Veled vagy ellened?

▪️20▪️

Elisabeth végül a jól sikerült vacsora, és beszélgetés után nálunk maradt éjszakára, de ezúttal nem az én szobámban aludt, hanem a bátyáméban.
Reggel vidáman, szerelmesen fogyasztották kávéjukat, közben sejtelmesen mosolyogtak. Bátyám vidáman ajánlotta fel, hogy elvisz minket suliba, ezért ráérősen készülődtünk a szobámban.
Elisabeth mivel elég gyakran alszik nálunk, ezért van egy külön fiókja, amiben váltó ruhát tart, így haza se kellett mennie. Készülődés közben alaposan kifaggattam barátnőmet, aki részletesen elmesélt mindent.
-Először nagyon zavarban voltam, tudod milyen ritkán vagyunk kettesben. Aztán bevallotta, hogy szeretne meghódítani engem. Azt mondta, tudja, hogy már most másképp nézek rá, de ő szeretné kiérdemelni a szeretetem. Annyira aranyos dolgokat mondott... Szeretne romantikus lenni, és közös programokat szervezni. Ma este elvisz vacsorázni, meg moziba, aztán sétálunk majd a parkban... Tudod, el sem hiszem... Annyira álomszerű ez az egész. -ábrándozott szerelmesen.
-Annnnnyira örülök nektek. -öleltem meg szorosan. -De ugye az éjszaka.... Tudod...
-Jaaaajj Zoé... Nem történt semmi. -sütötte le szemét zavartan. -De igazából nem rajtam múlt. Én a bor hatására benne lettem volna a dolgokba... De a bátyád lovagiasan visszautasított. Nem akarja elsietni a dolgokat, azt mondta, hogy van időnk mindenre. -magyarázta boldogan, én pedig elgondolkodva emésztettem a hallottakat. A bátyám visszautasít egy nőt, aki le akar vele feküdni? Azt hiszem ezúttal tényleg szerelmes az én tesókám...

A suli elé érve hosszasan búcsúzkodni kezdtek, ezért én sietősen kiszálltam, hogy ne kelljen végig néznem, ahogy megeszik egymást. A kapuban várakoztam barátnőmre, amikor leparkolt a fekete autó, amiben az az ember ült, aki megdobbantotta szívemet. Mint mindig, most is azonnal felgyorsult szívverésem, és a levegő is egyre nehezebben került tüdőmbe. Tanárom ismét nem egyedül érkezett, megint elkísérte barátnője, ahogy szinte minden egyes reggelen.
Szándékosan más irányba bámultam, amikor a kapu felé indult, ám ahelyett, hogy tovább haladt volna, megállt mellettem.

-Jó reggelt, Zoé. -szólított meg félénken.
-Jó reggelt, tanár úr. -reagáltam anélkül, hogy megfordultam volna. Hatalmas sóhajt követően hallottam, hogy indul, ám ismét tévedtem. Benedek ezúttal előttem állva nézett egyenesen szemembe, amitől teljesen zavarba jöttem. Azt gondoltam, hogy elrejthetem előle az érzéseim, de így, hogy engem néz, úgy érzem, hogy a szememen keresztül a szívembe lát.
-Miben segíthetek, tanár úr? -tettem fel a kérdést viszonylag hangosan, mikor végre össze tudtam szedni magam.
-Ne gyerekeskedj már, légyszíves. -nevetett fejét rázva. -Nem áll jól neked, amikor ilyen kislányosan viselkedsz. Azt hittem ettől komolyabb, összeszedettebb csaj vagy... De úgy látom tévedtem. -mosolygott lesajnálóan.
Mondandójára szemeim kikerekedtek, úgy éreztem, hogy a már egyébként is összetört szívem most még több darabra szakad.
-De mindegy is, nem azért jöttem ide hozzád, hogy rólad beszéljünk. -rázta meg a fejét ismét, amikor percekig semmit nem reagáltam. -Édesapám estére vacsorát szervez. Szeretne minket bemutatni, mint egy pár. Ajánlom, hogy addigra felejtsd el ezt a durcis arcot, és öltözz fel csinosan. Nem akarom, hogy lejárass a többi ember előtt. -kacsintott rám vidáman, majd tényleg elindult, ám ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni. Minden erőmet összeszedve kaptam karja után, hogy megállítsam. Szokás szerint már megint csak mi maradtunk az udvaron, így nyugodtan kiadhattam magamból a felgyülemlett érzéseket.
-Na ide figyelj, Benedek. Engem nem érdekel, hogy te a kis barátnőddel hogy beszélsz, de velem szemben nem engedheted meg magadnak ezt a hangnemet. Nem én vagyok az, aki gyerekesen viselkedik, hanem te. Azt hiszed nem vettem még észre, hogy mindig akkor csókolod meg a nődet, amikor én a közelben vagyok? Milyen különös, valamelyik nap Lisáék kocsijában ültem, amikor megérkeztetek, és még csak köszönni sem köszöntél neki, úgy dobtad oda neki a kulcsod, mint kutyának a csontot... Leszarom, hogy más emberek szemében te mekkora nagy ember vagy, az enyémben te már csak egy senki vagy. Érted? Számomra már semmit nem jelentessz, Benedek. -hazudtam mélyen a szemébe nézve. Láttam rajta, hogy meglepték szavaim, de ott, akkor ezt tartottam a jó megoldásnak.
-Ja, és add át Zoltánnak, hogy köszönöm a meghívást, de nem tudok elmenni. Sajnos nem ehetek veled egy asztalnál, mert hányingerem van tőled. -vágtam hozzá, majd szó nélkül az iskolával ellentétes irányba sétáltam. Egy ilyen reggel után semmi kedvem bemenni, és jó arcot vágni, ezért is döntöttem úgy, hogy kihagyom ezt a napot. Írtam egy sms-t barátnőmnek, aki időközben már bement órára, majd szokás szerint a parkba mentem.