Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Harmadik vér.

|Remélem maradt még itt valaki, és sajnálom hogy régen nem raktam fel részt. Igyekeztem jóra írni, remélem tetszeni fog. Jó olvasást|

Gyűlölöm azokat a napokat, amikor nem kell munkába mennem, mert egyedül maradok az üres, és fakó emlékeimmel, és sötét gondolataimmal. Vajon voltak valaha igaz barátaim? voltam már szerelmes? éltem át kalandokat? ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben üres tekintettem bámultam a plafont. 

Megszólalt a csengő. 

Odakaptam a fejemet, majd felálltam és az ajtóhoz indultam hogy kinyithassam. Hoseok állt az ajtóban, a nemrég érkezett szomszéd fiú. Ő volt az egyetlen ember, aki minden nap meglátogatott a balesetem után. Bár részemről nem ápoltunk olyan kapcsolatot, hogy ezt megérdemeltem volna. Nem tekintem a barátomnak, csak egy rámenős idegennek. 

-Akarsz valamit? -Kérdeztem, mire bólintott egyet. 

-Tudod, a segítségedet szeretném kérni. A költözés kapcsán, kaptam pár dobozt ami elég nehéz, és egyedül eltelne egy kis időbe mire beviszem őket a házba. -Mosolyodott el.

-Hogyne, máris segítek. -Csak is azért egyeztem bele, mert ő mindig segített nekem. Attól függetlenül hogy semmi érzelmet nem táplálok iránta, úgy érzem nem nagy ördöngösség ha segítek neki nagy ritkán. 

Ahogy beértem az udvarára, semmiféle dobozt nem láttam a kertben. Körbe-körbe pillantgattam, de semmit sem láttam. 

-Ne haragudj de-

Épp felé fordultam volna, mikor valamit hátulról az orrom, és a szám elé tartott erősen. Valami irritáló illat lengte körbe a rongyot, amitől émelyegni kezdtem. Lassan csukódtak le a szemeim, majd leereszkedtem tehetetlenül a földre. 

~>~~~>~

Lassan nyitottam fel a szemeimet, majd mikor kitisztult a látásom, a sráccal találtam szembe magamat. Meg akartam mozdítani a karomat, de nem tudtam. Lenéztem, majd megpillantottam hogy bizony, kivagyok kötözve. Elkomorult az arcom, majd idegesen pillantottam Hoseokra. 

-Mi a franc folyik itt? -Morogtam rá, mire felemelte a kezét, csöndre utasítva engem. Majd csak akkor tudatosult bennem, hogy egy erdőben vagyunk. Azért rimánkodtam, hogy ne bújjanak elő szemfogaim, különben cseszhetem az egész életes bujdosásomat az emberek elől. 

-El fogok mondani mindent. Kérlek, ne hidd azt hogy rosszat akarok neked. -Sétált közelebb hozzám, majd leguggolt elém. Épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy újra megkérdőjelezzem az éppenséggel nagyon kiszámíthatatlan értelmetlen tettét, de a szavamba vágott. -Csak...Azt szeretném megtudni, miért nem emlékszel rám. -Tekintete szomorúságot tükrözött, amit nem értettem. Én? mint nem emlékezni? miről beszél? 

-Miről hablatyolsz? miért vagyok itt? -Kezdtem el rángatni a karjaimat, de az engem körülölelő kötelek sokkal erősebbek voltak mint az én gyenge vámpír testem, ami szégyenre méltó. 

-Azért vagy itt, hogy végre beszéljünk a dolgokról...-Tartott egy kis hatás szünetet, hogy megnézze közbe vágok-e vagy sem. -Mit tett veled Namjoon? 

-Ki az a Namjoon? -Néztem rá értetlenül, mire sóhajtott, majd idegesen csapott a combjára. -Tényleg nem emlékszel? hahó! én vagyok a legjobb barátod, akivel annyi mindent éltél meg. Amiket én soha nem felednék el. -Hangja keserűre váltott, majd összeráncolta a szemöldökét. 

-Te őrült vagy! eressz el! -Kiáltottam rá, mire felállt a helyéről. 

-Még egy utolsó kérdést engedj meg nekem, és elengedlek. -Mutatta fel az ujját, mire hitetlenkedve néztem rá. -Legalább Jiminre emlékszel? ha már én nem vagyok neked olyan fontos. 

Jimin? a fiú, aki az osztályomba jár? lehetetlen hogy róla beszéljen. Neki semmi köze hozzá, nem ismerheti őt. 

-Nem. -Ráztam meg a fejem. -Most már elengedsz? 

Idegesen sóhajtott egyet, majd hátra lépett tőlem pár lépést. 

-Hát jó. Ha így nem, majd úgy emlékezni fogsz. Előre szólok, hogy meglepő lesz a látvány, és nem mindennapi. -Azzal behunyta a szemét, majd erősen koncentrálni kezdett. Nagyot sóhajtva döntöttem hátra a fejem, hogy még mindig nem ért véget, és nem enged el. Mikor valami nagyon megragadta a figyelmemet. Szemeim kétszeresére nőttek, majd szám elé akartam kapni a kezemet, de a kötél megakadályozott benne. A szívem a meglepettségtől a torkomban dobogott. A srác, aki előttem áll egy szempillantás alatt vált óriás farkassá, ami háromszor, vagy négyszer volt akkora mint én. Félelmemben teljesen a hátam mögött magasodó fához lapultam, de annál tovább nem tudtam kúszni. Félelemmel teli arccal néztem fel rá, de ő nem bántott engem. Le ült elém, majd világoskék pilláival rám nézett. Kicsit enyhült a félelmem, inkább csodáltam őt. Fogalmam sem volt, hogy létezik rajtam kívül, még ilyesfajta lény is. Amikor belenéztem tenger színben pompázó, csillogó szempárjába, hirtelen az eszembe jutott egy kép. Annyira fájdalmas volt, az az érzés, ami hirtelen átjárta a testem, hogy egy könnycsepp kúszott végig az arcomon. 

Eszembe jutott Hoseok arca, ahogy egy barlang szájában üldögél, és barátságot kötök vele, s az, amikor azt hittem elveszítem őt, mert kimentett engem valahonnan. Azonnal fájni kezdett a fejem, ahogy mélyebbre akartam ásni a gondolataimban. Több ködös arc is eszembe jutott, de addig nem jutottam el, hogy le tudjam őket írni, hogyan is néznek ki. 

-Hoseok...-Csak ennyit tudtam kinyögni. Még több könnycsepp hullott le az arcomról. Ugyan nem sok mindenre emlékszem, csak a Hoseokkal töltött időkre. De valami megakadályoz abba, hogy mélyebbre ássak az emlékezetemben.