Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020 •

•Bucky•

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy fém karú, száz éves pasi lesz az én legjobb barátom. Már vagy öt éve egymás nyakán lógunk. Viszont az öt év előtt csak munkatársak (ha lehet így mondani) voltunk. Nem telik el úgy nap, hogy ne lássam Buckyt és a nevelt fiát, Jasont. Hogy hogyan is van ez a nevelt fia dolog? Három évvel ezelőtt robbantgatások voltak New Yorkban aminek következménye egy csomó halott volt köztük Jason szülei is. Bucky valamiért megsajnálta, magát látta a fiúban. Hogy ne vigyék árvaházba vagy más hasonló helyekre örökbe fogadta, Jay pedig egyáltalán nem volt ellene. Kedveli Buckyt úgy, mintha nagybácsikája lenne. Ami vicces mert a dédnagyapjához közelebb áll, viszont elég fitt és nem néz ki úgy mint egy dédnagypapi.  Sokat veszekednek az már biztos és ilyenkor mindig nekem csörög a telefonom. Általában Jay hív engem és megkér, hogy menjek át. Ezért is töltök ott mindennap kb fél napot. Buckyt úgy ismertem meg, hogy én is a HYDRA-nál voltam. Aztán minden tiszta lett és segítettem a Bosszúállóknak. Még most is van, hogy rám is szükségük van egy bevetésen, így én is velük tartok. Keményen volt minden lépés mire mindketten végleg megszabadultunk a HYDRA-tól.
Most viszont idegesen csapom be a kocsim ajtaját. Csodálom, hogy nem lett baja. Fújtatva megyek a bejárati ajtóhoz és mintha otthon lennék berúgom az ajtót és azt is utána nagy erővel becsapom. A két férfi furcsán nézett rám, de én csak mérges pillantásokat vetettem rájuk.
-Már megint felhívtad?!-fordult vissza Bucky Jasonhöz.
-Ő jobb társaság, mint te!-font maga előtt össze karjait a fiú.
-Fogja be mindkettőtök! Húzzatok be a nappaliba!-kiabáltam rájuk. Nincs félre értés szeretek ide járni és megszoktam, hogy veszekednek, de az elmúlt 4 napban mást se csinálok csak ott hagyom azt a dolgot amibe éppen bele kezdtem vagy a munkámból jövök el. Semmit nem tudok csinálni mert folymatosan csörög a telefonom. Miattuk. Most meg végképp ideges voltam, hogy tiszta lázasan és betegen el kellet hagynom az ágyat és a kamilla teámat.
A nappaliban helyet foglaltak én pedig idegesen el és vissza járkáltam a helység közepén.
-Lola..-mondta a nevem Bucky.
-Nem!-kiabáltam majd keserűen felnevettem. -Megértem, hogy vannak konfliktusaitok, de ez már nem állapot! Egy ideig tűrtem most már viszont besokalltam! Jason mi a problémád halljam?!-néztem az említett személyre. Már látam, hogy szólásra nyitja a száját. Tudtam mit akar mondani ezért is szóltam közbe.
-Ne, hogy megint azt mond, hogy sokk veszteség ért és, hogy nem lehet hozzád nyúlni se, se hozzád szólni!-kiabáltam le mire becsukta a száját. -Én megértem Jason milyen rossz ha elveszítesz valakit vagy valakiket.-guggoltam le a fiú elé.- Nem csak neked volt nehéz múltad és nem csak téged ért veszteség.-néztem Buckyra. -Nekünk is ez volt és nézd meg milyen jól elnyomtuk azzal, hogy segítünk egymásnak. Megígéritek, hogy nincs több veszek?-néztem mind a két fiúra. Egyszerre bólintottak. -Remek!- álltam fel hírtelen. -Most pedig ha megengeditek ledőlnék a kanapéra. Ez a láz szét nyomja a fejem.
-Lázas vagy?-sétált mellém Bucky és ajkait a homlokomhoz nyomta.- Komolyan Lola így jössz el otthonról, hogy szinte negyven fokos lázad van.-szidot le. -Jason enged hagy feküdjön le.
Jay fel állt én pedig lefeküdtem a kanapéra ami nagyon jól esett. Bucky elment Jay pedig leült velem szemben és csak bámult engem.
-Mi az?-kérdeztem.
-Borzasztóan nézzel ki.-nevetett.
-Milyen nagy szád lett 16 évesen. Amugy te se nézzel ki jobban.-nevettem én is mire kinyújtotta rám a nyelvét és én is kinyújtottam. Bucky takarókkal, vizzes ruhával és egy bögre teával tért vissza. Rám terítette a takarót, így már kevésbé fáztam. A vizes ruhát pedig a homlokomhoz nyomta. Tekintetét az enyémbe fúrta. Olyan gondoskodók voltunk mindig egymással és ez továbbra is így van.
-Nem kell ennyire.-nevettem fel.-Jól vagyok csak van egy kis lázam.-próbáltam oldani a hangulatot.
-Egy kis láz?-vonta fel a szemöldökét. -Csinálok kaját addig pihenj. -állt fel mellőlem Buck és elindult a konyhába.
-Hé tökfej!-szóltam Jaynek aki a telefonját nyomkodta. -Bekapcsolod a tv-t? -mosolyogtam rá. Ő bekapcsolta a tv-t majd ki ment a nappaliból.
Egy órával később már jobban éreztem magam és a házban pedig finom illatok voltak. A konyhából nagy röhögcsélés hangzott. Felkaptam a teámat amibe közben bele kortyoltam és elindultam a konyha felé. Buck és Jason lisztesek voltak és a konyha teljesen fel volt fordulva. Neki dőlve az ajtó félfának néztem a két idiótámat akik nem vettek engem észre. Nagyon jó volt nézni őket még el nem talált egy kiszakadt lisztes zacskó. Remek.
-Öhm..Bucky volt.-mutatott Jay rá.
-Ez nem is igaz.-háborodott fel Buck.
Közelebb mentem az asztalhoz amin volt egy tojástartó. Kivettem belőle kettőt és oda mentem Jasonhöz majd bele nyomtam az arcába. Megborzoltam a haját és adtam egy puszit a homlokára majd tovább mentem Buckyhoz. -Lola.-mondta nyafogva a nevem. Mosolyogva megráztam a fejemet és ag arcába nyomtam a tojást.
-És Lola nyert!-kiáltottam belebokszolva a levegőbe.
-Jay kapott puszit én mit kapok?-kérdezte Buck vigyorogva. Vissza mentem hozzá és megpusziltam az arcát.
-Megfelel?-kérdeztem nevetve.
-Meg.-amint ez ki mondta az én arcomon is széttört egy tojás.
-Ha háborút akarsz akkor legyen háború!-fogtam meg a tejet és rá öntöttem. A betegségem egyből elillant és csak jobban fel forgattuk a konyhát.