Veled vagy ellened?

Lezárás

A lány sokadig próbálkozásra ugyan, de végül sikeresen kinyitotta szemeit.A vakítóan erős, fehér fény szinte fájdalmasan égette retináját, ezért néhány percig még hunyorogva kémlelte, hogy vajon hol is lehet. Ez már a Mennyország, vagy csak álmodik? Talán még mindig elrablói fogságában van? Testét minden erő elhagyta, úgy érezte, mintha mázsás súly nehezedne rá, képtelen volt végtagjai megmozdítására is.Nagy nehézségek árán aztán sikerült egyik kezét a szeméhez illeszteni, hogy dörzsöléssel könnyítse a látását. Az apró mozdulatra megannyi reakció érkezett, Zoé pedig értetlenül bámulta a hirtelen megjelenő embereket. Egyáltalán nem értette, hogy mi folyik körülötte.
Az ágy mellett áll családjának minden tagja, valamint barátnője, vőlegénye és leendő apósa is. Próbálta száját kinyitni, de egy árva hang sem jött ki torkán. Szerette volna megkérdezni, hogy mindenki jól van-e, de nem sikerült. Lehet, hogy a robbanás miatt megnémult?! Tudni akarja, mégis hogyan lehetséges az, hogy mindenki épen és egészségesen áll előtte? Senki nem veszítette életét a támadás során? De hát ez az egész lehetetlen. Benedek volt az, aki először megszólította, de a lány nem hallotta hangját, csak szájának mozgásából következtetett arra, hogy mondani próbál valamit. Félelem járta át testét, ahogy arra gondolt, hogy megsüketült.

Testvére idegesen hagyta el a szobát, majd egy percen belül családi barátjuk, Joci lépett be az ajtón. A férfi sokszor kisegítette már őket, ha bármilyen egészségügyi problémájuk volt, ezért Zoé nem lepődött meg rajta, hogy most is ő a kezelőorvosa. Ezek szerint jó volt a megérzése, tényleg kórházban van. Na de vajon miért is van itt? Megsérült, amikor valaki elrántotta őt a robbanás elől? Vagy nem sikerült időben eljönnie onnan? Amikor exének apja, Attila le akarta lőni Benedeket, Zoét egy erős kéz elrántotta onnan, majd biztonságos helyre terelte. Ezek után semmi másra nem emlékszik, csak a robbanás hangjára és a mindent elnyelő sötétségre.

-Zoé. -simította meg arcát kedvesen a doktor. -Hallasz engem?
A lány csak bólintott egyet, félt, hogy még mindig nem tud beszélni, ezért nem is próbálkozott vele.
-Nyugi, csak füldugó volt a füledben. -mutatta fel a doktor a kezében lévő apró tárgyakat. -Sajnos az éjszaka hatalmas busz baleset volt, és a melletted lévő szobában is feküdt egy sérült, aki megállás nélkül jajgatott, féltem, hogy talán hallod álmodban is, ezért bedugtam a füleidet. -magyarázta Joci kedvesen, miközben különféle műszerekkel vizsgálni kezdte a lányt. -A jajgatós beteg már elment... Sajnos nem haza. De te szerencsére itt vagy köztünk. Mondj valamit, kérlek. Mire emlékszel a történtekből? Persze azt is megértem, ha most inkább pihenni szeretnél, nem akarlak most kérdésekkel terhelni.
Zoé ismét próbálta kinyitni a száját, de halk hangokon kívül mást nem sikerült mondania.
-Jaj, de hülye vagyok! -csapott a homlokára az orvos. -Napok óta itt fekszel, biztosan ki van száradva a torkod. Tessék, idd ezt meg, jót fog tenni.
A lány reszketve támasztotta meg magát, hogy képes legyen elvenni a poharat, és szinte egy szuszra kiitta a benne lévő italt.
-Ez jól esett. -reagálta halkan, majd megköszörülte torkát. -Köszönöm. -Na jó, akkor ez is rendben van. Hogy érzed magad? -kérdezte Joci, miközben papírokat kezdett rendszerezni az ágya mellett.
-Nem is tudom, furcsa, hogy egyáltalán élek. És mindenki más is... Én azt hittem, hogy ti nem éltétek túl a robbanást. Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindenki itt van épen és egészségesen? Vagy már meghaltunk és valahol máshol vagyunk, ugye? Ez lehet az egyetlen logikus magyarázat. -nézelődött körbe felé kíváncsian a lány, mire mindenkitől furcsa arckifejezést kapott válaszul.
-Biztosan az agyrázkódás miatt van ez a félre beszélés. -szólalt meg bátyja ijedten. -Sose lesz már normális, ugye? Annyira tudtam, hogy valami agybaj lesz nála... -Hülye vagy, Tom? Nincs nekem semmilyen agybajom. -csattant fel hevesen Zoé, mire mindenkiből halk kacaj tört elő.
-Ahogy látom, már egy fokkal jobban vagy, mindjárt küldök egy ápolót, aki elkísér téged néhány vizsgálatra. Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Addig is, ha lehet ne terheljétek nagyon, 9 nap elég hosszú idő, nem tudhatjuk még most biztosra, hogy minden rendben lesz nála a későbbiekben is. -parancsolta az orvos, majd magára hagyta a beteget látogatóival.
-Zoé, én annyira sajnálom. Az egész az én hibán, hidd el én nem csak szórakozom veled, tényleg nagyon megkedveltelek. -lépett közelebb Benedek, aki eddig némán figyelte az eseményeket. -Az elmúlt 9 nap volt életem legrosszabb időszaka. Minden nap azért imádkoztam, hogy ne legyen semmi bajod. Én nagyon-nagyon sajnálom. Ígérem, hogy mindent jóvá teszek, ha innen kiengednek téged. Remélem, hogy onnan folytathatjuk a dolgokat, ahol azelőtt abbahagytuk.
-Miért értem aggódik mindenki?! Hiszen téged lőttek le, Ben, nem engem. Aztán a robbanás... Miért élte túl mindenki? -kiáltott fel a lány hisztérikusan, de választ nem kaphatott, mert megjelentek az ápolók, akik tolószékben vitték őt vizsgálatról vizsgálatra.
Néhány óra múlva már ismét hullafáradtnak érezte magát, hiába aludt el út közben és a vizsgálatok közben is, ezért megkért mindenkit, hogy hagyják őt pihenni. A látogatói elfogadták kérését, és magukra hagyták a lányt. Telefonját ott hagyták a szekrényén, ha szüksége van valamire, azonnal tudjon szólni nekik. Zoé kíváncsian vette elő mobilját, hogy a híreket végig pörgesse, hátha abból megtud valamit a támadással kapcsolatban. Ekkora horderejű hír biztosan mindenhol fellelhető, hiszen mégiscsak a rendőr-főkapitányról van szó, aki, mint kiderült sokkal inkább a rossz fiúk társaságát erősíti, vagyis erősítette...
Bánatára nem talált semmi ezzel kapcsolatos cikket, amiből arra következtetett, hogy sok ideig volt a kórházban, már lecsengett ez az egész.