Az ördög mosolya

18. fejezet: A parti

A következő bájitaltan órán, amin a mardekárosok együtt voltak a hollóhátasokkal, Lumpsluck professzoron érződött az ünnepélyesség. Dagadt a keble a büszkeségtől – ezt a mellényét összefogó aranygombok igen nehezen viselték –, és fejét magasabbra szegve járt. Amikor mindenki bement a terembe, és elhelyezkedett, a férfi végignézett a jelenlévőkön, majd elégedetten sóhajtott.

– Mielőtt elkezdenénk mai óránk anyagát, szeretnék valamit bejelenteni nektek – kezdte. – Nos, mint azt néhányan tudjátok is – és ekkor a Lump Klub egy-két tagjára nézett mosolyogva –, részt vettem egy kis kutatásban az újonnan feltalált bájitalokkal kapcsolatban, és ezért – babrálta szórakozottan sárkánybőr táskáját – egy kis elismerésben részesültem nemrég. Semmi extra, csak egy kicsike kitüntetés. – Szavait követően a mardekárosok elismerően morajlottak fel.

– Ne szerénykedjen, professzor úr, megdolgozott ezért a jutalomért, itt volt az ideje, hogy elismerjék végre az érdemeit – szólalt meg Tom. Harry csak pislogott erre egy laposat, Lumpslucknak viszont tetszett a dicséret.

– De hát hiába szeretném egy diszkrét kis összejövetel formájában megünnepelni az eseményt, mindig akadnak, akik nehezen viselik, ha másoknak egy kis öröme adódik – mondta szenvedő arccal. Erre megélénkült a beszélgetés.

– Összejövetel lesz? Milyen összejövetel? – kérdezgették a professzort.

– Egy szolid partira gondoltam, ahol csendesen elfogyaszthatnánk pár pohárka vajsört, egy kis zene meg tánc kíséretében, a Lump Klub tagjaival, meg azokkal, akiket majd elhívnak magukkal.

– Vendégeket is hívhatunk? – kérdezte Lestrange élénk érdeklődéssel.

– Igen, így terveztem eredetileg. Szeretném másokkal is megosztani az örömömet – válaszolta a férfi, mire Immana és Evelyn sutyorogni kezdett.

– Eredetileg? Mit ért ez alatt? Ki nem örül a sikerének? – kérdezősködtek többen.

– Vannak, akik szerint nem kellene ilyen háborús időben partival hivalkodnom – mondta a professzor könnyed hangon.

– Mr Dippett az, aki ellenzi a partit? – kérdezte Avery mérgesen.

– Ehh... nevet inkább nem említenék, ha nem haragszol, de... jó helyen tapogatózol, fiam – felelte a professzor bizalmasan.

– Majd mi rábeszéljük, hogy engedje meg! – szólalt meg egy hollóhátas fiú, mire lelkesülten zúgtak fel a diákok.

– Igazán jólesik ez az aggódás, szép tőletek, gyerekek, de nincs rá semmi szükség. Néha fejet kell hajtani a felsőbb akarat előtt – mondta Lumpsluck drámaian sóhajtva, és már a táskájában kotorászott, hogy elővegye a tankönyvet.

– Arról szó sem lehet! – kiáltották páran, és ezt egyetértő kijelentések követték. – A professzor úr megérdemli ezt a kis ünneplést, tenni fogunk róla, hogy megtarthassa a partiját! – A férfi erre elégedett mosollyal nézett végig a felzúdult diákokon; Dippett sosem tudott ellenállni a tömeg nyomásának.

Ezen az órán egy méreg ellenszerét kellett elkészíteniük, és miután Harry elővette a könyvet, meg minden hozzávalót, nekilátott a művelethez. Már bánta egy ideje, hogy nem kerülhetett be a Lump Klubba, ami Voldemort sleppjének gyűjtőhelye volt, ráadásul a parti félhomályában ki tudja, kikkel fog majd Tom szervezkedni, lepaktálni, amíg ő nem látja. Azonban már hiába törte magát, az ominózus csótányos eset óta Lumpsluck valahogy figyelemre sem méltatta őt többé, hiába főzte meg neki a legkiválóbb minőségű pattanásirtó elixírt vagy altató bájitalt. Igaz, Steve régebben, mikor Harry még szóba állt vele, minden Lump klubos eseményről beszámolt neki, mostanában pedig a hollóhátas Cedrellának tartott kiselőadásokat, amiket ő rendszeresen ki is hallgatott, és ezek alapján Harrynek nem lehetett oka aggodalomra. De attól még ugyanúgy aggódott.