Veled vagy ellened?

▪️23▪️

-Tessék? -tettettem értetlenséget. -Azt mondtam, hogy ha így folytatjuk, éhen fogok halni.
Zoltán egy kis ideig arcomat fürkészte, látszott rajta, hogy nem hiszi el hazugságomat.
-Miért nem szólsz, hogy éhes vagy? Elszaladt az idő, menjünk enni valamit. -mosolya most nem volt őszinte, látom, hogy meglepték előbbi szavaim.
-Nem, nem. Szeretném, ha megmutatnád még, amit szerettél volna. Aztán felhívhatnánk a bátyámékat is, biztos nem főztek semmit. -nevettem fel, ahogy eszembe jutott Tomi legutóbbi főzési kísérlete. Mustáros csirkét akart sütni a sütőben, hozzá burgonyapürét, de szegénykém annyira összezavarodott, hogy a mustárt a burgonyához keverte, a vajat pedig a csirkére kente. Ez még nem is lett volna nagy baj, de amikor megsült a hús, elfelejtette kikapcsolni a sütőt...
-Jó, ahogy szeretnéd. Szívesen vacsorázom veletek. Mostanában elég sok időt töltök egyedül, jót fog tenni egy kis társaság. -húzta száját ismét egy szomorkás mosolyra, majd karöltve folytattuk az utat.

-Maradj itt egy kicsit. -szólt szigorúan, miközben előre ment egy épületbe.
Kíváncsian néztem, ahogy az itt dolgozó munkások rendet raknak az állatok után. Az egyik elkerített területen épp egy kisfiú szaladt, utána 2 német juhász kutyus futott. A kerítés mellől egy alacsony nő figyelte mosolyogva a gyermeket.
-Gyere, de csöndesen, kérlek. -intett Zoltán az ajtón belül, követve utasítását óvatosan léptem be az épületbe.
-Erre gyere, felmegyünk. -mutatott egy lift felé, majd előre engedve megnyomta az 1-es gombot.
-Miért van emelet? -kíváncsiskodtam, megtörve a csöndet.
-Az emeleten kanapék, kávé- és édességautomaták vannak, amik nem pénzzel működnek. A szülők, akik elhozzák ide a gyerekeiket, idefent pihenhetnek, beszélgethetnek, amíg a gyerkőcök játszanak. Mivel van elég felügyelő munkás, nem szükséges a szülők felügyelete, így kikapcsolódhatnak ők is, és a gyerekek is. -adott magyarázatot kérdésemre, majd maga elé engedve kiszálltunk a felvonóból.
Az emelet ízlésesen berendezett, tágas tér, ahonnan tökéletesesen látni lehet a lenti termet. Valóban jó ötlet ez az egész, azt hiszem Ben most nagyon belopta magát a szívembe...
-Gyere, igyunk egy kávét. -húzott maga után karomnál fogva. -De nyugi, ez nem olyan rossz, mint azok a tipikus automatás kávék. Beni, mint mindenben, itt is odafigyel a minőségre.

Egy vaníliás cappucinoval később Zoltán megkért, hogy ne szólaljak meg, és üljünk le a korlát melletti kanapéra, ahonnan az alsó szintet látjuk. A mellettem álló férfi többször is az órájára pillantott, mintha csak várna valamire, vagy valakire... Pár perc csöndes várakozás után nyílott az ajtó, ami az udvarral köti össze a helyet, és egy 10 év körüli, hosszú vörös hajú kislány lépett be rajta, háta mögött vőlegényemmel.
-Pontosak, mint mindig. Beni, amikor csak teheti szombat délután eljön ide Jázminnal... -suttogta Zoltán lágy mosollyal arcán. Szememet le sem vettem róluk, úgy hallgattam szavait. A látvány, ahogy Benedek a keresztlányával viselkedett, egyszerűen megbabonázott. Apró kezét tenyerébe vette, úgy sétáltak körbe az odalent játszó látogatók között, minden egyes kutyát megsimogatva. Szemmel láthatóan odáig van a kislányért, aki hasonlóan néz keresztapjára. Sajnos a korláttól, ami előttem volt, nem láthattam őket teljesen, de nem mertem felállni se, mert féltem a lebukástól. Hunyorogva követtem minden egyes lépésüket, mélyen elraktározva magamba a látványt.
Az idilli pillanatot egy kényes hang szakította félbe, ami az ajtó felől érkezett.
-Jajj, Beni-baba, várj már meg, légyszi. Nem bírom ezt a gyors tempót. -nyávogta vőlegényem barátnője, Adrienn, miközben 20 centis magassarkúban egyensúlyozott a szalma, az itató- és etetőtálak, emberek és kutyák között. Számat eltakarva nevettem a látványon, Zoltánra pillantva pedig láttam, hogy őt is megmosolyogtatja a lány kinézete.
-Mondtam, hogy sportos ruhát vegyél fel, nem 100 centis magassarkút. -szólt rá Ben erélyesen, és láthatóan eszébe sem jutott segíteni neki.
-Mondtam, hogy ne hozzuk magunkkal. -szólalt meg szinte vele egyidőben Jázmin, aki fintorogva figyelte az utánuk tipegő nőt. A kislány őszintesége mellett Benedek reakciója is meglepett mindannyiunkat, ugyanis felnevetett, aztán fejét rázva folytatta a sétát az állatok között.
-Gyere már, egész nap rád kell várni. Húzd le azt az undorító cipőt, akkor talán gyorsabban haladunk majd. -csattant fel Ben, amikor barátnője szinte egyhelyben topogott.
-Ezt nem gondolhatod komolyan, Beni-baba. Nem fogok meztelen lábbal járkálni a kutya kakiban. Most voltam pedikűrösnél. -rázta meg fejét undorodva.
-Elmondtam már százszor, hogy ne szólíts így. Nem vagyok kisgyerek. -pillantott rá idegesen Ben, majd mit sem törődve a rá szegeződő kíváncsi szemekre, kiviharzott az épületből.
-Jaj, mindig úgy felkapja a vizet. -nevetgélt Adrienn kínosan. -Megyek, és beszélek vele. Jázmin hercegnő, te maradj itt addig.
-El tudom dönteni egyedül is, hogy mit szeretnék csinálni, "Adrika". -hangsúlyozta ki nevét a kislány. -Ja, és mondtam már hogy csak keri hívhat így. Te nem vagy senkim sem, szólíts csak simán Jázminnak. -tette hozzá ál mosollyal arcán, majd az egyik dolgozóhoz lépett, hogy segítsen neki. Az épületben lévő emberek nagyrésze visszatartotta a nevetést, amíg a primadonna ki nem tipegett, de aztán kitört a nevetés mindenkiből.
Zoltánnal értetlenül figyeltük az eseményeket. Percekig nem szólaltunk meg, csupán a látottakat emésztettük.
-Valami nem stimmel. Miért van vele, ha láthatóan undorodik tőle? -kérdezte elgondolkodva, miközben felállt a kényelmes kanapéról. -Gyere, bemutatom az unokahúgomat.