Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Harmincötödik vér.

-Éreztem, hogy bajban vagy. Ezért megkértem Namjoont, hogy vezessen el hozzád. Mi csalogatott engem ide? -Mondta, mire Donnára mutattam. 

-Ő itt a baj. Be kell jutnom abba a barlangba, de nem enged be minket. 

-Üdvözöllek újra Donna. -Mondta Namjoon, mire a nő kétségbeesetten hátrált. -Megtennéd, hogy be engeded a kedves barátaimat?

-I-igen. Máris. -Fordított hátat, majd a kőtorlaszhoz állt. Ilyen könnyen? mi ütött Donnába? pillanatok alatt nyitódott ki a barlang, de csak sötétség fogadott minket, senkit sem találtunk odabent. Remegő lábakkal sétáltam közelebb a barlanghoz, netalán valahol ott van valahol, csak nem látni a sötéttől. De nem, odabent senki sem volt. 

-Az isten szerelmére, ne szórakozz velem Donna! -Kiáltottam rá idegesen. 

-Nem csináltam semmit...Én ide zártam be. -Mondta nyugodtan, és megfohászkodóan. 

Egy kisebb veszekedés után, visszaindultunk a kőfejtőbe, hogy a többi boszorkány segítségével, Yoongi nyomára bukkanhassunk. A lábaim már fájtak, minden porcikám feladta a szolgálatot. Olyan fáradtnak éreztem magamat. Amikor végre hosszú séta után vissza értünk a többi boszorkányhoz, egyszerűen nem bírtam tovább. Szédültem, és nem éreztem magam jól. 

Halk beszélgetésre ébredtem fel. A szobámban voltam, ami hatalmas megnyugvást okozott nekem. Hogy jutottam haza, és vajon megvan Yoongi? 

Fel ültem, majd lesétáltam a nappaliba, ahol a többiek voltak. Nem láttam Yoongit. Ebből arra következtettem, hogy biztos nem találtuk meg őt. Sóhajtottam egyet, majd leültem a kanapéra, mire mindenki a hang irányába fordult. 

-Jó reggelt szerelmem. -Sietett oda hozzám Jimin, egy csókra. -Kipihented magad? 

-Ki, jól esett most egy kicsit aludni. -Mosolyodtam el, mikor szorosan magához ölelt. Mostanában nem volt időnk egymással foglalkozni, ezért egy ilyen apró gesztus is jól esik tőle. 

-Igazán meglepődtem azok hallatán, hogy kibékültetek Yoongival. Én biztos vagyok benne, hogy hátsó szándékai voltak. -Mondta Namjoon.

-Nem. Én hiszek benne. -Csóváltam meg a fejemet. Namjoon, idegesen vont vállat, majd rám emelte a szikrát szóró tekintetét. 

-Nem akarom, hogy bajba keveredj, ilyen állapotban. 

-Nekem már mindegy. -Vontam vállat, most én. 

-Ne mond ilyet. -Kérte sajnálkozva Hoseok. -Megtaláljuk Yoongit, és ő majd elmondja hogyan menthetünk meg téged. 

-De nekem percről percre, fogy az időm. Lehet holnap, már fel sem tudok kelni az ágyból. Minden pillanatban, egyre nehezebbnek érzem magam. -Mondtam ki a fájó valóságot, mire beütött a síri csend. 

Namjoon, és Junkook, megígérték nekem, hogy megtalálják Yoongit, és addig nálam maradnak. Jól esett, hogy ennyien vagyunk a házban, és egy pillanatra sem kellett hallanom a csönd idegesítő zaját. Folyton megnevettettek, és nem volt unalmas a légkör, ami ebben az állapotomban, sokat segített nekem. Mind a nappaliban ültünk, mikor véletlen szerűen kinéztem az ablakon, majd megláttam a napsugarakat. 

-Ki akarok menni egy kicsit a levegőre. -Mondtam, mire Jimin felsegített a kanapéról, majd egy széket kivitt nekem, és letette. -Köszönöm. 

Becsuktam a szememet, hogy élvezhessem a napsugarakat. Úgy érzem, nem sok időm maradt hátra...Az erőm fogytán, és a kitartásom is. Bár, egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy kár volt beleszeretnem Jiminbe. Sőt, örülök hogy így történt, mert életemben elsőnek érezhettem olyan nagy mértékű szeretetet amilyet vele. 

Éjszaka, Namjoon, és Junkook elindultak hogy megkeressék Yoongit. Nem sok reményt fűztem hozzá. Épp készültem volna lefeküdni, mikor kopogtattak a bejártai ajtón. Kipattantam az ágyból, majd leszaladtam hogy megnéztem, magukkal hozták-e őt. És igen, ott állt az ajtóban, majd egy kedves mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátott engem. 

-Junkook, hogy vagy? -Lépett be az ajtón, majd megpaskolta a vállamat. 

-Uram isten, nagyon örülök neked! -Mosolyodtam el. -Hol voltál, hogy hogy élsz még? 

-Na! úgy ismersz, aki feldobja a talpát, egy farkas harapástól? -Mikor kimondta a farkas szót, összeszűkítette a szemét, majd a mögöttem álló Hoseokra nézett. -Veled még beszédem van. 

-Most hogy megtaláltuk őt, hanyagoljuk a felesleges dumát, és térjünk rá a témára. -Mondta komolyan Namjoon, majd erősen ráfogott Yoongi vállára. -Ülj le! -Utasította, és a legnagyobb meglepetésemre, engedelmesen le ült. -Mond el, hogy menthetjük meg Junkookot. 

Yoongi megszeppenve ült a széken, száját harapdálva. Mindenki epekedve várta mikor szólal már meg, de ehelyett csak lehajtotta a fejét, és szótlanul nézett maga elé. 

-Szólalj már meg. -Mondtam erőtlenül, a sok stressz miatt. Jimin oda lépett hozzám, majd erősen ráfogott a kezemre, nyugtatásképp. 

-Ahhoz, hogy megtörjük az átkot...-Mondta, de sóhajtott egy nagyot. Percekbe tellett, mire újra megszólalt. -Meg kell ölnie azt, akibe beleszeretett. 

Egy hangos csattanásra riadtam fel, majd arra, hogy Hoseok egy konyha késsel a kezében közeledik Jimin felé, aki ijedtében a hátam mögé bújt. 

-Miért volt igazam? -Kérdezte szinte magától Hoseok, miközben könnyek szöktek a szemébe. -Én téged is szeretlek Jimin, de Junkookot jobban! ő az az ember, aki megmentette az életemet, és most én fogom őt megmenteni. Mert ha Junkook miattad fog meghalni, úgy is végzek veled! úgyhogy tegyük meg most! 

-Hoseok! -Kiáltottam az idegességtől, és bánattól ködös barátomra. Elcsuklott a hangom, ahogy láttam a magából teljesen kifordult fiút, aki képes lenne most megölni valakit, hogy megmentse a barátját. Én nem akarok fájdalmat okozni senkinek sem! 

-Állj el Junkootól, hogy megölhesselek! -Csikorgatta a fogát, mire Yoongi fel állt a helyéről, majd lefogta a fiút. 

-Igaza van. -Szólalt meg Jimin, majd arrébb állt tőlem. -Meg kéne ölnie engem ahhoz, hogy a szerelmem tovább élhessen, és ez így van jól. Én vagyok a hibás amiért Junkook belém szeretett...Én nem hagytam őt békén, és én akaszkodtam rá. Ami azt jelenti, az én hibám ez az egész. Yoongi, engedd el Hoseokot, had öljön meg! 

-Mi?! bolond vagy? -Léptem oda hozzá, majd arcát két kezem közé fogtam, hogy a szemembe nézzen. -Ne őrülj meg te is. Inkább én, mint te. Én mindig azon voltam, hogy megvédjelek téged, ha kell az életem árán is. Nem most fogsz meghalni, azért hogy én éljek tovább. Senki se döntsön helyettem! -Néztem körbe a házban, hogy mindenkivel tudassam azt, hogy én nem vagyok hajlandó a szívemet el rabló fiú élete árán tovább élni. 

Hoseok kiejtette a kezéből a kést, majd a földre rogyott. Hangosan felzokogott, szinte az egész hátat betöltötte szívszaggató zokogása, ami már inkább halk sikolyokra hasonlítottak. Leguggoltam mellé, majd szorosan magamhoz öleltem őt, aki habozás nélkül fonta magát a karjaim közé. 

-Úgy sajnálom! -Mondtam olyan remegő hangon, hogy én is alig értettem. -Úgy sajnálom. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Elég szomorkás lett a vége :D Bocsánat a késésért, csak lekötötte a figyelmem egy fici, ami nagyon érdekes volt, muszáj volt olvasnom. Nos, a következő részben találkozunk, addig is PÁPÁ! :3