Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

ötödik vér.

-M-most mennem kell. -Dadogott ugyan úgy, mire elkaptam a csuklóját, majd magamhoz vontam. Most csakis a közelségére fókuszáltam, és próbáltam nem a vérére. 

-Köszönöm, hogy gondoltál rám. -Mondtam halkan, ugyanis a törődésétől, könnyek szöktek a szemembe. Meg tudom számolni ,csupán az egyik kezemen, hányszor törődtek velem életemben. 

-Jó-jó nem kell ölelgetni. -Vette fel a megszokott hanyag stílusát, mire csak elhúztam a számat, majd elengedtem őt. -Holnap találkozunk. 

-Holnap! -Azzal küldött felém egy halvány mosolyt, majd kilépett az ajtót. 

Leroskadtam vissza a kanapéra, majd lehajtottam a fejemet. Miért törődik velem? felajánlotta nekem a saját vérét. 

Amikor beesteledett, úgy gondoltam, sétálok egyet a folyónál, jó lenne kitisztítani a fejemet. Azzal magamra húztam valami rongyot, majd felvéve a lábbelimet, kiindultam a sötétbe. Legalábbis indultam volna, ha valaki nem áll az ajtómban, ökölbe szorított kézzel, mint aki éppen kopogtatni készült volna. Amikor kitisztult előttem a kép, Jiminnel találtam szembe magamat. Az arcából vér csörgedezett, szomorúság lángja égett a szemében, könnyek folytak le az arcán, majd azonnal a ölembe borult, gyorsan elkaptam, majd holmi értelmetlen kérdezősködést hanyagolva, felkaptam őt, majd letettem a kanapémra. 

-Jimin kelj fel. -Kezdtem el rázogatni gyengéden, mire nyitogatni kezdte a pilláit. Halk nyögéseket hallatott, majd az arcához kapott.

-Fáj...-Sziszegte, mire kétségbeesetten nézegettem körbe-körbe a házban, mit is tudnék segíteni neki, vagy valamivel ellátni a sebét. Végül megakadt a szemem a hűtőmön, majd odaszaladtam hozzá, majd kinyitottam a fagyasztó részét, és kiemeltem belőle, csomagolt jeget. Azonnal visszasiettem a fiúhoz, majd az arcához nyomta azt, talán túl erősen, mert elhúzta a fejét. 

-Bocsánat! -Mondtam, mire gyengítettem a szorításomon, mire megrázta a fejét, ami csak annyit jelenthet, hogy "Nem baj"

-Olyanok mit te...-Nézett rám, mire csak értetlenül próbáltam összetenni magamban a szavakat, amiket mondott. Látta az értetlenségemet, ezért újra megszólalt. -Vámpírok! 

Erőset dobbant a "szívem" ahogy ezt kimondta. Mintha csak a magány elillant volna valahová messze, én pedig fellélegezhettem volna. Rajtam kívül mások? ez teljességgel lehetetlen. Még soha sem találkoztam eggyel sem, nem csoda hogy egyedül vagyok. 

-Nagyon sokan, voltak, én pedig egyedül. Nagyon erősek, és félelmetesek! -Húzta össze magát, nekem pedig meglágyult a szívem, legalábbis annak a helye, majd szorosan magamhoz vontam. Éreztem ahogy remeg, majd nyakamba fúrja a fejét. Ez a fiú, hozzám menekült, hogy biztonságban tudhassa magát. Tudni, hogy valakinek én vagyok a mentsvára, felér a boldogságommal. -Te nem vagy olyan mint ők...

-Mit akartak tőled? -Váltam el tőle, hogy a szemébe nézhessek. 

-Fogalmam sincs. Én csak hazafelé tartottam, és csak megtörtént, pár másodperc alatt. Rengeteg embert bántottak, Junkook. -Hajtotta le a fejét, majd visszabújt saját magától hozzám, mire gyengéden simogatni kezdtem a hátát, hogy lenyugodhasson. Boldog is vagyok, és egyben szomorú. Hogy vannak körülöttem velem azonos lények, viszont mégsem olyanok mint én. 

-Ma nálam alszol. -Jelentettem ki, mire bólintott egyet. 

-Fáradt vagyok. -Mondta, mire felálltam mellőle, majd biccentettem egyet az ajtó felé, hogy kövessen. Azzal felállt, majd bevezettem őt a rejtekembe, a szobámba. Elrendeztem az ágyat, a párnákat, mire Jimin bemászott, majd elhelyezkedve, összekuporodott, átölelve saját magát. Úgy gondoltam, majd én odakint alszom, de ahogy kifelé léptem volna, meghallottam a halk hangját. -Félek...Kérlek aludj velem. 

-Az nem lenne jó ötlet. -Ráztam meg a fejem. Már  így is émelyítő a vérének az illata, vagy pusztán csak az, hogy itt van, teljesen megőrjít. 

-Kérlek. -Mondta újra, mire vettem egy mély levegőt, majd bebújtam mellé. Olyan messze húzódtam tőle, amennyire csak tudtam, és próbáltam csak akkor levegőt venni, ha muszáj. "így nem fog menni az alvás" azzal átlépte a magánszférámat, felbontva a szomjasságomat is, majd mellég kuporodott. -Átölelsz? -Nézett rám sötéten csillogó szemekkel, mire habozva végig vezettem testén a kezemet, majd magamhoz öleltem. Szorosan összezártam a szememet, és rimánkodtam, hogy fogjon el az álom, de lehetetlen volt. A vére illata, újra és újra elveszi az eszemet. Már nem érdekelt, csak mélyeket szippantottam az illatból, egyre közelebb hajolva hozzá. A pillanatnyi mámorban, simogatni kezdtem a hátát, mikor csak azt vettem észre, hogy a ruháját szaggatom, végül letépve a felsőjét. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, mire észhez tértem, majd elengedtem őt, és elhúzódtam tőle. 

-Mondtam, hogy nem volt jó ötlet. -Mondtam keservesen, fejemet csóválva. 

-Semmi baj, én vállaltam a kockázatot. Ha ennyire éhes vagy, kérlek gyere, és igyál. -Mondta, mire rá emeltem mámortól ködös tekintetem. Alig ha tudtam nemet mondani, hiszen itt fekszik mellettem, a  legínycsiklandóbb vérrel megáldott fiú, félmeztelenül, felkínálva magát nekem. 

-Nem...Nem foglak bántani. -Nyeltem egy hatalmasat, majd idegesen túrtam a hajamba, mire éreztem, a teste melegét ahogy közel kúszik hozzám, majd tarkómra fog, és arcomat a nyakához emeli, a mai nap már másodjára. Ennyi kellett, én éreztem ahogy a józan eszem, olyan messze szalad, mintha itt sem lett volna. Azonnal magamhoz rántottam őt, majd végig szántottam a nyelvem a hófehér, mézédes nyakán. Halk sóhaj hagyta el a számat, amennyire kívántam már ezt az ízt, és végre megkaptam. Éreztem, ahogy a szemem sötétbe borul, szemfogaim, pedig azonnal előbújnak. Elsőnek csak játszottam vele, végig szántottam gyengéden fogamat sebezhető vékony bőrén, apró vércsíkot húzva ott. Lassan nyomtam húsába fogaimat, minek következtében egy aprót szisszent, de nem mozdult. Amikor elsőnek kortyoltam a véréből, éreztem ahogy ellepi a testem a fiú saját forrósága, és teljesen elkábít. Szorosan belemarkolt a felsőmbe, tudtomra adva, hogy már fáj neki. Egy utolsót szívtam az éltető nedűből, majd elváltam tőle. 

-Köszönöm. -Suttogtam, ugyanis nagyon szégyelltem magam. Lenyaltam a számon maradt vért, majd a fiúra néztem, aki a nyakát szorongatta, miközben könnyek hullanak a szeméből. 

-Ez olyan gyönyörű. -Suttogta ki, ezt a kis mondatot. 

-Micsoda? 

-Életed adni valaki másnak, veszítve ezzel az én életemből. -Törölte le a könnyét, majd elmosolyodott. 

Sziasztok! jöttem egy késői estei résszel. Próbáltam igényesre írni, nagyobb-kisebb sikerrel. Nos, remélem tetszett, és élveztétek a részt. A következő részig is PÁPÁ! :3