Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020 •

° Peter Parker °

Egy délutáni esős nap folyamán úgy gondoltam, hogy elhívom Neddet és Petert hozzám, hogy valamivel elüssük az időt. Mivel a szüleim nincsenek itthon így nem nagyon tudtuk volna őket sem zavarni, se ők minket.
- Szia, Ned! - szóltam bele a telefonba, amit a fülemhez szorítottam, miközben egy pohár narancslevet töltöttem ki magamnak.
- Szia, Shana! - köszönt vissza. A háttérben elég nagy hangzavar csapta meg a fülem, talán rosszkor hívtam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem, hogy valamennyire rá kanyarodjunk a lényegre.
- A nagymamám szülinapját ünnepeljük. - felelte, mire enyhe zavartsággal megmasszíroztam a homlokom.
- Bocsánat. Nem tudtam.
- Semmi baj.
Egy percre beállt a kínos csend, amit én törtem meg.
- Hát akkor.. Boldog Születésnapot a nagymamádnak, nem is zavarlak titeket tovább.
- Köszönöm. - felelte és amint ki mondta leraktam a telefont.
Kínomban felnyögtem és elgondolkodtam azon, hogy vajon jó ötlet-e az, ha Petert áthívom. Hisz mostanában fogalmam sincs, hogy mi van köztünk. Még mindig barátok vagyunk-e, vagy azoknál több? Minden egy hónappal ezelőtt kezdődött, mikor is Peterrel elkezdtünk hülyéskedni és a hülyéskedésből egyre komolyabb témák jöttek fel, majd hirtelen megcsókolt. Ezután egyik percben olyan volt, mint aki tényleg szeretne valami, a másik percben viszont szimpla barátként voltam kezelve.
Ezért nagyban vitatkoztak magammal, hisz az egyik felén odáig van Peter ért még a másik csak havernál ragad le.
Egy kis idő után nyúltam a telefonom ért, hogy fel hívom, ami a meglepő, hogy egyből felvette.
- Szia, Shana! - szólt bele vidáman a telefonba, az én hangon pedig, a tini hormonok izgatottságától, kétségbeesetnek vagy furánnak hangzott. - Mi történt? Baj van?
- Nem, dehogy is. - vágtam rá gyorsan majd behunytam a szemeim. - Csak annyit szeretnék, hogy nincs-e kedved át jönni ma és elütni valamivel az időt?
- Persze. Itt vagyok egy saroknyira. El intézek valamit és utána felmegyek. - válaszolta, és a válaszától a tüdőm nem kapott levegőt. Vagy én nem vettem levegőt?
Jézusom, mi van velem?
- Rendben, szia! - daráltam el, majd ki nyomtam a telefont. Mély levegőt vettem és összeszorítottam a szemem.
- Elütni valamivel az időt? - idéztem fel szavaim. - Mi ez a duma? - nyögte fel Kínomban majd akaratlanul is a tükör elé sétáltam, ahol a hajamat kezdtem el igazgatni.
De sehogy sem tetszet, ahogy állt és inkább ott hagytam. Telefonomra rá néztem, hogy mennyi idő telt el, majd szomorúan figyeltem, hogy még csak két perc mióta Peterrel beszéltem. De miért tűnik ilyen kín szenvedésnek most az idő, hogy várom?
Inkább leültem és a telefonomat nyomkodtam, mikor valaki csengetett, tudtam, hogy ki az a valaki. Idegesen léptem az ajtó elő majd mély levegő vétel után kinyitotam. Haj tincsei vizesen álltak a feje tetején, még ruhája kissé ázott volt. Kijjebb nyitottam az ajtót, hogy betudjon jönni és be is csuktam.
- Szia. - néztem rá mosolyogva.
- Szia. - nézett ő is rám majd egy pillanatnyi csend után beljebb invitáltam.
- Nagyon megáztál? Adják valami tiszta ruhát? - kérdeztem, viszont belül magamban csak bosszankodtam, hisz kínosnak találtam a kérdésem. De miért is?
- Nem, köszönöm. Annyira nem vagyok vizes. - ült le az ágyamra. Csend vett minket körül, ami miatt feszengni kezdtem, még sosem fordult elő ilyen az ő társaságában.
- Valami baj van?  - állt fel az ágyról és sétált hozzám. Túl közel állt meg hozzám, ezért hátrébb léptem.
- Nem.
- Biztos?  - lépett egyet előrébb. Nem is válaszoltam már még közelebb állt hozzám.
- Ne csináld ezt.  - léptem hátra.
- Mit? - kérdezett vissza, mintha nem tudná. Felnéztem rá és láttam, ahogy egy mosolyt próbál elfojtani.
- Ez egyáltalán nem vicces. - Néztem rá szúrósan. Peter még közelebb jött hozzám, de a lábamra álltam, így nem hátráltam. Egy tenyerét az arcomra simította még én a fejemet elfordítottam, hogy ne tudjak még véletlenül se rá nézni.
- Nem tetszik? - kérdezte, közben új begyeivel a bőrömet simogatta. Nem válaszoltam, neki, sőt nem is mertem megszólalni. A mellkasomból majd ki szakadt a szívem, olya gyors tempóban dobogott. - Nem válaszolsz nekem. - dörzsölte ajkait az enyémekhez.
- Mert ámulatba estem. - mondtam. A Vágy miatt, ami vezérelt, meg szüntette a kis rést ajkaink között. - Nem játszhatsz velem. - váltam el tőle.
- Nem is akartam. - szólalt meg majd újabb csók csattant el. - Könnyebb, hogy tudom vannak érzéseid. - mondta két csók között. - Nekem is vannak. - felelte és a végén egy puszit nyomot a számra.
- Rendben. - álltam a szoba közepén.
- Zavarban vagy. - nevetett.
- Nem. - néztem rá mérgesen. Két tenyerével az arcomat közre fogta majd még egyszer megcsókolt. - Ez már hivatalos. - nézett rám.
- Legozunk. - mosolyodtam el gúnyosan majd a szekrényemhez léptem. Vége a játéknak és úgy látszik nyertem.