Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Tizenhetedik vér.

Az éjszaka közepén ébredtem fel, halk szipogásra. Idegesen fordultam a másik oldalamra, de a zavaró hang, nem szűnt. Így kikeltem az ágyból, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Feloltottam odabent a lámpát, majd a fiúval találtam szembe magamat. A zuhanyzó mellett ült, csurom véresen, néha fel zokogva. Irtó csúnya volt a nyaka, szinte szét cincáltam amikor ittam a véréből. 

-Jó így látni mond? -Kérdezte idegesen. 

-Egyáltalán nem jó...Miért ülsz itt? -Kérdeztem, mire lehajtotta a fejét. 

-Mert nem tudok felállni, hogy lezuhanyozzak. Voltál oly szíves, és az életet is kiszívtad belőlem. 

-Nos, akkor segítek. -Léptem elé, hogy felemelhessem, de elcsapta a kezemet. 

-Ne érj hozzám! te csak egy Junkook álca mögé bújt szörnyeteg vagy. -Nézett fel rám idegesen. Nem tudok eligazodni rajta...Tudja hogy megölhetném, de kiáll az igazáért, még ha fél is. Igazán harapós. 

-Na! ne szemtelenkedj. Ennyire szereted Junkookot? vagyis engem? 

-Az igazi Junkook büszke, segítőkész, kedves, és hatalmas szíve van. Ki ne tudna szeretni egy ilyen embert? 

-Helyesbítve, egy vámpírt. -Javítottam ki, mire összeráncolta a szemöldökét. 

-Még sem találkoztam még vele hasonlóval. 

-Ezek felesleges csacsogások. Gyere, inkább had segítsek. -Emeltem fel kezénél fogva, majd beállítottam őt a tus alá. Lekaptam róla a felsőjét, majd eldobtam azt. 

-Hé! -Kiáltott fel. 

-Nyugalom, nem igazán érdekelsz. -Ráztam fejet, majd a nadrágjához értem, de újra felkiáltott. 

-Ne! nem akarom. 

-Gyerünk már! hidd azt hogy a drága szerelmed vagyok. -Forgattam meg a szememet. 

-Nem a szerelmem. -Húzta el a száját, mégis egy kis pír szökött az arcába a gondolattól, hogy Junkook a szerelme. Milyen ártatlan. 

-Na jó, látom tudsz állni, mosakodj meg magadtól. -Fordítottam hátat, majd majd kisiettem a fürdőből. Leültem az ágyamra, mikor hallottam, hogy kicsapódik a bejárati ajtó. Azonnal kisiettem, majd szemügyre vettem kijött be. Yoongi állt az ajtóban, egy hatalmas vigyorral az arcán. 

-Megtaláltuk a fiút. -Tette össze a tenyerét izgatottan. 

-Hol van? -Érdeklődtem.

-Daeguban. Nem messze. De tudd, hogy csak is velem mehetsz oda, a felügyeletem nélkül semmiképpen értetted? 

-Értettem. -Csalódott voltam, hisz azonnal látni akartam őt. De most, várhatok és talán nem is találkozhatok majd vele. Azzal Yoongi elköszönt, majd távozott. 

Végig Daegun járt az eszem, és hogy oda akarok menni, hogy a saját szememmel lássam. De a főnök azt mondta, hogy csak is vele mehetek. Érdekelnie kellene? Bár ha nem fogadok neki szót, még az életembe is kerülhet. De látnom kell! 

Másnap reggel, teljesen figyelmen kívül hagytam Yoongi utasítását, és ott hagytam a fiút. El indultam Daeguba, hogy szemügyre vehessem őt. Minden bizonnyal, ugyan úgy érezheti magát mint én. 

Nem voltam tisztában az erőkorlátaimmal, így sokszor meg álltam út közben, nehogy elfáradjak, vagy valami. Egyáltalán nem éreztem az illatát, vagy a jelenlétét és ez nagyon megnehezítette a dolgomat. Miért kellett így elbújnia előlem? 

Éppen egy kikötő felé tartottam, amikor valami értetlen érzés hasított a mellkasomba. Körbe-körbe kezdtem pillantgatni, de semmi furcsát nem láttam. Mikor megpillantottam egy kapucnis fiút, a kikötőben álldogálni. Kifejezéstelen arccal bámult maga elé, mint ha lélekben ott sem állna, valahol máshol lenne. A vonásai, a szeme, a szája...Teljesen én voltam. Izgatottam léptem közelebb hozzá, mikor fölemelte a fejét, majd véletlen szerűen rám szegezte a szemét. Ajkai elnyíltak egymástól, majd lehúzta kapucniját a fejéről, hogy jobban szemügyre vehessen engem. 

Mi folyik itt? miért néz ki úgy mint én? 

Sziasztok! remélem tetszett a rész. Tudom, hogy zavaros lett, direkt csináltam :P de majd a következő részben minden kiderül. Addig is PÁPÁ! :3