Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Tizenkettedik vér.

Amikor éjszaka nyugovóra tértünk, hatalmas felüdülés volt a számomra, hogy végre ágyban feküdhetek, és nem földön, sötét barlangban. Persze Hoseok inkább a földet választotta alvóhelyének, amit megértettem, hisz neki, aki több éveken keresztül szabadon élt, kényelmetlen lehet neki már az ágy. Folyton Jimin járt az eszemben, és az hogy nem ismert fel. Borzasztó látványt nyújtott azokkal a sérülésekkel, szinte megszakadt a szívem. 

-A te mobilod csörög? -Hallottam meg Hoseok álmos hangját, mire felültem, majd az éjjeliszekrényemhez nyúltam, hogy felvehessem a mobilomat. Ismeretlen szám hívott, de a kíváncsiságom nyert, így felvettem. 

-Haló? -Szóltam bele, és azonnal egy női hang fogadott. 

-Jungkookal beszélek? -A hangja riadt volt, így engem is feszülté téve. 

-Igen. -Válaszoltam. 

-Park Jimin anyukája vagyok. Már nagyok sokszor hívtam önt, bár egyszer sem vette fel. A fiam, ma este kórházba került, és minden áron azt akarta, hogy hívjam fel. 

-Jimin...Hol van? azonnal megyek. -Mosolyodtam el, hogy végre meglett. Elmondta pontosan, hogy melyik kórházban vannak, majd bontotta a vonalat. Azonnal Hoseokhoz fordultam, aki vidáman nézett fel rám. 

-Gondolom, most el akarsz menni hozzá. Én én is megyek. -Azzal felállt a földről, majd öltözködni kezdett. Láttam rajta hogy nagyon fáradt, ugyanis a farkasoknak nem olyan jó a regenerálós képességük. 

-Maradj csak itt nyugodtan. Majd én elmegyek egyedül. -Próbáltam marasztalni, de rendíthetetlen volt. 

-Nem! veled megyek. -Mondta határozottan, egy sunyi mosoly kíséretében. -Látni akarom a szerelmedet. 

-Nem a szerelmem! 

***

Amikor a kórház elé értünk, azonnal Jimin anyukája fogadott bennünket. Azt hittem jobban le lesz törve, de ellenben, nem láttam rajta szomorúságot, hogy a fia kórházban van. 

-Erre gyertek, az első emeleten van. -Biccentett fejével a lépcső felé, mire bólintottunk, majd követtük a nőszemélyt. -Viszont...Van egy kisebb probléma. 

-Mi lenne az? -Kérdeztem, mire idegesen harapdálni kezdte a száját. 

-Persze, tényleg nem nagy. Az orvosok szerint, hamar helyre fog jönni, csak még nem tuják mi lehet a probléma. -Mondta ki egy szuszra. 

-Mi a baja? -Kérdezte feszülten Hoseok. A nő megállt az ajtó előtt ahol gondolom Jimin van. Majd résnyire nyitotta az ajtót. 

-Nem emlékszik senkire. -Hajtotta le a fejét, majd belépett a szobába. Alig akart eljutni a tudatomig, hogy az állításom, igaz volt. Tehát tényleg nem ismert fel akkor engem...

Lassan léptem be hozzá, majd Hoseok bezárta az ajtót. Pár méterre megálltam az ágya mellett, mire rám emelte a tekintetét. Bárcsak ne tette volna...Hisz láttam rajta azt, hogy nem ismer fel. Lassan közelebb léptem hozzá, majd helyet foglaltam az ágyán. 

-Szia Jimin. Gondolom nem tudod ki vagyok. -Néztem rá, majd a kezére fogtam. 

-Nem emlékszem rád...De érzem, hogy fontos voltál nekem. Mindenképp látni akartalak. -Mondta halkan, majd éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Még így is fontos vagyok neki? Hidd el nekem is az vagy. 

-Kérem hozna nekem egy kávét? -Néztem a fiú anyjára aki, bólintott egyet, majd távozott a szobából. 

-Mit gondolsz Hoseok, megtudom tenni? -Néztem az említettre. 

-Egy próbát megér. 

-Jeon Jungkook vagyok, én voltam a tanárod, és végül hozzám költöztél, ugyanis bajban voltál. Elég fontosak voltunk egymásnak. Most egy kisebb baleset történt veled, azért vagy itt. -Néztem mélyen a szemébe, de az értetlenség sugarát véltem felfedezni benne. 

-Tényleg? -Kérdezte nagy szemekkel, mire idegesen fújtam ki a levegőt. 

-Én kinyírom Yoongit! -Néztem barátomra, aki hevesen csóválni kezdte a fejét. 

-Azzal nem érsz el semmit. Csak azt, hogy soha nem fog rád emlékezni Jimin. Csak ő tudja rávenni, hogy visszajöjjenek az emlékei. 

-És most, mégis mit tegyek? 

-Hát...Nekem van egy ötletem. -Mosolyodott el halványan, de én már jól ismerem ezt a fajta mosolyt. Sajnos. -Össze kéne vele barátkoznunk. 

-Barátkozni? mit gondolsz, sikerülne? -Néztem rá hitetlenkedve, biztosra veszem, ha újra találkozunk, kitekeri a nyakam. 

-Ha jó a taktikánk. -Vigyorodott el. 

-Felejtsd el. Még nem akarok meghalni. 

                                                                             (***)

Reggel mentünk csak el a kórházból. Nem tudom kifejteni szavakkal azt az érzést, amikor Jiminnel kettesben maradtam pár percre, és váratlanul szólt hozzám. 

"Azt hiszem, fontos vagy nekem...Nagyon. Olyan mintha a bennem élő valaki ki akarna szakadni a helyéről, és megölelni téged. Lehet hogy nem emlékszem rád, de az érzéseim megmaradtak"

Ezek a szavak hangzottak el a szájából, engem boldoggá, egyben szomorúvá téve. Ha nem kapom vissza, nem tudom mitévő legyek. 

Holnap elmegyünk Yoongi keresésére, remélem semmi sem fog minket megakadályozni ebben. Nem hiszem el, hogy képes vagyok közel kerülni a halálhoz, Jimin érdekében. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész. Tudom, nem hoztam most a formám. :/ remélem nem haragudtok érte. A következő részig is PÁPÁ! :3