Veled vagy ellened?

▪️33▪️

(ZOÉ)
Újabb órák teltek el teljesen eseménytelenül. Minden egyes percben attól féltem, hogy MOST jön el AZ a pillanat. Az utolsó életben töltött perceim...
Minden neszre felugrottam, tehetetlenül vártam őket.
Reszketés járta át egész testem és lelkem.
Folyamatosan imádkoztam...
Imádkoztam az életért, a családomért, a barátaimért és Benedekért.

Vajon mi lett volna velünk, ha nem így alakulnak a dolgok?
Talán együtt lehettünk volna?
Boldogok lettünk volna? Együtt?
Vajon valójában mit érez irántam?
Mégis mi volt köztük Adriennel?
Talán az a csaj csak sakkban tartotta őt valamivel, azért változott meg ennyire az elmúlt időszakban?

Zavaros gondolataim miatt látásom egyszer csak elhomályosodott, fejem a "szoba" padlójára bukott, az utolsó dolog, amit hallottam egy hatalmas koppanás volt, amit testem hallatott, ahogy erőtlenül a földre zuhantam.

(BENEDEK)
Szememet kinyitva csak sötétséget láttam. Felálltam, hogy megkeressem családomat, de a kezembe vezetett cső nem sok mozgásteret biztosított számomra.
Kiabálással próbáltam jelezni, hogy felébredtem, de hangomra senki nem reagált. Amikor az ismételt hangoskodásom következtében sem jött senki, egy határozott mozdulattal kirántottam karomból a csövet.
A telefonom szerencsére nem volt messze tőlem, így azzal világítva elértem egy villanykapcsolót, és végre fénybe borult a szoba.
Az ágy melletti komódban találtam valami cellux ragasztóhoz hasonló tapaszt, így azzal zsebkendőt rögzítettem a vérző karomra, hogy ez se zavarjon a mozgásban.

Az eddigi fáradtság teljesen eltűnt, már csak Zoé arcát láttam, így újult erővel, kipihenten indultam családom keresésére.
Az egész lakásban csend volt. Sehol nem találtam senkit, ezért az udvarra indultam.
Már sötétedett, ahogy a telefonom is mutatta, beesteledett.
Mivel sehol nem láttam egy embert sem, erősen elgondolkodtam azon, hogy talán csak álmodom. Egy határozott lendülettel belerúgtam a teraszon álló korlátba, amit óriási fájdalom követett.
Tehát nem álmodom.
Talán meghaltam, és ez már egy másik világ?! Igen, biztosan ezért nincs itt senki. Na de Zoé hol van?!

Őrült gondolatmenetem megszakadt, amikor hangokat hallottam a kert felől.
Fájós lábammal futottam a hang irányába, ahol megtaláltam szinte mindenkit, aki számít.
-Kisfiam, neked nem lenne szabad itt lenned. Menj vissza a szobába, kérlek. -édesapám azonnal mellettem termett, karjával a másik irányba kezdett el tolni.
-Mi folyik itt? Mégis mit csináltok odalent? -hátra fordulva próbáltam rájönni, hogy embereink mit csinálhatnak ott, ahol valószínűleg az alagút volt, amin keresztül elrabolták a menyasszonyomat.
-Beni, be kell menned a házba. Komolyan, kérlek. -könyörgött édesapám, de én ellenálltam szorító karjának.
-Elég legyen ebből, apa. Mégis mi a franc folyik itt?! Miért nem mehetek én magam le az alagútba? Az én menyasszonyom van odalent. Nekem kell érte mennem, világos?! -hangomat kissé megemeltem, mire Zoé családja is mellém lépett.
-Ben. Több nap telt el azóta, hogy Zoé elrablója telefonált... -Robi a könnyeivel küszködött, ahogy megszólított. -Az unokahúgom... Zoé valószínűleg már nem is él...
-Tudod Ben, nagyon sokat gondolkodtunk, hogyan álljunk bosszút azokon az embereken... -szerelmem testvére vette át a szót, mert nagybátyja halkan sírni kezdett. -Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de... Muszáj megtennünk.
-Az embereink több tucat bombát helyeztek el az alagút végéhez. Ha még ott vannak, akkor az éjszaka folyamán végzünk az összesel. -fejezte be végül édesapám a tervük részletezését.
Láttam rajtuk, hogy szenvednek. Várták, hogy kiboruljak, várták, hogy reagáljak valamit... De én egy szót sem válaszoltam.
Ehelyett az alagút irányába fordultam, ahol az embereink több méteren át ástak, hogy a végén elhelyezzék a bombákat.
-Álljanak le. Azonnal hagyják abba a bombák cipelését, a már meglévőket pedig most rögtön hozzák ki onnan. Aki nem engedelmeskedik, hozzá kötözöm az egyik robbanóeszközhöz és végignézem, ahogy a teste az égig repül. Mindenkinek világos, amit mondtam?! -határozott kiabálásomra mindenki felfigyelt, és néhány perc elteltével már az ellenkező irányba, azaz kifelé kezdték szállítani a bombákat.
-Hatástalanítani az összeset. -sietősen továbbadták egymásnak a parancsomat, miközben biztonságossá tették az utat.