Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Harminchatodik vér.

Nehézkesen nyitottam ki a szemeimet. Minden homályos volt, hiába pislogtam, vagy dörgöltem meg a szememet, a látásom piszkosul rossz volt. Fel ültem, majd lassan letettem a lábaimat a földre. Zsibbadtak, és nem éreztem bennük az erőt. Idegesen túrtam a hajamba, majd éreztem, hogy nem a megszokott puha tapintású, hanem olyan mint egy szúrós pokróc az ősz hajszálaktól.

-Jó reggelt. Hogy vagy? -Kelt fel Jimin, majd mellém ült álmosan.

-Neked is. Jól köszönöm. -Hazudtam, borzasztóan éreztem magamat. Még a beszéd is nehezemre esett. Épp fel akartam állni hogy a mosdóba induljak, de összecsuklottak a lábaim, és a földre rogytam.

-Várj, had segítsek. -Állt fel, majd segített nekem a mosdóba menni. Lehajtott fejjel meredtem magam elé. Én tényleg nem akarom hogy így lássanak...Segített levennem az ingemet, majd megeresztette a vizet.

-Odakint leszek, ha szükséged van rám, csak szólj. -Bólintottam, majd nagy nehezen beléptem a kádba, és nyakig elmerültem benne. Homályosan láttam mindent, még az érzékeim is elromlottak. Halkan szipogni kezdtem, majd letöröltem a könnyeimet, és arra koncentráltam, hogyan tudnék elbúcsúzni tőlük.

Amikor végeztem, komótosan lépkedtem le a nappaliba, ahol már mindenki ott volt. Hoseok szomorúan meredt rám, még csak nem is köszönt. Ezért mellé ültem, majd viccesen belebokszoltam a vállába.

-Na, nem érdemlem meg, hogy köszönj? -Mosolyodtam el, az ő arcára is azt csalva.

-Jól van na. -Adta be a derekát.

-Srácok! -Kiáltottam fel, mire mindenki rám nézett. -Ma szeretnék tartani egy búcsú vacsorát.

-Egy micsodát? -Nézett rám Jimin hitetlenkedve. -Még nincs vége semminek, ne most búcsúzkodjunk kérlek.

Jimin képtelen felfogni azt, hogy milyen állapotban vagyok. Még levegőt venni is nehezemre esik, nekem is nehéz elfogadnom, de ha nekem egy kicsit sikerült belenyugodnom, neki is fel kell fognia.

-Ez a kívánságom. -Mondtam halkan, mire mindenki bólintott egyet. Legalább ők meg tudják érteni, még ha fáj is.

Késő este volt, mikor kivittünk a kertbe néhány széket, és a közösen összedobott kaja mellett ültünk, ami persze csak én tudtam elfogyasztani. Mindenki komoly arccal meredt előre, én nem így akarom látni őket utoljára, hanem mosolyogva.

-Srácok. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek azért, hogy segített nekem. Amiért a barátaim voltatok, és önzetlenül álltatok mindig mellettem. -Fogtam meg a sörös üvegemet, majd felemeltem, hogy koccinthassak velük.

-Te is mindenkinek segítettél. -Mondta könnyes szemekkel hoseok. -Te vagy közülünk a legönzetlenebb.

-Sajnálom, hogy nem vettem hamarabb észre, milyen jó ember vagy Junkook. Hamarabb kibékülhettünk volna. -Hajtotta le a fejét Yoongi.

Jimin szótlanul nézett engem, azt vártam ő is mondani fog pár szót, de ehelyett közelebb ült mellém, majd a fülemhez hajolt.

-Szeretlek. -Súgta, ezzel mosolyt csalva az arcomra. Erősen megszorítottam a kezét. Miért kell elengednem őt?

-Én, mint a testvéred, szeretnék mondani neked pár szót. -Szólalt fel Junkook. -Ugyan már nem hasonlítunk egymásra, biztosra állítom, hogy még így is sármos vagy! -Nevetett fel, mire mindenki kuncogni kezdett, kivéve engem.

-Köszönöm, a bókot, de értettem benne az iróniát. -Forgattam szemet, mosolyogva.

Úgy éreztem magam, mintha még tennem kéne valamit. Nem tudom szavakba önteni azt az érzést, amikor érzed hogy vége, és nem tudsz ellene tenni. Mindenkit itt fogok hagyni, de én ezt nem akarom. Még nem is éltem, még nem szerettem Jimint igazán, és még Hoseoknak is lenne mit meghálálnom, ahogy a többieknek is. Láttam mindenkinek a szemében, a szomorúság csillogását. Jimin puha keze, egy pillanatra sem akarta elengedni az enyémeket, ezért erőszakkal vettem el, majd nagy nehezen felálltam. Odasétáltam Hoseokhoz, majd szorosan megöleltem őt, aki a tettemtől rögvest sírva fakadt. Körbe néztem a többieken, majd hátat fordítottam.