Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Tizenharmadik vér.

Dél körül értünk haza, és ami azt illeti, nagyon elfáradtunk. Azonnal az ágyba bújtam, Hoseok pedig a földre. Imádom azt az érzést, amikor kipihenhetem a fáradalmaimat. Éppen csukódtak volna le a szemeim, mikor nem ide illő hangokra lettem figyelmes. 

-Jól vagy, Hoseok? -Fordultam meg az ágyon, majd őt kezdtem el keresni. A szoba másik végében hevert, majdhogy kitekeredve, közben fájdalmasan nyöszörgött. 

-Nem tudom mi van velem. -Nyögte ki, mire kikeltem az ágyból, majd a segítségére siettem. 

-Mid fáj? -Mondtam aggodalommal teli hangon. 

-Mindenem! -Kiáltott fel idegesen, mire rezzentem egy aprót. -Ah...Nagyon fáj. 

Amíg próbáltam őt felültetni, éreztem ahogy a teste lángolni kezd. Tudtam, hogy átfog változni, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Hatalmas karmai előbújtak, majd követte a többi. 

-Mit tegyek?! -Kiáltottam fel, kétségbeesetten. 

-Menj a közelemből. -Sziszegte, mire hátrább kezdtem csúszni, mire a hátam az ágy sarkába ütközött. Vajon, mi lehet vele? borzasztó látvány volt őt így látni. Pár másodperc alatt változott át, hatalmas nyüszítést hallatva. Mélyeket lélegzett, majd a kedves kisugárzása, egy csettintésre lett gonosz. Rám emelte kék pilláit, majd közelebb lépett hozzám. Hatalmas busa fejét az enyémhez emelte, majd morogni kezdett. Hatalmas fogait, vicsorítva mutatta meg, szinte borzongtam tőle. 

-Jól van, Hoseok. Semmi baj. -Lassan emeltem fel a kezemet, hogy kedvesen, simogatással megnyugtathassam, de mozdította a fejét, ezért gyorsan elhúztam onnan. Hatalmas mancsát térdemre helyezte, hogy közelebb kerüljön hozzám, mire felszisszentem a hatalmas súlytól. -Nyugodj le kérlek. Barátok vagyunk. -Beszéltem ismét hozzá, de mintha meg sem hallotta volna. 

Lassan próbáltam feltápászkodni alóla, de annál jobban morgott, és szinte fülsüketítő ugatáshoz hasonló hangot hallatott. Próbáltam nem elveszteni a fejem, és fejet fogva rohanni el, így figyelve a légzésemre, végre feltudtam kelni alóla. Lassan hátráltam, majd az ajtó elé érve, megfogtam a kilincset, majd léptem volna ki, mikor azonnal rám ugrott. Vicsorogni kezdett, ami egyre jobban megrémített. Nyála egyenesen az arcomba csöpögött, de most nem ez zavart, hanem Hoseok viselkedése. Hogy miért nem érti amit mondok, és miért viselkedik így. 

-Kérlek figyelj rám. Minden rendben le-

Nem tudtam befejezni a mondandómat, ugyanis hatalmas fájdalom hasított a hasamba. Hatalmas fogaival, szaggatni kezdte le rólam a ruhát, így megsértve a bőrömet. A vér elöntötte a testemet, amit őrülten nyalogatni kezdett lefelé. Így érdes, erős nyelvével, még jobban felsértve a húsomat. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd próbáltam a fejét eltolni magamtól, de lehetetlen volt. Nem állt meg addig, míg ki nem szakított a testemből egy darabot. Könnyeim előtörtek, de a fájdalomtól szinte már elködösödött az agyam. Akadozottan vettem a levegőt, szinte alig jutott a tüdőmbe. Lecsukódtak a szemeim, majd csak tompán hallottam morgó, vérfagyasztó hangját. 

                                                                               (***)

-Nem akartam, nem akartam! ébredj fel. Sajnálom. -Hallottam meg barátom hangját, mire nyitogatni kezdtem a szememet. Köhögtem párat, majd lassan felültem. Amit legelsőnek vettem észre, az az, hogy minden vérben ázik, közte Hoseok szája is. Lassan jutottak eszembe a képek,  mire eszeveszetten hátrálni kezdtem tőle. 

-Menj a közelemből! -Kiáltottam rá, mire rám kapta könnyes szemeit. 

-Ne félj tőlem! könyörgöm, bocsájts meg. -Kúszott oda hozzám, így könnyei hada, bokámra csepegtek.