Veled vagy ellened?

◾7◾

Amikor leparkoltunk egy hatalmas, gyönyörű ház előtt, kérdőn néztem Norbira, mivel ez nem ugyanaz a ház volt, amelyikben tegnap voltunk.
-Varga Zoltán háza. Félre értettem, Zoé? Ne haragudjon, kérem. Elnézést. -motyogott zavartan.
-Nem, nem. Varga Zoltánnal akarok beszélni. Tegnap nem itt voltunk, hanem egy másik házban. De nyilván több házuk van, ezért zavarodtam össze. -nyugtattam meg gyorsan.
-Tegnap Benedek lakásában voltak. Az kizárólag Zoltán fiának a háza. Megjegyzem, saját tervezésű, önerőből építtette... -kacsintott vidáman, aztán kiszállt és kinyitotta előttem az ajtót.
Önerőből...na persze. Hány ember életébe került az a hatalmas ház? Bár, nincs jogom elítélni, hiszen a mi házunk is hasonló módon épült...

A házat körül vevő terület a Benedek udvarához képest is hatalmas volt. Virágok és fák vették körül, mintha egy botanikus kertbe csöppentem volna.

Nagy levegőt véve nyitottam ki az ajtót, amely mögül Zoltán szólt, hogy jöhetek.
-Zoé. Jól vagy? Kérsz egy pohár vizet vagy valami mást esetleg? -pattant fel azonnal bőrfoteléből, amint beléptem a szobába.
-Nem, köszönöm. -utasítottam vissza. Helyet foglaltunk a kanapén, és csendben ültünk. Láthatóan gondolkodott, de nem árulta el, hogy min töri a fejét.
-Szóval, az a kis nyomorult... Nos, tudod... -nézett rám idegesen.
-Igen, megpróbált megerőszakolni. Mondd ki nyugodtan, a szó nem okoz kárt. Az élmény, az annál inkább... -sóhajtottam. -Mi lesz most?
-Ezen gondolkodom azóta, mióta az embereim jelentették az esetet. Ja, igen, ne haragudj, mostmár dupla védelem alatt állsz. Tudom, hogy van személyi testőröd, viszont nyugodtabb vagyok, ha az én embereim is a közeledben vannak... Vagyis igazából ez az egész a Ben ötlete volt. Azt hiszem elég komolyan veszi ezt az esküvő dolgot. Ne aggódj, kedvesem, gondoskodni fogunk róla, hogy ez a kis patkány megfizessen azért, amit tett, vagyis tenni akart... az apja nincs itt, hogy megvédje őt. Ha kell, a saját kezemmel fogom megfojtani, erre akár meg is esküszöm neked. -hangjából sütött a harag, úgy tűnt, őszintén beszél. Jó érzés tudni, hogy mostmár bátyámékon kívül más is törődik velem.
-Erre semmi szükség. Szeretném, ha nem kerítenénk nagy feneket ennek a dolognak. Majd én beszélek Márkkal arról, amit tett. Nem kell tudnia, hogy kivel van dolga ahhoz, hogy megijedjen. Elég ha közlöm vele, hogy köztünk mindennek vége. Tudod, ő a focicsapat kapitánya, én meg a szurkolóké, tökéletes pár vagyunk, a hírnevéből semmi nem marad, ha valami disznóság miatt szakítok vele. -fejemben már össze is állt a terv. -Viszont, szeretném ha Beni nem tudna meg semmit ebből az egészből. Nem akarok további bonyodalmakat. -úgy tűnt meglepődött kijelentésemen. Vagy talán a becenév zavarta össze?
-Igen, én is épp kérni akartalak, hogy ne avassuk be. Főképp azért, mert őt is tanítja. Nem akarom, hogy elbaltázza ezt a lehetőséget a suliban. Ben jó gyerek, és hidd el, jó férjed lesz. -mosolygott bátorítóan, közben erősen megszorította kezemet. Hirtelen felpattant és összecsapta tenyerét.
-Na de most, ne haragudj, kedvesem, nekem dolgom van. Az állatok várnak. -köszönt el sietősen és magamra hagyott a hatalmas házban. Milyen állatok várják? Ez valami elnevezése az ellenségeinek? Lassan ideje nekem is indulni, hiszen bátyámék már valószínűleg halálra aggódják magukat miattam...

Norbi, mint mindig most is egy szóra ott termett, és készségesen haza szállított engem. A házban üresség fogadott, a várttal ellentétben senki nem leste aggódva a parkolót, hogy mikor érkezem.
-Köszönök mindent. -intettem Norbinak, mikor elköszönt az ajtóban. A testőrök a lakásunk melleti kis házban laknak, ha szükség van rájuk, egy gombnyomás, és ott vannak. Frusztráló érzés, hogy valaki 0-24-ben a közeledben van, vagy inkább megnyugtató? Én az utóbbira szavaznék.

Átlagos tiniként próbáltam viselkedni, ezért laptopomon sorozatot néztem, miközben dupla húsos pizzával tömtem magam, és kólát szürcsöltem hozzá. Teljesen megfeledkeztem arról, amik a napokban történtek velem, a teherről, amit a vállamon cipelek szüleim elveszítése óta. Az emlékek még most is élénken élnek bennem. Ahogy elveszítettük apát, nemsokkal később pedig anyát...

*
-Apa, miért mondod, hogy szaladjunk a szekrénybe? Nem értem mi történik. -visítottam ismét. Az alak egy határozott mozdulattal betörte az ablakot és kezével kinyitotta azt. Bátyám felkapott ölébe, anyám kezét szorítva rohant fel a lépcsőn, mintha az élete múlna rajta. Akkor még nem tudtam, hogy ez valóban így van. A legfelső lépcsőfokról utoljára visszapillantottam édesapámra, aki éppen felénk nézett.
-Szeretlek titeket. -olvastam le szájáról, majd a következő pillanatban egy hatalmas pukkanás töltötte be csöndes házunkat, apám pedig elterült a nappali padlóján. A férfi a lépcső felé szaladt. Éppen ekkor értünk el a szobába, ajtaját reszkető kézzel zárta kulcsra édesanyám, és betessékelt minket a saját fürdőszobájukba. Ezt az ajtót is bezárta, és ijedten pillantott körbe. Szeme megakadt a szekrényen, amelybe mindhárman befértünk. Órákat töltöttünk ott, összebújva, de a sötét alak nem jött utánunk...
*

Elmélkedésemből telefonom hangos csörgése szakított ki. A sorozat része időközben véget ért, odakint pedig besötétedett.
-Kerekes Zoé, tessék? -vettem fel a telefont egy ásítást visszafojtva.
-Szia baba. Robival ma nem megyünk haza éjszakára. Vigyázz magadra, jó? -hallottam bátyám hangját a telefonomból.
-Ja. Persze. Oké. -válaszoltam zavartan, miközben megnéztem, hogy milyen számról hívott bátyám. Olyan váratlanul ért a telefon csörgése, hogy nem vettem észre azt, hogy Tomi hív.
-Minden rendben, baba? Milyen volt az ebéd Márkkal? -tért a tárgyra rögtön.
-Majd személyesen. Vigyázzatok magatokra. -köszöntem el sietősen, és leraktam a telefont.

Tehát újra egyedül töltöm az éjszakát. Hát, ez nem hangzik túl jól. Főleg egy ilyen nap után...
Mivel nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, ezért először is a laptopomon a közösségi oldalakat böngésztem. Több üzenetet is kaptam Márktól, mindegyikben azt írta, mennyire sajnálja. Egy tömör üzenetet küldtem válaszként, amelyben ecseteltem neki szakításunk meséjét.
" Mindenki meg fogja tudni, hogy mekkora szemétláda vagy. Képes voltál megcsalni engem, ugye, szívem? ;) Remélem, ezek után jobban meggondolod kivel kezdessz ki. "

Miután elküldtem, levettem az összes közös képet, és egyedülálló-nak állítottam be kapcsolati státuszom. A "rajongók" szinte rögtön hozzászóltak az állapotfrissítéshez, amelyre mindössze ennyit válaszoltam: "Kérdezzétek tőle, és a kis barátnőjétől. ;) "
Ezek után, mint aki jól végezte dolgát, lezártam a laptopom és lezuhanyoztam. Az edzést ismét kihagytam, de majd holnap bepótolom. Unalmamban elővettem régi fotóalbumunkat, és a nappali kanapéján elterülve nézegettem, közben észre sem véve, hogy arcom és pólóm csurom vizes az egyren hevesebben folyó könnyeimtől. Évek óta nem sírtam. De most, amikor ennyi minden történt, muszáj volt kiadnom bánatomat, és jelen pillanatban úgy éreztem, az az egyetlen megoldás, ha alaposan kisírom magam.
Legalább egy csomag összegyűrt zsebkendőt dobtam a kukába, amikor a kaputelefon csengett. Norbi szólt, hogy látogatóm jött. Ilyenkor? Mégis ki lehet az?
-Te sírtál? -kérdezte azonnal, amint kinyitottam az ajtót. Könnyes tekintetemet ráemeltem, leendő férjem pedig szoros ölelésbe vont engem.