Hiába a távolság [Lionel Messi FF.]- BEFEJEZETT

Part 21

Én ekkor már nem láttam semmit a könnyeimtől.Jobban mondva igazából nem is akartam látni semmit.Leo elindult az autó irányába, de Stegen azzal a lendülettel megállította.Rámutatott az épületre, majd elindult felém.Beült mellém rámnézett és megfogta a kezem.És csak ennyit suttogott nekem:"Minden rendben lesz!"
És én hittem neki..

Még aznap este hazarepültem Barcelonából.Egy nappal se bírtam volna ott maradni többet.Mintha kitépték volna a szívem.Nem tudtam mást csinálni, mint csak sírni.Mikor Magyarországon voltam és jöttem ki a reptérről egy mellkasnak ütköztem.Nagyon meglepődtem rajta.Sőt be kell vallanom duplán meglepődtem, mert nekiütköztem valakinek és mert az általános iskolás legjobb barátaim álltak körülőttem.
-Ohh Lara!Annyira régen láttunk.-tért magához legelőszőr a döbbenetből Milán.
-Én is titeket srácok.Aztán mizu veletek?-csaltam egy kis mosolyt az arcomra.
-Semmi különös.-szólalt meg Réka.-Ugye te is eljössz az osztálytalálkozóra?
-Nem tudom mikor lesz, sajnálom.-hajtottam le a fejem.
-Nincsen semmi gond.Március 17-én lesz.A suliba.
-Biztos vagyok benne, hogy ráérek.Most csaltak meg és barátaim sincsenek nagyon.
-Ohh drágám.-ölelt meg Réka.-Mi itt vagyunk neked.És nagyon hiányoztál már.

Ezután a kis találkozó után elindultam haza gyalog.A legjobb ebbe az, hogy közben az eső is eleredt, esernyő pedig nem volt nálam.Ez a nap ennél jobb már nem is lehetne.Az időjárás alkalmazkodik a hangulatomhoz.
Fél óra séta után beértem az utcánkba és az eső is kezdett elállni végre.A bérelt lakásunk előtt láttam, amint valaki kiszáll egy feket Range Roverből és az ajtó felé veszi az irányt.Gyorsítottam lépteimen, mivel nagyon kiváncsi voltam arra ki is látogat meg minket.Vagyis jelenleg csak Liza tartozkodik otthon, mert én még eredeti terv szerint Barcelonában lennék a barátomnál.

Odaértem az ajtóhoz és egyből leesett, hogy Liza anyukája jött látogatóba.
-Jó napot kivánok!Lizához jött?
-Szerbusz Lara szívem!Igen, hozzá jöttem ha nem baj.
-Ugyan, miért lenne baj?Bármikor meglátogathatja.Az ajtó nyitva áll ön előtt.-és ezzel beengedtem a kis házunkba.-Liza!Itt van anyukád.-kiabáltam fel.
-Jövök már!-jött a válasz.
Míg ők szépen elbeszélgettek, én fogtam magam és felmentem a szobámba.Végignéztem a polcaimon.Az egyiken megpillantottam az első közös képemet Lionellel.Az agyam azt diktálta, hogy törjem össze, míg a szívem azt hogy ne.Inkább nem tettem meg.Aztán megláttam az általános iskolás rajzaimat.Versenyeket nyertem velük.Mostanában is szoktam rajzolgatni, általában akkor ha ideges vagyok.Végignéztem többi díjaimon is, amiket még mikor kézilabdáztam 10 évig, akkor szereztem őket.Ezernyi emlék töltötte el szívemet.A legtöbb szép emlék és azért akadt rossz is.Kutatni kezdtem az egyik fiókba és megtaláltam azt a képet, amit kerestem.Zsófival és Milánnal voltam a képen.A két legjobb barátom.Próbálok nem visszagondolni mennyi minden jó történt velünk anno, de nem megy még annyira.Eszméletlenül hiányzik.Elővettem egy fényképalbumot, amit a 18. születésnapomra kaptam a szüleimtől.A legelső napomtól a 17.szülinapi bulimig bezárólag minden fontos kép benne volt.Annyira belemerültem a nézegetésbe, hogy észre se vettem mikor Liza bejött.Odaállt mellém és velem együtt nézegette a fotókat.Mikor megálltam az egyik Zsófis képnél rábökött Zsófira és megkérdezte:
-Ő volt a legjobb barátnőd?-annyira volt csak erőm, hogy bólintsak.Ugyanis szemeimet újra könnyek lepték el.Csak néztem magam elé miközben szememből patakokban folytak a könnyek.Liza kivette a kezemből az albumot és szorosan megölelt.
-Soha nem hagylak magadra többé, érted?