Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Harmincharmadik vér.

-Ne, ne ne! hogy tehetted ezt?! Yoongi nem olyan, amilyenek gondoltuk...Most hogy tegyem jóvá? Yoongi...-Zokogtam fel, majd a testéhez kúsztam. 

-Junkook, itt vagyok! túl éltem, miért Yoongihoz mész elsőnek? -Szólalt fel Jimin. 

-Nem értitek? én kibékültem vele, és megbocsájtottam neki. De Hosek megölte őt! az erejével, mi sokat kezdhettünk volna, és már majdnem elmondta, hogy fordíthatom vissza a-

Itt elakadtam. Nem tudhatják meg az igazat. Nem tudhatják meg, hogy...Ember leszek. Végre békét köthettünk volna vele, és megismerhettem volna a jó oldalát is. 

-Bassza meg! -Kiáltottam fel idegesen, majd fel akartam állni, de annyira megszédültem, hogy neki estem egy fának, és erősen bevertem a fejemet. 

-Junkook! -Halottam Meg Jimin kétségbe esett tompa hangját. 

Morogva nyitogattam a szememet, és egyből az erős fejfájás fogadott. Be volt kötve, amiből arra következtettem, hogy csúnyán beüthettem. A szobámban voltam, és az ágyon feküdtem. Amikor eszembe jutott az este, könnyek szöktek a szemembe. Ami most szomorúvá tett az az igazság, és Yoongi elvesztése. 

És az igazságot nagyon nehéz elfogadni olykor...Amikor rájössz, hogy kevés időd van már a szeretteiddel lenni, és szánalmas módon fogsz távozni az élők sorából. Amikor érzed, hogy még maradásod van itt, de olyan gyorsan telik az idő, hogy mielőtt kinyújthatnád a karodat, már minden szertefoszlik. 

Kómásan álltam fel az ágyról, majd mindenre felkészülve álltam a falon lógó tükör elé. Egy fájdalmas könnycsepp kúszott végig az arcomon, szinte vörös volt, annyira sokat sírtam a napokban. A rajtam félig begombolt inget, lehúztam a vállam alá, majd szomorúan haraptam be a számat. A kulcs csontom teljesen kint volt, teljesen alultápláltnak néztem ki. 

-Lefogytál. -Hallottam meg Jimin hangját, mire gyorsan visszahúztam az inget magamra. Szégyenlősen gomboltam be gyorsan az ingemet, hogy ne lásson meg többet a kelleténél. De szembefordított magával, és végig vezette a tekintetét az egész valómon. -Mégis mikor akartál szólni? már három napja az első rosszul létednek...

-Én...Csak nem akartam hogy aggódj. -Mondtam erőtlenül, majd megszédültem. Mintha fordult volna a kocka, most ő kapott el, és tartott meg. 

-Hoseokkal mindent tudunk. -Mondta egy fájdalmas sóhaj kíséretében. -És hidd el, ha rajtunk múlik, nem fog történni semmi rossz. 

-Mond csak ki, halál. Igen, meg fogok halni, és nem tehetünk semmit. Mert beléd szerettem vámpír létemre, míg te ember voltál. Mondhatnám hogy egy szép halál de...Attól még kegyetlen. 

Jimin szemeibe könnyek szöktek, és szorosan magához ölelt. Nem gondolhatok rá másképp, mert miatta halok meg. Miatta, bármit. Szorosan ölelt, gyengeségemnek köszönhetően, még ha akartam volna sem tudtam volna kiszökni belőle. Így álltunk pár percig, mire éreztem levegővételét a nyakamnál. Elsőnek nem értettem meg, de aztán fájdalmasan koppant. Emberi illatom lett, és Jimin vámpír. A világ fájdalmas, és kegyetlen...

-Junkook, az illatod... -Utalt a véremre, mire bólogatni kezdtem. 

-Bocsánat. -Váltam el tőle, majd arrébb álltam. 

Este, egyedül maradtam otthon. Hoseok elment valahová, Jimint pedig megkértem, hogy inkább menjen haza. Csak ültem az ágyon, és meredtem magam elé. Csak egyetlen mondat keringett a fejemben "Miért velem tol ki az élet?"

Ameddig vámpír voltam, gyűlöltem magamat. De most, inkább lennék olyan szörnyeteg, amilyen voltam. Ez tanulság volt számomra...Szeresd magad, mert ha elveszíted az igazi énedet, hiányolni fogod. Nagyon erőtlennek éreztem magamat, de rászántam magamat arra, hogy kimegyek az erdőbe, és imádkozom egyet Yoongiért. 

Vittem magammal egy zseblámpát, majd indultam is. Még csak meg sem próbáltam gyorsan odaérni, úgy sem sikerült volna, na meg még jobban legyengültem volna. Több mind fél órás sétálás után, elértem az erdőhöz, ami most emberi létemmel, nagyon félelmetesnek hatott. Nem a sötéttől, vagy az esti hangoktól féltem, hanem ha egy ártatlan pókocska szúr meg, még attól is jól lebetegedhetek. 

Felkapcsoltam a lámpát, majd befelé kezdtem sétálni. Már nem volt telihold, így csak a kis fehér színű lámpafény adta meg nekem a nem túl nagy világítást. Minél közelebb értem az erdő közepére, annál jobban kezdtem hinni azt, hogy bizony eltévedtem. Nem találtam a sírt, amit Hoseok csinált neki. De vércseppeket, viszont láttam a földön. Követni kezdtem a cseppeket, elég vérfagyasztó volt. Egészen egy tölgyfáig vezetett. Azt hittem, menten elájulok, mikor egy nőt láttam meg háttal álldogálni előttem. Akárcsak egy horrorfilmben. Ijedten hátráltam tőle, mire a nő megfordult, majd idegesen nézett rám. 

-Donna? -Ráncoltam szemöldököt. 

-Junkook? 

-Mit csinálsz itt? -Néztem rá értetlenül. Ha ő tüntette el Yoongi testét, akkor biztos vagyok benne, hogy Yoongi életben van. De ha Donnán múlik, akkor nem lesz könnyű dolgom, hogy megtaláljam őt. Az emberi testem, még jobban megfogja nehezíteni a dolgomat.

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Egy kicsit késtem, bocsánat érte. Már egy ideje kíváncsi vagyok arra, hogy ti hogyan képzeltétek el Donnát, mert nekem meg van a fejemben a kép róla, de arról fogalmam sincs, ti hogy alkottátok meg őt a fejetekben. Nos, a következő részben találkozunk addig is PÁPÁ! :3