Harry, de a másik a szavába vágott.

– Üss meg – mondta, és közelebb lépett hozzá.

– Mi van? – nézett nagyot Harry, és azt hitte, rosszul hall.

– Jól hallottad, üss meg – suttogta Tom. Még egyet lépett, és közvetlen közel állt meg előtte.

– De mégis minek?

– Csak. Mert azt akarom.

– De...

– Na, mi lesz, olyan nagy dolgot kérek?

– Nem, csak... Na, jó – mondta végül Harry, és egy adott neki egy nem túlságosan nagy pofont. Tom haja a szemébe hullott, de más változás nem látszott rajta.

– Erősebben – szólalt meg a fiú, amint visszarendezte a tincseit.

– Biztos, hogy ezt akarod?

– Igen, ne szarakodj már! – rivallt rá Tom, amaz pedig erre visszakézből lekevert neki egy méreteset. Nem is esett nehezére, legalább törleszthet a legutóbbiért. Legszívesebben még meg is toldotta volna egy párral. Amint a fiú megint rápillantott, Harry láthatta, hogy eszelős fény gyulladt a szemében; mintha Tom végre megtalálta volna azt, ami istenigazából lázba hozza. Mohón rávetette magát Harryre, és mélyen csókolni kezdte, de most egyáltalán nem harapott. Talán nem mert? Mindenesetre a csók közben odairányította őt az ágyhoz, aztán lefeküdt, Harryt pedig magára húzta.