Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Ötödik vér.

-Ne Hoseok még csak most kaptalak vissza, nem harcolhatsz egy nálad százszor erősebb vámpírral. -Esdekeltem előtte, de olyan elszánt volt, amilyennek még sosem láttam őt ezelőtt. Tudtam hogy baja fog esni, és a vérszívó nagy sebeket fog ejteni rajta, Hoseok pedig kisebb-nagyobb sikerrel fog tudni csak meglógni előle. Ez a jobb verzió. De még ott van a másik, amibe bele sem merek gondolni. Ugyanis amióta magamhoz hoztam Jimint, Namjoon utánunk eredt.

-Nem tudom megszámolni a kezemen, hány áldozatot hoztál már  értem. Téged, nem foglak belesodorni, mert itt van neked ő...-Nézett a mellettem toporgó fiúcskára. -És vigyáznod kell rá. -Azzal hátat fordított, de még megállította Jimin, mielőtt messze jutott volna. 

-Várjatok! nem kéne valamit kezdenem az illatommal? -Teljesen  igaza van. Ha csak az illata alapján szaglászik, megfog minket találni. 

-Vedd fel ezt. -Vette le magáról Hoseok a pulcsiját, majd odadobta hozzá. Az egész textil kutya szagban ázott, így sokkal kevesebb esélye lesz megtalálni. Magára húzta a göncöt, és az illata eltompult. -Ez így jó lesz. Még találkozunk. 

Azzal elindult, én pedig egyedül maradtam Jiminnel. Baromira féltem ettől a naptól, minden emlékem elveszve, és egy törékeny emberrel vagyok akit meg kell védenem egy több ezer éves vámpírtól. A barátom értem harcol, én pedig tehetetlen vagyok. 

-Rám maradt egy levél tőled. -Szólalt fel egy kis idő után. Kissé megugrottam a hangjától, teljesen elvesztem a gondolataimban. De hamar felkeltette az érdeklődésemet az a bizonyos levél. Egy újabb forrás, ami az emlékezetemhez szükséges. 

-Mi áll benne? -Elkuncogta magát, majd rám nézett. 

-Tudtad hogy hajdanán gyűlölted magadat? mert nem voltál erős...Mégis túlszárnyaltad magadat. Végül amikor megváltoztál, még jobban megvetetted magadat. Én sokat gondolkodtam ezen...És arra jutottam, az embernek úgy kell szeretnie magát ahogy van, különben ha megváltozik csak nem fog magára ismerni. 

-Gyűlöltem magamat? bár ez most sincs másképpen. -Fordítottam hátat, majd a talajon lévő barna elszáradt leveleket kezdtem rugdosni. 

-Pedig tökéletes voltál. -Válaszára azonnal visszafordultam. Kikerekedett szemekkel néztem rá. 

-Te emlékszel? 

-Van néhány. -Vont vállat. -És mind annyira szép...Pillanatok, amiket te okoztál nekem. De legfőbb a szerelem érzése. 

Mondatára eszembe jutott egy régi kép. Sötét volt, de nem féltem mert tudtam hogy ő mellettem van. Egy magas mamutfenyőn voltunk, és ott történt az első csók. Emlékszem a forró lélegzetvételére, és az ajkaira. Csak a csillagok, és a holdfény adta a világítást, körülöttünk csakis fenyők és fák voltak ameddig a szem ellátott. 

-De mára elhalványult. -Bólogattam nagyokat, ahogy eszembe jutott ez az emlék kép. 

Fáj az hogy nem tudom ki vagyok. De a legjobban az hogy volt szerelmem, barátaim, de még csak az arcukra sem emlékszem. Minden elfakult és tönkrement körülöttem. Ezt a fiúnak az életét is én tettem tönkre. 

Gondolatmenetemből egy férfi hang szakított ki, aki már szinte fájdalmasan ismerős volt számomra. A nyelvem hegyén volt a neve, mégsem tudtam kimondani. 

-Jungkook...Hát te élsz?! -Nevetett fel, miközben széttárta karjait. Nem tudtam jó szándékkal van-e itt, ezért azonnal Jiminhez léptem, hogy védelmezhessem. Tettemre összeráncolta szemöldökét a férfi, majd karba tette a kezét. -Nem ismersz fel? Wang vagyok. Én, azt hittem te meghaltál. -Aztán a hátam mögött álló fiúra nézett. -És te is. 

-Ki vagy te? -Böktem hozzá a kérdést, mire elkomorult a tekintete. kutya szagot árasztott magából, biztos voltam hogy a Hoseok fajtája közé tartozik. Nem válaszolt, csak nagyokat szimatolt a levegőbe. 

-Újra ember lettél Jimin? -Villantotta ki fogait, majd felénk kezdett sétálni. -Emlékszel a szerelmes üzeneteimre? a telefonhívásokra? nem véletlenül voltak. 

-Ne gyere közelebb kutya! -Rivalltam rá, mire megfogott és olyan könnyedséggel lökött el előle, mintha csak egy pille könnyű falevél lennék. 

-Jungkook! -Kiáltott fel Jimin, mikor a férfi a közelébe férkőzött, majd a torkát akarta célba venni. Azonnal segítségére siettem, de mindannyiszor mondtam csődöt, ahányszor próbáltam rajta segíteni. -Eressz el! 

Segélykiáltásai még inkább megrémítettek, így nem tudtam a férfire figyelni, csakis Jiminre. Egy sikeres fogással hátra rántottam a fejénél fogva, így kapálózni kezdett és eltudtam őt vinni a közeléből. De amikor biztos lábakon tudott állni, újra ellökött magától, majd a fejemet erősen beleverte az egyik fa törzsébe. Éreztem ahogy elönti a testem a forróság, de nem adtam fel. Épp újra ütni akartam, mikor hirtelen a férfi megállt minden tettében, majd élettelenül borult a földre. 

-Áh, bocs hogy késtem csak tudod ez a folytonos váll elfekvés...-Grimaszolt, majd megmasszírozta az iménti testrészét. Felém nyújtotta a karját, de nekem nem állt módomban elfogadni egy idegen segítségét. -Yoongi vagyok, gondolom nem emlékszel rám. -Villantott felém egy mosolyt. 

Sziasztok! elég kuszának vélem ezt a részt, gondolom nem áll mentségemre az a kifogás hogy álmosan írtam meg. No mindegy is, remélem azért tetszett. A következőben találkozunk, PÁPÁ! :3