Marvel {Egypercesek} • 2018 - 2020 •

•Steve Rogers•

Annyira siettem lefele a lépcsőn, hogy majdnem hasra estem. El akartam mesélni a kapitánynak az új híremet ami annyira felidegesített. Mégis egy baklövésemért akar Fury fel függeszteni két hónapra? Nem az én hibám volt! Mikor elküldőt egy bevetésre azt mondta, hogy élve kell a személy. Ha most nem lövöm lábon akkor megint nyomozhatnánk utána egy fél évet és ami a legjobban kiakaszt az, hogy ezért a semmiért függeszt fel!! Azért mert lábon lőttem! Én kérek elnézést! Mérgesen kerestem tovább a kapitányt akinek szinte színét sem látta senki. Nagyon szeretek vele beszélgetni és talán azért mert eléggé bele vagyok habarodva.
Pietrot majdnem fel lökve indulok el az egyik folyosón még előttem nem termett.
-Mi bajod?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Semmi.-válaszoltam gorombán majd kikerülve mentem tovább. Aztán eszembe jutott, hogy ő talán tudja hol a kapitány. Megtorpanva fordulok vissza Pietro felé és mire szólásra nyitnám a számat elszelel.
-Ajj ilyen nincs!-dobbantok egyet majd újra keresésre indulok. Az egyik folyosón be kanyarodva megláttam a mi vörös hajú ügynökünket és egyből hozzá rohantam.
-Szia Nat! Nem láttad a kapitányt?-probáltam kedvesen kérdezni ami nyílván valóan nem jött össze.
-Nem. Nagyon feldúlt vagy nem tán...
-Fury.-vágtam rá.
-Hallottam róla. Szívás kiscsaj..hamar elfog telni az a pár hónap.-simitotta meg a karom majd küldött felém egy bíztató mosolyt. Vissza siettem a nappaliba ahol Bucky is ott ült és...őszintén? Nem tudom mit csinált csak nézet ki a fejéből.  Lehuppantam mellé és a mellkasom előtt össze fontam a karomat.
-Fury?-kérdezte rekedtes hangján.
-Honnan tudja mindenki?-kérdeztem kissé gorombán. Megint leeset, hogy kitől is tudja mindenki. Stark. -Ne is válaszolj.-intettem le Buckyt. -Nem láttad a kapitány?-néztem rá.
-Sharonnal van.-mondta bennem pedig valami rossz érzést keltett. Talán bánatot? Tuti látszott rajtam mert Buck jobban elkezdte fürkészni az arcomat én pedig abban a pillanatban elfordítottam a fejem.
-Értem.-válaszoltam egyhangúan majd felálltam és felfelé szedtem a lábam az emeletre. Be mentem a szobámba majd lefeküdtem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Mit csinálhat a kapitány Sharonnal? Egyáltalán miért van vele? Nem szabad ilyenekre gondolnom... Felálltam majd az üvegfalam mellett foglaltam helyett és néztem a várost. Olyan zajos, nyüzsgő és értelmetlen, de mégis világos és csillogó. Mintha magamról beszélnék. Leszámítva a világos meg a csillogót. Én sötét vagyok és kicsit sem csillogók. Talán Sharon éppen az én személyiségemnek az ellenkezője? Élet vidám, csoda szép, csillogó, elbűvölő, profi ügynök és szívdöglesztő a pasik szemében.  Én ennek teljesen az ellentéte vagyok fel se vehetném vele a harcot. Lefeküdtem az ágyamra majd percekkel később elnyomot az álom. Mikor fel ébredtem akkor éreztem, hogy valaki fekszik mellettem.
-Mond, hogy nem egy buliból való vagy akivel lefeküdtem mert földig ittam magam és most nem emlékszem semmire.-morogtam csukott szemmel. Igen, mikor fáradt vagyok vagy éppen felkelek képes vagyok ilyeneket mondani. Hallottam egy halk nevetést és kinyitottam a szemem. A kapitány feküdt mellettem én pedig folytattam amit elkezdtem. -Ez a te hibád. Te nem tudsz részeg lenni csak én.-mondtam a szám sarkában bujkáló halvány mosolyommal együtt.
-Bocsánat, de te akartad nagyon az egészet. Még ellenkezni sem volt időm.-mondta ő is beszállva a játékomban. Imádok vele így játszani mert olyan mintha az álmom valóra válna, de mégsem.
-Szóval megerőszakoltalak.-mondtam most már nevetve.
-Mondhatjuk így is.-nevetett ő is.-Mondták a többiek, hogy kerestél.-mondta nekem meg abban a pillanatban minden eszembe jutott a mai napról.
-Igen, de már lényegtelen.-sugároztam felé egy cseppnyi szomorúságot.-Mit csináltál ma?- a hülye kíváncsiságom.
-Reggel futni voltam Sammel aztán Buckyval motort javítottunk majd....Sharonnal voltam.-válaszolta halkan.
-Áh értem.-montam és fel kelltem az ágyról. Be mentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem a hajam amit elaludtam majd vissza mentem Stevehez aki nem zavartatva magát tovább feküdt az ágyamon. -És mit csináltatok Sharonnal?-na már megint a hülye kíváncsiságom.
-Kávéztunk meg beszélgettünk.-kezdte el piszkálni a párnám. Istenem milyen helyes. Az izmain csak úgy feszül a világos kék pólója mely tökéletesen megy a szeméhez. Fuhh elég!! Ő Sharon vagyok egyben cafkát szereti....na jó ezzel túl lőttem a sulykot.
-Jó volt vele?-(ohh fogd már be) kérdeztem elcsukló hangon. Ő rám nézett és fürkészte az arcomat. Egyből elfordítottam a fejem, hogy ne lássa az arcom.
-Valami baj van?-kérdezet vissza és hallottam, hogy fel állt az ágyról. Úgy éreztem elfogom sírni magam akár mennyire is próbálom megakadályozni.
-Ne gyere ide létszi.-kérleltem hisz elakarom felejteni ha már azzal a nővel van. Most miért epedezek utána ha semmi esélyem?
-Miért nem engeded, hogy segítsek?-kérdezte rekedtes hangján.
-Te ebben pont nem tudsz.-motyogtam az orrom alatt.
-Miért mások tudnának?-kérdezte egy kicsit mérgesen.
-Ohh, de mennyire.-feleltem újra.
-Mindenki más csak én nem. Pedig mindent elmondtál nekem és én is neked. Megbízunk egymásban vagyis ezt gondoltam.-mondta halkabban az utolsó szavakat.
-Steve miattad kell a segítség.-néztem rá és talán kicsit ingerültebben mondtam mint kellett volna. Felhúztam cipőm majd kirohantam a szobából hallottam ahogy jön utánam és mondja a nekem, de engem nem érdekel. Ki szaladtam az utcára és egy szájrángatással nyugtáztam, hogy beborult az ég és esik az eső.  Nem kínlódtam sokáig ezzel mivel a kapitány jött utánam, de én elszaladtam. Mikor már fel adta egy fokkal jobban éreztem magam, de annál inkább rosszabbul.

1 nap elteltével.
Nem beszélek a kapitánnyal bár ő többször megpróbált velem beszélni. El kell felejtenem ha nem is teljesen, de valamennyire igen.

4 nap elteltével.
Ma csak a szobámban kuksoltam ugyan is Sharon úgy döntött meglátogatja a csapatot. Mit ne mondjak eltudjátok képzelni mennyire is örülök neki. (Remélem érzitek a szarkazmust.)

1 hónap elteltével.
Hiányzik a kapitánnyal való beszélgetések. Azóta egyszer sem beszéltem vele. Mikor meglátom próbálom kerülni a tekintetét mely mindig rám tapad. Fury enyhített a büntetésemre így most már mehetek bevetésre. Sőt ma menni is fogok, legalább eltereli a gondolatom a kapitányról. Éppen a célnál vagyok mikor Natasha osztja kifele mindenkinek a pontos helyét. Szegényre nem nagyon figyeltem csak mikor nekem kezdet el beszélni.
-Te és a kapitány be mentek és biztosítottok mindent. Indulás!-mondta nekem meg gombóc keletkezett a torkomban. Elsétáltam a kapitány mellett és be felé vettem az irányt. Fel mentünk a legfelső szintre majd biztosítottuk Natashát, hogy minden tiszta. Már indultam volna lifthez mikor Steve elkapta a kezem.
-Beszélnünk kell.-mondta halál komolyan én pedig elhúztam a kezem.
-Nem, nem kell.-mondtam egy hangúan.
-Figyelj...-kezdet volna bele, de egy robbanás rázta meg az épületet.
-Mi volt ez?-kérdeztem értetlenül majd éreztem, hogy egy szintet süllyed az épület egy hatalmas morajlás és rázkódás kíséretében.
-Bomba.-mondta a kapitány. Még egy robbanás még egy emelettel lejjebb. -El akarnak süllyeszteni minket.
-Akkor mire várunk?-kérdeztem értetlenül? Megindultunk a lifthez csak éppen a lift nem volt a helyén. Amúgy meg ilyenkor lift? Okos vagyok!

Megint robbanás mégegy emelet oda.

-Nem jutunk ki lent.-mondta szétnézve Steve.
-Akkor hát.-dőltem neki a falnak felvéve a laza stílust. Pedig rohadtul nem voltam nyugodt.

Ujabb robbanás ujabb emelet oda.

-Elmondod a múltkorit? Mikor azt mondtad, hogy  miattam kell segítség neked?-nézet rám kérdően.

Megint robbanás még egy emelet oda.

-Tudod van egy lány meg egy fiú és a lánynak tetszik a fiú, de a fiú mással kavar így a lány szomorú.-hadartam el gyorsan.

Robbanás, minusz egy emelet.

-Szóval..tetszem neked?-kérdezte pajkosan. Bárcsak én is így fognám fel.

Még egy emelettel kevesebb.

-Steve!-ravaltam rá.-Most mondtam el.
-De én nem vagyok belehabarodva senkibe.-mondta a földet pásztázva.
-Dehogy is nem. Sharonba.-rivaltam rá.

Megint egy emelettel kevesebb.

-Mi?-nézett rám értetlenül.-Sharonnal csak munkatársak vagyunk. A bevetésünkről beszélek csak vele.-lépett közelebb hozzám.
-Teljesen mindegy mert az mondtad nem vagy senkibe se belehabarodva.

Még egy emelet.

-És mi van ha mégis?-jött közelebb hozzám.
-Az csak ujabb szívfájdalom. Túl élem.-rántottam meg a vállam.

Ujabb emelet.

-Talán nem szívfájdalom.-söpörte ki az arcom elől a hajamat. Eltoltam a kezét.
-El akarlak felejteni szóval ezt hagyd abba. -mondtam.
-Rendben.-mondta feltartott kezekkel majd úgy tett mintha elfordulna, de még sem mert egyből az ajkaimra tapadt. Olyan édes csókja van, hogy szerintem cukorbeteg lettem.

Még egy emelet.

-Mi volt ez?-mutattam az ujjammal oda vissza kettőnkre.
-Lehet mégis bele vagyok valakibe habarodva.-kuncogta el magát. Nem tartott sokáig a jó kedvünk ugyanis dőlni kezdet  az épület.
-Steve?-néztem rá majd még egy csókot nyomot a számra és a karjaiba zárt. Mire a kapitánnyal lehetnék boldogan addigra meghalok. Köszi élet én is szeretlek. Minden át pörgöt az agyamon így szorosabban kapaszkodtam a kapitányba aki ezt megérezve még közelebb húzott magához. Az egyik pillanatban betörik az ablak és a vasember páncél és hadigép repülva rajta majd felkapva minket kivisznek az épületből. Mikor biztos talajon álltam újra Nat mérgesen ránk nézett.
-Minden tiszta mi?-cseszet le minket. Én csak a kapitányra néztem és elmosolyodtam.
-Igen. Minden tiszta.-mondtam halkan ő is elmosolyodot és nyomot egy rövid csókot a számra.
-Igen.-mondta mikor elvált tőlem majd ujabb csókot lehelt az ajkaimra.

Hát remélem nem lett gagyi. Remélem mindenki tisztában van azzal, hogy NEM kapcsolódik a filmhez. Nektek az eddigi Marvel egypercesek közül melyik tetszet a legjobban?  Írjátok meg kommentben. Puszi.😊❤